Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-19 / 8100. szám
Heti Magyarország, 1991. augusztus 9. 2>V A sármelléki égő víz Hogyan lehet hasznosítani az elhagyott szovjet ■ Boldog az az ország, amelynek lakói megélik az ilyen napot. ' Negyvenöt évig tartó megszállása után alig egy hónappal nyári vigalmak közepette ismerkedhettek meg az emberek az addig misztikus-félelmetes repülőtéri bázis épületeivel; az óriás hangárok alkalmi büfévé változtak, főtt csülök, pacalpörkölt illatozott fehér tálakon. Es ha valakinek kedve szottyant, hát hanyatt vágta magát a csábító kék virágokkal teleszórt, tiszta, erős füvű réten, és úgy szemlélhette a magasban az őrülten vidám repülőgépek légitáncát... Az igazság arcai Ez történt 1991. július 27-én Sármelléken, a szovjet hadsereg által 1990. október 4-én elhagyott dunántúli repülőtéren. No, most akkor ki hazudik? — támadt fel bennem a kérdés; a hadsereg után maradt környezetszennyezést felmérők, akik szerint óriási, beláthatatlan, évtizedekre szóló ez a szennyezés (hogy eddig is létezett, arról persze senki nem szólt), vagy a Mikromatika Holding nevű, magán-légitársaságot alakító cég vezetői, akik nem átallanak a kerozinnal fertőzött „anyaföldre” légikikötőt építeni. logika valahol hamisságra utal. Ha oly rémületcs ez a szennyezés — akkor onnan ember, állat ösztönösen menekül. I la marad, ha éppenséggel menekülés helyett pénzt, igen sok pént fektet bele abba, hogy kialakítson egy magánrepülőteret — annak oka van. Tény, hogy Sármellékről 1990 októberében elvonult a szovjet hadsereg. A magánrepülőtér tervéről mindössze két hónapja lehet hallani. Vagy a kár nem volt igaz — vagy a magánrepülőteret nyitó társaság felelőtlen intézmény, amely embereket képes egy súlyosan szennyezet területre csábítani. Irány tehát Sármellék. Hosszú kocsisor kígyózik előttünk, ha akarom, ha nem, tanulmányozhatom a tájat. Sűrű nádas, igazi ős vadon, ember nem járta természeti környezet. • A falu, Sármellék, ezen a napon Garcia Márquez egyik regényének hangulatát juttatta eszembe. Kora délelőtt férfiak, egy-egy asszony kapun belülről, ablakból kikönyökölve nézték a mérhetetlen kocsisort. Mindegy nekik, mi történik itt? Vajon mire gondolnak? Miért nem örülnek — a rendezvény elsősorban nekik, ott élőknek hozza a bevételt, a kirándulóknak csak kiadást , ha haragszanak, miért nem mutatják? Kőbe faragott arcok... Mindent látnak, mindenről tudnak, mégis megszólíthatatlanok. Ugyanez a falu, visszafelé délután. A szép, gazdagságot mutató házak udvarain a kapuk sok helyütt nyitottak, ott is „parkolt" három-négy autó, kivétel nélkül nyugati, márkás autók; az asszonyok pedig kiöltözve; volt, aki még népi viseletét is öltött, ültek a pádon, mosolyogtak a kattogó fényképezőgépekbe... Hallgatnak, ők tudják, miért, miről. Kerozin a föld alatt légibázist? Mit tud nyújtani ez a repülőtér? A Balaton Airport Kft. felelős beruházási vezetője Hcrler György mérnök. Vele a délutáni órákban beszélgetek. — Egész nap — kezdtem mondandómat — kerestem a veszélyesen szennyezett területet; eldugott csöveket próbáltam felfedezni. Tiszta betonútokon jártam. Azt természetesnek tartom, hogy sorompóval lezárt utat, elhagyott épületeket is találtam, azt azonban meglepőnek, hogy patika tisztasá-I gú, gyönyörűen csempézett fogadóépületet is felfe-I dezlem. Sokezres tömeg'higiénikus kiszolgálására felkészült étkezési lehetőséget, megfelelő mennyiségű szeméttárolóval — egyszóval zavarban vagyok. Ha úgy tetszik, nem hiszek a saját szemeimnek, hogy mindez lehetséges. t — De hisz most sorolta el, hogy mi mindent látott, ami tetszett. Mit nem akar elhinni? — Hát ez az. A jót nem akarom elhinni, vagyis hogy ilyen rövid idő alatt ezt meg lehetett valósítani. — A Mikromatikának sikerült. Nem akarom megsérteni; de tudja, mi a kerozin? — A repülőgép hajtóanyaga. — Közönséges petróleum, minimális páráimnál keverve. Ezt azért fontos tudni, mert én is láttam azokat a dokumentumfilmeket, fotókat, amelyeken igen hatásos volt, amint a kútból kiemelt „víz"anyaga meggyulladt. Először tehát erről beszéljünk. A sármelléki repülőtér 220 hektárnyi területén mindössze 10 hektár az, ami valóban veszélyesen szennyezett. Itt tárolták az üzemanyagot, illetve az elhasznált anyagokat is,’és ezek tartalma került a föld alá, pontosabban a föld alá helyezett tartályokba. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a földbfe, hanem a föld alatti óriás tartályokba. Ezeknek a tartályoknak a zárószerkezetei — épp a benne őrzött veszélyes anyagok miatt — nemesfémből készültek, elsősorban rézből. A hadsereg hivatalos elvonulása után — maradt, ami maradt; a föld alatt is. Aki pedig tudta, hol kell keresni az értékes fémeket —• meg is találta. El is vine. Nem tartja feltűnőnek, hogy csak a hadsereg elvonulása után kezden el hirtelen és nagy mennyiségben szivárogni a közeli házak kútjaiba az a bizonyos kerozin? A hadsereg évtizedek óta itt volt. Az alatt az idő alatt miért nem észlelték? Az elhagyott épületek egyéb műszaki berendezési tárgyairól már nem is szólok. . — Valami hasonló történhetett- az elhagyott szovjet laktanyákkal, mint ami a második világháború után az épen maradt kastélyokkal? — A hasonlata találó. Ugyanaz történt. Az Indulat is ugyanaz volt. Csak hát — a rombolás sosem lehet jogos igazságtétel, ezt meg kellene végre tanulni. Aki tudatlanságból rombol, azt nem mentesítheti az indulata. 7V • ’* . vv ' • 1 . "------^
