Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-04 / 8016. szám
Magyar Hírlap, 1991. március 29. Az MDF módosító javaslata miatt Ellentmondás a privatizáció és a kárpótlás között MH-intormáció_____________ Az Állami Vagyonügynökség igazgató tanácsa legutóbbi ülésén aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az előprivatizáció keretén belül értékesített kiskereskedelmi egységek volt tulajdonosai számára - a készülő kárpótlási törvény - elővásárlási jogot biztosítana. Mitől tartanak? — kérdeztük Gelényi Csabát, az ÁVÜ külső kapcsolatokért felelős ;gazgatóját. A vagyonvédelmi törvény kimondja, hogy az állami tulajdon értékesítése csak nyílt versenytárgyalás keretén belül történhet — mondta Gelényi Csaba. — Amennyiben az előprivatizációban reprivatizációs igények érvényesítésére is lehetőség lesz, már csorbát szenvedhet a versenyeztetési elv. Elképzelhető például, hogy a volt tulajdonos megjelenik egy árverésen, s a licit végén közli, hogy ez az üzlet az övé. S ha esetleg érvényesek a tulajdont bizonyító okmányai, a volt tulajdonosé lesz az üzlet. Valószínűleg ez nem szülne jó vért, s a többi licitáló, különösen a nyertes, joggal lenne elégedetlen. De, ami még ennél is komolyabb problémákat vet fel, az az, hogy kérdéses, mennyire lehet nyomonkövetni, ki a volt tulajdonos, igényei mennyire jogosak. Elképzelhető például, hogy ugyanarra az üzletre többen is benyújtják igényüket, s annak eldöntése, ki a valódi tulajdonos, hosszabb időt vehet igénybe. Előreláthatólag a folyamatos előprivatizáció, ás a régi tulajdonosok elővásárlási jogának keresztezése rengeteg peres eljárást eredményezhet majd. A kárpótlási törvény megalkotásában aktív szerepet játszó Nemes Andrást, az Igazságügyminisztérium igazságügyi tanácsosát arról kérdeztük, ő mit szól az Állami Vagyonügynökség véleményéhez. Kiemelte, a fent említett rész az MDF módosító indítványaként került bele a törvény tervezetbe, az a kormány által benyújtott eredeti variációban nem szerepelt. Az indítvány jelenlegi formájával egyébként a jogalkotók sem értenek egyet. Többek között azért nem, mert maga a módosító indítvány is ellentmondásos. Az szerepel benne, hogy az ÁVÜ által értékesített tulajdonra elővásárlási joga van a régi tulajdonosnak, de kivétel ez alól az állam és önkormányzat tulajdonát képező bérlakás. Itt az elővásárlási jogot a bentlakó bérlő kapja. Csakhogy ez a két dolog nem zárja ki egymást, mivel a bérlakásokat nem is a vagyonügynökség értékesíti. De ettől függetlenül az sem tisztázott, hogy az előprivatizációban végül is kinek van elővásárlási joga. Eddig ugyanis ezt a lehetőséget a korábbi üzletvezetőnek adták meg. így viszont kétfajta elővásásrlási jog van, s el kell dönteni, hogy melyiket preferálják. Ha úgy döntenek, hogy a volt tulajdonost részesítik előnyben, akkor az árverésre csak akkor mehet majd, ha a kárpótlási hivatal a tulajdonra vonatkozó igazoló okiratokat eredetinek találta, s elismerte az igényt. Ezek szerint tehát várni kell addig, amig az eredeti tulajdonosnak a kárpótlási hivatal ellenőrzi a papírjait, ami egyébként hónapokig is elhúzódhat? Egyáltalán honnan értesülnek a volt tulajdonosról a vagyonügynökségnél, s honnan tudják meg, mikorra lesznek kész a papírjai? Ez egyébként jelentősen lelassíthatja a privatizációt. Tulajdonképpen az előprivatizációt ki lehetne venni a törvény hatálya alól, de ugyanezek a problémák az egyéb állami tulajdon privatizációjánál is felmerülnek. • Kamasz Melinda