Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)

1991-08-27 / 8106. szám

hogy politikai szempont érvényesül­ne, s példaként mindjén megemlítet­te, hogy neki a legtöbb hivatalvezető­je más pártbeli, sőt még MSZP-s is van közöttük. Tény viszont, hogy a másik két pá­lyázót a köztársasági megbízón nem ismeri kellő alapossággal. Dr. Halmai Olivért, aki a volt megyei Köjál sugár­egészségügyi osztályának vezetője, még látni sem látta, s dr.Várfalvi Vil­mával, a volt megyei Köjál megyei fő­igazgatójával, a jelenlegi megyei tiszti főorvossal is csak egy ízben, az úgy­nevezett dekoncentrált szervezetek vezetőinek összejövetelén találkozón. Beszéltem a Magyar Orvosi Kama­ra regionális szervezetének főtitkárá­val dr. Szelíd Zsolnai, aki elpanaszol­­ta, hogy a köztársasági megbízón acm kéne ki a véleményüket. Mikor ti kitudódon, felkeresték hivatalá­ban. s tájékoztatták arról, hogy ők Várhelyi doktornőt tartják alkalmas­nak. Ennek ellenére történt, ami tör­tént, s a kamara legfeljebb abban re­ménykedik, hogy nem politikai állást akarnak kreálni. Ami egyébként kész öngyilkosság lenne, mert hiszen a tör­vény rendkívül komoly hatósági jog­körrel ruházza fel a kinevezendő me­gyei tiszti főorvosokat. Dr. Kenai Pál professzor országos tiszti főorvost mindenekelőtt arról kérdeztem: milyen küldetés vár vajó­jában a tisztiorvosi szolgálatra? Vála­szát azzal kezdte, hogy meglepő mó­don ennek kifejtésére most nyílik elő­ször lehetősége. Pedig a szolgálat élet­re hívásának nagyon is drámai okai vannak. Mindenekelőtt a fokozatosan súlyosbodó népegészségügyi helyzet, de legalább ilyen mértékben az elsze­gényedés folyamata s a munkanélküli­ség is. Ugyanakkor az önkormányzati törvény életbelépésével megszűnt a megyei és városi főorvos, ezáltal bi­zonytalanná vált a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó köjálok szerepe is. Az új szolgálat nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy közreműködé­sével az ezredfordulóra ne haljon meg több ember, mim ahány születik. Eh­hez az szükséges - mondta az orszá­gos tiszti főorvos hogy leendő mun­katársai legyenek egy kicsit próféták, elismert szaktekintélyek s az általános j emberi kultúra képviselői is egyben, j Vagyis ideális megyei tiszti főorvost j nem könnyű találni. Van, aki-ő maga is - amellett van, hogy elsősorban ta­pasztalt közegészségügyi szakember kerüljön erre a posztra, mások szerint viszont a népegészségügyet új embe­rekkel kell szervezni, akik lehetőség szerint gyógyító orvosok legyenek. A fővárosból és a 19 megyéből összesen 110 pályázat érkezett, ezeket áttanulmányozta, a szakmai követel- I mények alapján dr. Kertai Pál vala­mennyi régióban egy sorrendet alakí­tott ki, s hasonlóan jártak el a köztársa­sági megbízottak is. Az egyeztetés a dr. Surján László által verbuvált bizottság­ban július 26-án volt, s akkor az esetek többségében nem tudtak megegyezni a megyei tiszti főorvosok személyét ille­tően. A véleménykülönbség természe­tesen az országos tiszti főorvos és a köztársasági megbízottak között volt. Ezért a miniszter úgy döntött, hogy személyes megbeszélésre invitálja azo­kat a pályázókat, akiket még nem is­mer, s csak azt követően - szeptembei elsejével - írja alá a kinevezéseket. A miniszter dönt Kertai professzor kifejezte abbéli reményét, hogy - megítélése szerint a miniszter is ezt az elvet képviseli - vé­gül a szakmai szempontok érvényesül­nek, ám azzal nem ért egyet - nyilat­kozta lapunknak hogy az elbírálás előtt ne\ek nyilvánosságra kerültek, s a legkülönfélébb nyilatkozatok hang­zottak el. „Ez ugyanis személyi jogo­kat sért, s befolyásolhatja a bírálóbi­zottság tagjait”. A lényeg azonban az, hogy a kinevezések meghatározatlan időre szólnak, a „győzteseknek” el kell végezniük a tisztiorvosi tanfolyaraot - maga a miniszter lesz a vizsgabizott­ság elnöke -, s aki nem felel meg, azt felmentik. „Elképzelhető - mondta az országos tiszti főorvos hogy nem va­lamennyi jelöltem kap megbízást, de szeretnék olyan légkört teremteni, hogy zavartalan legyen minden megyei tiszti főorvossal az együnműködés ." Ami pedig a 140 városi tiszti főorvos személyét illeti: őket nem a miniszter, hanem dr. Kertai Pál nevezi ki, várható­an szeptember közepén - a megyei tisz­ti főorvosok előterjesztése alapján. Ide kívánkozik egy hír: Győrben már azt is tudni vélik, hogy dr. Bajtay András me­gyei tiszti főorvos kit ajánl majd az or­szágos tiszti főorvos figyelmébe... Kertész Péter

Next

/
Thumbnails
Contents