Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-30 / 8109. szám
Népszabadság, 1991. augusztus 27 ÁLLAMHÁZTARTÁSI TÖRVÉNY Akárcsak egy háziasszony A „Miből fogom én ezt kifizetni?” háziasszonyi kérdés, most mégis inkább a bonatyák törik rajta a fejüket. A héten kerül az Országgyűlés elé az államháztartásról szóló törvény tervezete. Egyben elkészültek a Jövő évi költségvetés alapvonalai is. Kérdés, mennyire illeszkedik majd az állam Jövőbeni gazdálkodása e meghirdetett elvekhez. A parlament minden évben „ki borítékol jo”, mennyi jut a központi költségvetésnek, mennyi az önkormányzatoknak és mennyit különít el különféle célokra. Je'ienleg a kosztpénzhez és a villanyszámlára félretett összeghez hasonlatosan így alakult a különféle „borítékok" aránya: 600 milliárd forinttal gazdálkodik a központi költségvetés — ez nem éri el a teljes összeg felét. Az önkormányzatoknak 380—<00 milliard forint jut, a társadalombiztosítás szintén ennyit oszt el — a két „boríték” kiteszi az államháztartás felét. A maradék, körülbelül egytizednyi összeget különféle célokra, < úgynevezett alapokra helyezik el. Ez utóbbiak különösen elszaporodtak az utóbbi időben — és az érintettek hajlamosak rá, hogy egy újabb „érinthetetlen” borítékot nyissanak. Ez már csak azért is helytelen, mert indokolatlanul 'ieköt jelentős pénzeket, amelyek felhasználására nem mindig azonos időpontban van szükség Tehát másra is lehetne őket használni. Ezt a közgazdászok úgy mondják, hogy rontja a likviditást. Egy másik komoly probléma, hogy az állam túlságosan nagy összeg elosztásával foglalkozik, túlságosan nagy szerepet vállal magára. A bruttó hazai terméknek 64 százalékát osztja újra, erre j még Svédországban sincs pél- j da, pedig ott igen fejlett a szó- j ciálpoditika. Az Egyesült Államokban ez az arány pedig nem éri, el a 40 százalékot. Nálunk a magas százalékos arány éllenére az úgynevezett elosztási rendszerek — a nyugdíj, az egészségügyi ellátás, az oktatás egésze — a csőd szélén áll. Minthogy’ az utóbbi évtizedben pénz nem volt — szabadságot kaptak a költségvetési intézmények. így történhetett, hogy a koldusbotra jutott, de szabad intézményekben a jó szakemberek megtartásáért erejükön felül is próbálták növelni • a béreket. Gyakorta elmaradtak fontos felújítások is. Önmagában a szabadság ezúttal sem hozott megoldást. Az államháztartásban felhalmozódott feszültség miatt már évek óta készültek az államháztartás egészének reformjára és ezen belül az államháztartás vitelét szabályozó törvénye. Ez utóbbira húsz tervezet készült el, közben azonban az ország elfogyasztott egy társadalmi rendszert, valamint két pénzügyminisztert is, ami némileg hátráltatta a munkálatokat. Idén nyáron azonban végre a parlament elé terjeszthette a kormány az államháztartásról szóló törvény tervezetét, amit az őszi ülésszakon tárgyalnak majd meg a képviselők. A törvény beterjesztésével egy lépéssel előbbre került az ország a Kupa-program megvalósulásának nehézkes útján. „Az államháztartási törvény persze nem oldja meg egy csapásra az állami gazdálkodás akut problémáit — mondja László Csaba, a Pénzügyminisztérium fiata'i osztályvezetője. — Olyan keret kialakításáról van szó, melynek alapján könnyebb lesz dönteni, illetve döntésre késztetni azokat, akiknek ez feladatuk" — teszi hozzá. Az államháztartás_ rendbetétele igencsak sürgős és fontos ügy, de felmerül a kérdés: mit lehet rajta annyit vitatkozni?! Hát lehet. Mégpedig nagyon is kitapintható érdekek mentén. Mindjárt az efiső vitapont — vélhetően nem is zárult le a törvénytervezet beterjesztésével — az volt, hogy miért nem sorolja fel a leendő törvény az állami feladatokat. Az államháztartási reformot megelőzően az összes állami feladatot, a pénzügyi kötelezettségekkel együtt, egyetlen törvényben nem lehet felsorolni. Nyilvánvaló azonban, hogy az I erősebb lobbyk inkább tudnák érvényesíteni akaratukat — esetleg nagyobb állami támogatást kikényszerítve ezzel, mint az indokolt lenne. Sokan tiltakoztak az állami pénzek felhasználásának szigorítása ellen. Az elv ez esetben is tiszta: az adófizetők pénzével nem lehet tetszés szerint gazdálkodni. Csakhogy ez elemi erővel sérti például a kulturális és művelődési intézmények és a kutatóintézetek érdekeit, amelyek így is működőképességük határán állnak. Ezek egy részét azonban nem feltétlenül kell az államnak eltartania — nyilván van olyan, amely privatizálható, és a versenyszférában is kiválóan megállná a helyét. A másilk — szakmai körökben — nagyon vitatott kérdés az volt, mennyire avatkozhat be az államháztartási törvény az önkormányzatok gazdálkodásába. Eltekintve attól, hogy az önkormányzatokról szóló törvény az államháztartási törvényre hivatkozik, amikor azok gazdálkodásáról szód, nyilvánvaló, hogy bizonyos alapelvek egységes megállapítására szükség van. Ezért a törvény pontosan meghatározza majd, pl. mit értsenek mindenütt deficiten, illetve pontosan előírja, hogy mikorra kell elkészíteni a költségvetést. „Azon igyekeztünk, hogy semmi ne korlátozza az önkormányzatok önálló döntési jogát" — mondja László Csaba. Minthogy az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak majd a helyi költségvetési szervek, így ezek gazdálkodásának szigorítása közvetve az önkormányzatok erősítését is jelenti. Nyilvánvalóan konfliktusokat okoz még a jövőben a pénzügyi apparátusnak az az elképzelése, hogy az elkülönített alapok számát jelentősen csökkenteni kellene. Ma mintegy harminc működik, és meglehetősen nehezíti az áttekintést. Régen arra is módot adott, hogy az Országgyűlés szemei elől elrejtsenek egyes pénzeszközöket. László Csaba elmondása szerint az államháztartási törvény elfogadását követően, 1993-tól minden ilyen alapot törvényi szintre kell emelni, s innentől az alapok költségvetéséről is az Országgyűlésnek kell döntenie. Bizonyára komoly viták várhatók azzal kapcsolatban is, hogy a költségvetés deficitjét milyen módon lehet majd a jövőben finanszírozni. A jegybanktörvény tervezete nagyon is pontos korlátot szab: a költségvetés bevételének mindöszsze három százalékáig nyújthat majd hitelt az MNB 1995- től. Annál is inkább, mert a mai kamatlábak mellett korántsem mindegy, hogy menynyi pénzt és honnan vesz fel a költségvetés hitelben. Az is igaz azonban, hogy' normális pénzpiaci viszonyok: kozott aligha vehet fel a költségvetés hiányának fedezésére 80 milliárdos kölcsönöket. Pedig, a hosszú távú cél az, hogy a, költségvetés éppen úgy a pénzpiacon keressen hitelt; mint bármilyen más intézmény vagy vállalkozás. Persze mindenekelőtt a kiadásokat kell. lefaragni, s a meglevőkkel jobban gazdálkodni. De mindaddig, amíg nincs megfelelő információs rendszer és hiányoznak x világos és áttekinthető szabályok, amelyek áthágását egy, a kormánynak alárendelt kist létszámú apparátus fingja ellenőrizni a tervek szerint,, nos, mindaddig aligha elvárható,, hogy végre rend teremtődjék az állam háztartásában. Pedig ő nem szólhat a díjbeszedőnek : „Nem vagyok itthon, próbálja meg holnap!'’ Merényi Miklós i
