Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)

1991-08-20 / 8101. szám

Pesti Hírlap, 1991. augusztus 13.

Lakitelek 1987

MAJOR OTTÓ'

Nemcsak a könyveknek, a műfajoknak is megvan a maguk végzete. Kétszeresen is példa erre egy most megjelent dokumentumkötet, az 1987- es lakiteleki tanácskozás teljes éB hiteles jegyzőkönyve. Abban is, hogy máig kellett várnia a kiadásra, holott — mint magából ajegvzőkönyvből is kiderül — négy esztendeje immár nyomdakészen állt a megjelenésre, s abban, hogy még ily megkésetten is előtte jár szépirodalmunknak és a Bzépirodalmi könyvkiadásnak történelmi sorsproblémáink publikálásában. E fáziskülönbség törvényszerűnek tűnik. Elég utalnunk egy nem kevésbé fontos kiadvány hasonló sorsára, a magyar írók írószövetségi lázadásának 1956-os jegyzőkönyveire, melyek Irányított irodalom címmel^ harmincnégy év késéssel, csupán a múlt esztendőben kaphattak nyilvánosságot.

A lakiteleki tanácskozás

jegyzőkönyve, így megkésetten is izgalmas, elgondolkoztató és tanulságos olvasmány. Nemcsak előtörténetét acfja az utolsó két esztendő históriai fordulatának, hanem értően olvasva, prognózisát is lehetséges holnapunknak.

A tanácskozást — A magyarság esélyei címmel — 1987 szeptember 27-én tartották Lakiteleken több mint másfélszáz résztvevővel, a szellemi és .t^p^d^lini legkülönfélébb szféráiból. A

hozzászólók száma — az írásban benyújtott hozzászólásokkal — megközelítette a félszézat. A vitaindító bevezető előadást, és a tanácskozás zárszavát Pozsgaylmre — akkor a Hazafias Népfront főtitkára — tartotta. Összefoglaló ismertető helyett célszerűbbnek látszik mozaikot adni a felszólalások egy-egy frappáns gondolatából.

Kezdjük mindjárt a házigazda, Lezsák Sándor író köszöntő szavaival, aki lakiteleki kúriáján a megelőző évtizedben már többször is otthont adott közérdekű összejöveteleknek. A mostani tanácskozás résztvevőit, külön erre a célra emelt sátorban, e

szavakkal fogadta: „Törvényszerű, hogy e találkozó megszerveződött... A cselekvésre alkalmas ember külön-külön nagyon magányos... íme, most itt az élő Tisza közelében, Lakiteleken, felszakadozó felhőzet alatt, több mint százhetvenen vagyunk az ország minden részéből: írók, tudósok, színészek, filmesek, közgazdászok, papok, orvosok, tanárok, politikusok, képzőművészek, mérnökök, közhivatalok munkatársai... Tudjuk, érezzük erkölcsi tartásban, hitben, anyagi javakban, közösségi gondolkodásban, a politika iránti bizalom-Iban megrokkant az ország... Kívánom, hogy e baráti beszélgetésen, tanácskozáson legyen jelen az utódainkat, gyermekeinket féltő felelősség, a nyugalom, a cselekvésre szigorító egyenes beszéd.” Az elnökléssel megbízott Fekete Gyula megállapította: „Közös nevező, hogy ez a társaság, amely most itt összegyűlt, felelősséget érez ezért a népért, közelebbről ezért a nemzetért, a magyarságért és j a magyarság jövőjéért... Elkö- I telezettnek érzem magam — mondotta — a magam szocializmusa iránt és mások is valószínűleg így vannak ezzel, hiszen annyiféle manipuláció mnszntolta be ezt a fogalmat, hogy ezért nem merem egyből közös nevezőként használni... Még egy dolgot kell, hogy említsek, amibe valószínű, hogy közös nevezőn vagyunk. Talán így nevezhetném: éhe a tettnek."

Ezután került sor Pozsgay Imre vitaindító beszédére: „...A cél — mondotta — olyan demokratikus, szocialista Magyarország, melynek minden polgára gazda, aki közvetlenül is megérzi, étérzi a munkájáért való felelősséget, s a család, a közjó szolgálatát személyes érdekének, saját I cédának tekinti... Természetes követelmény —jelenti ki — a parlament helyének, szerepének, funkcióinak újra gondolása, a népszuverenitás elve alapján, annak valóságos működési lehetőségei mellett, teljes körűen visszaállítva a parlament törvényhozói szerepét, a kormány ellenőrzésére hivatott szerepét... Különösen fontosnak tartom

egy olyan egyesülési törvény megalkotását, amelyik az egyesülést alanyi joggá változtatja és nem engedélyhez kötött, belátáson alapuló döntéshez... A tulajdonviszonyok reformja nélkül — fejtegeti Pozsgay a továbbiakban

— a demokrácia fejlesztési lehetőségei kétes értékűek, nem teremtik meg az autc^ nőm állampolgárt, akire szükség van ahhoz, hogy az előbb'említett'intézmények 1 működőképesek legyenek... Minden kísérlet — szögezi le végül — a régi politikai irány,

a régi intézmények és stílus átmentésére, az összeomlást segíti elő. A társadalom elvesztett bizalmának visszaszerzésére a régi megőrzésével nincs lehetőség. Bizalom nélkül viszont nincs stabilitás és kibontakozás."

Meglehet, hogy mindez — az azóta eltelt négy év távlatában — ma már politikai közhelynek hangzik, kivált attól, aki — még két esztendő sem telik bele — forradalmi fordulatot kezdeményez a kormányzó párt egész ideológiájában. elfogadtatva azt a történelmi evidenciát, hogy a magyar 1956 nemzeti felkelés és népi forradalom volt, melynek halhatatlan jelképe a felt akasztott Nagy Imre, az ország törvényes miniszterelnöke. aki haláláig kommunistának vallotta magát.

A lakiteleki tanácskozás idején azonban — ne feledjük

— Grósz Károly miniszterelnök, s a Nngy Imre kivégzését jóváhagyó Kádár János n hatni inat gyakorló párt első embere. 11a így olvassuk e jegyzőkönyvet, nyilvánvaló Pozsgny vitaindítójának felszabadító hatása az egész, tanácskozásra, s kap különös jelentőséget az a tény, hogy ez értelmiségi összejövetelnek úgy lehet egyetlen „proletár”

' hozzászólója, a vegyipari szakmunkás Dénes János mondja ki — egyébként derültséget keltve — a „Társadalmi szerződés" ellenzéki reformprogram követelését:

l „Kádárnak mennie kell!"

Az elhangzott felszólalások mindegyikéből idézhetnék. Hadd utalok azonban csupán arra a néhánvra, mely legfrappánsnhhnn fogalmazta meg mindmáig érvényes mondanivalóját.

A szocializmus hetven éve — mondotta Bihari Mihály —, Magyarországon negyven éve bizonyította, hogy az a típusú szocializmus amit, egy diktatórikus politikai rendszer tart össze, történelmileg életképtelen... Kérdés nz, hogy mi hozhatja cl a magyarság számára a demokratikus szocializmust, demokráciát és szocializmust együtt, azt amit eddig még soha nem sikerült összekapcsolni? Úgy gondolom, hogy ez akkor sikerül, ha a reformra érett társadalom igazi reformkorszakba jut el... A totális válság, totális fordulatot igényel... Néhány itt jelenlévő kollégámmal közösen vállal-Ituk azt, hogy elkészítjük a politikai rendszer diagnózisát és demokratikus reformprogramot, amelynek címe: Reform és demokrácia... A feltétel egy realista reformmozgalom kibontakozásához, reformpolitikusok léte, megtalálása, hatalomba juttatása és a hatalomban való megtartása... Lehetőségei kell teremteni ahhoz, hogy ne csak reformereket juttason hatalomra a reformmozgalom, hanem hatalmi pozíciójától való megfosztását kezdeményezhesse reformellenes embereknek”.

Gombár Csobn veti fel a többpártrendszer problémáját, mondván: „Mindez, a kérdés, ami itt felmerült a párt és nz állam viszonyával, a félelem kérdésével kapcsolatban, valóságos és megoldásra váró kérdés ma. Ezek azonban olyan kérdések, nmelyeknek megoldása csak a párt elvű pluralizmus alapján létezhet... Újra hozzá kell szoknunk a politikai pluralizmushoz.”

Lengyel László —mint az előtte felszólaló Csengey Dénes is — a magyar függetlenségi gondolat kiemelését hiányolja „E nélkül — monc^ja — nem lehet ma magyar progresszióról beszélni. De hol vannak — kérdi —, akik ezt a zászlójukra tűzték?! Nekem hiányzik Vásárhelyi i Miklós. Nem lehet a magyar i demokráciát évek óta szót emelők nélkül itt ülni... Sokszor előfordult, hogy a magyar progresszió különböző szárnyai egymást ütötték... Ebben a vonatkozásban min-