Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)

1991-05-27 / 8047. szám

Népszava, 1991.V.21 25 Mit mondott Petrasovits Annát Nyers Rezső szerint történelmietlen a párhuzam A szakszervezetek és a szo­ciáldemokrácia kapcsolatáról tart tanácskozást a csepeli munkásotthonban ma, 17 órai kezdettel az MSZDP csepe­li alapszervezete. A Dohány utcai központból Baranyai Tibor elnökségi tag vesz részt a megbeszélésen, Pet­rasovits Anna szereplése két­séges, mert beteg. A pártel­nökkel tegnap telefonon be­széltünk, a többi között azért is hívtuk fel, mert a hétvégi, MSZP-szervezésű sárospata­ki tanácskozáson sem vett részt, de magnószalagon el­küldte hozzászólását, ami­ről Vitányi Icán és Nyers Rezső, az MSZP parlamenti képviselői azt állították: ko­molytalan az a javasolt, meg­oldás, hogy a szociáldemok­rata egység megteremtésé­nek az az egyedüli megoldása, ha a testvérpártok és az MSZP beolvadnak az MSZDP-be. Tegnap szerkesztőségünk megkapta Petrasovits hozzá­szólásának legépelt szövegét. Ebben a többi között ez ol­vasható: „Tisztában va­gyunk azzal, hogy az MSZDP, , mint az egyetlen, történel­mi mércével mérve hiteles szociáldemokrata párt le­het és kell hogy legyen a balközép kikristályosodás! pontja. Tudjuk, hogy a bal­közép erők integrálásában megkülönböztetett felelőssé­günk van, ezért kellő tole­ranciával kívánunk kezelni minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a különböző szociáldemokrata afíinitású csoportok és személyek utat találja­nak az MSZDP-be (...) Az MSZP gyorsított ütemben íeetegeti magát újra és újra, hogy a magyar közvélemény­nyel elhitesse szociáldemok­rata átváltozását (...) Az MSZP hallatlan erőfeszíté­seket tesz a kommunista­­reformkommunista múlt in­tézményes feledtetésére, az úgynevezett baloldali egy­ségfrontot hirdetve. A hazai szociáldemokratákban még elevenen él az elmúlt 45 év, amelynek a baloldali egy­ségfront hangoztatása és erő­szakos kialakítása jelentette a nyitányát, amely végül a demokrácia felszámolásá­hoz... vezetett. Az MSZP-vel a pártközi kapcsolatok rendezésére ak­kor lesz lehetőség, ha az MSZP elítéli és törvénytelen­nek minősíti a Szociálde­mokrata Párt 1948-as felszá­molását... és az MSZP Jo­gosnak ismeri el az MSZDP igényét a törvénytelenül el­vett vagyonának visszaszol­gáltatására .. Megkérdeztük Nyers Re­zsőt, valójában mi a legfőbb kifogása Petrasovits beszé­dével szemben? — Petrasovits Anna be­széde egyes részleteinek ki­csengése az volt, hogy a szo­ciáldemokrácia csak úgy va­lósítható meg Magyarorszá­gon, ha a balközép pártok beleolvadnak az MSZDP-be — mondta Nyers. — Beszé­dének az a része adhat leg­inkább okot félreértésre, amikor analógiát von az 1948-as és a mai helyzet kö­zött. Ilyen párhuzamot nem lehet vonni, hiszen ma senki nem akar egyesülni az MSZDP-vel, ez a kérdés most nincs napirenden. A mostani problémák meg­oldását visszavezetni az 1948- as konfliktusok megoldásá­hoz, egyszerűen történel­mietlen. (b. L-<L d.)

Next

/
Thumbnails
Contents