Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-04 / 8016. szám

Magyar Nemzet, 1991. március 29. Kormánypárti ellenzéki pozícióban As általános liberális győze­lem pikáns helyzetet teremtett a budapesti önkormányzati vá­lasztásokon: a parlamenti kor­mányzópártok, az MDF és a KDNP ellenzéki szerepbe szo­rullak a helyi képviselőtestüle­tekben. Ebből következik: mindegy, hogy hol ellenzéki a politikus, a parlamentben és az önkormányzatban egyformán elnyomottnak érzi magát. Ifjabb Pongrácz Tibor dr., a nyolcadik kerületi képviselő-tes­tület MDF—KDNP-írakciójának vezetője fiatalember, frissen vég­zett jogász. Egy Mező Imre úti (Orczy út) családi házban beszél­gettünk, ahol jelen volt az MDF hajdani országgyűlési képviselő­­jelöltje, Maróti László Ferenc is, aki tavasszal mindössze egy-két szavazattal maradt le Haraszti Miklós mögött. — Hogyan esett önre a x>álasz­­tás? — Az egyik oka valószínűleg az, hogy én vagyok az egyetlen jogász a frakcióban, van némi közjogi gyakorlatom. Másrészről, Maróti úr, aki a megbízott frak­cióvezető volt, a Bem téri MDF- központban is fontos feladatot lát el, és igy nem jut ideje erre a munkára. Kora és végzettsége alapján az ember azt várná, hogy ön a Fi­desz táborába tartozzon. Mi ve­zette az MDF-hez? — Ennek sok összetevője van. Egyrészt a családi hátterem is efelé mutatott, hiszen én egy nagy­polgári családban nőttem fel, ahol azokat az érdekeket, amelyeket ma sokszor kétségbe vonnak; a nemzet szeretetét, a nemzetbe ve­tett hitet kisgyerek korom óta magamban hordoztam. Másrész­ről a mi családunk római katoli­kus, és az MDF ideológiai hátte­rét jelentő keresztény-nemzeti szellem értelemszerűen arra in­dított, hogy eleinte csak szimpa­tizánsként, majd *90 eleje óta ak­tív tagként a párt munkájában részt vegyek. Én nem érzem úgy, hogy azért, mert valaki fiatal, a fiatal demokraták körében kéne politizálnia. Véleményem szerint a Fidesz radikális programja je­lenleg nem reális ebben az ország­ban. Egy lassú forradalomra van Wtlkség, amtr'S jelenlegi-helyzet­ben csak az MDF képes megva­lósítani. — Nem tudom, hallotta-e már, de a képviselő-testületben önt ki­fejezetten jobboldali politikusként ismerik. Vállalja ezt? — Ez attól függ, hogy mihez vi­szonyítunk. Az SzDSz-hez ké­pest lehet, hogy igen, de én úgy látom, hogy ők még maguk sem döntötték el, hogy szociáldemok­raták vagy liberálisok. En nem mondanám, hogy a történelmi ér­tékeket, az ország ezeréves jól bevált gyakorlatát föl kell hasz­nálni. Nem azt mondom, hogy tel­jes mértékben vissza kell térni a háború előtti állapotokhoz, de ha megnézzük a jelenlegi törvényke­zési folyamatot, azt a tendenciát, ami az intézmények kialakításá­ban, az új hatalmi ellenőrző rend­szerek kiépítésében érvényesül, akkor láthatjuk, hogy minden kí­sérlet, ami nem a Horthy-rend­szer intézményeihez nyúlt vissza, megbukott, és most ismét szám­vevőszékünk van, erős kormány­főnk, aki mellett a kormány alá­rendelt szerepet játszik. Ügy lá­tom, hogy az ország kezdi végre felismerni, hogy az a korszak igenis értékeket képviselt. — A kerületben SzDSz-es pol­gármester van, a testületen belül többségben vannak az SzDSz-es és Fideszes képviselők. Hogyan tudnak velük együttműködni? Nagyon jól. Szakmai kérdések­ben teljesen súrlódásmentes az együttműködés. Sajnos, akkor, ha a testületi ülésen pártszempon­tok velődnek fel, és ha a testü­letet kormányzó koalíció szakmai szempontok helyett pártérdekek alapján szavaz, adódnak konflik­tusok, de ezek kizárólag politikai ellentétek. — Ezt mintha egy parlamenti ellenzéki politikus mondta vol­na a kormánykoalícióról, megle­pő az egybecsengés. Tényleg, ho­gyan érzik magukat, a legjelen­tősebb kormányzópárt tagjaiként, ellenzéki pozícióban? — Ez a két dolog, ilyen érte­lemben független egymástól, az MDF-ben sosem érvényesült olyan centralizált vezetés, mint más pártokban, a helyi szerveze­tek nagy önállósággal bírnak. A mi feladatunk ebben az önkor­mányzatban az, hogy szakmai té­ren segítsük a lakosság érdekei­nek érvényesítését, és egyúttal el­lenőrizzük a kormányzó pártok tevékenységét. Sajnos, gyakran adódik olyan helyzet, hogy a kor­mányzó pártok át akarják lépni azokat a kereteket, amelyeket (együtt állapítottunk meg. Ilyen­kor fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy amit tenni kívánnak, az nem helyes. Ennek a figyel­meztetésnek általában meg is van a foganatja. Mivel a testületben huszonkét SzDSz-es, hat Fideszes és egy szocialista képviselő van, mi tizenegyen a második legerő­sebb frakcióként léphetünk fel. — Elég sokszor megfordulok a nyolcadik kerületben, de úgy lá­tom, hogy az utóbbi hónapok so­rán a közállapotok csak romlot­tak. Hogy látja ezt ön, és döntés­hozó pozícióban mit tenne eset­leg másképp? — El kell mondanom, hogy az önkormányzat és a polgármester úr sok szempontból még az ala­pok lerakásánál tart, egyelőre egy új szervezeti struktúra kialakítá­sa is még csak a tervezés fázisá­ban van, a munkának a pénzügyi alapjai is hiányoznak. En úgy ér­zem, hogy a kormányzó pártok ugyanarra törekszenek a kerület­ben, amire a fővárosban. Centra­lizálni akarnak, és úgy látják, hogy minden funkciót saját ha­táskörükben, konkrétan a polgár­­mester kezében kell összpontosí­tani. Ezt azért tartom helytelen­nek, mert egyrészt a munkát meg lehetne osztani a harminchét fős testület minden tagjával, más­részt ez a tevékenység a választók valós akaratát sem tükrözi. Az MDF és a KDNP a listás szava­zatok negyvennégy százalékát sze­rezte meg, több körzetben pedig csak néhány szavazattal marad­tunk le a képviselői hely meg­szerzéséről. Ha én lennék a pol­gármester helyében, több biza­lommal közelednék az ellenzék­hez. Egy SzDSz-es képviselő egy­szer azt mondta nekem itt a ke­rületben, hogy néha úgy érzi, itt a többség fél a kisebbségtől. Mi nem értjük, hogy miért félnek tőlünk. (n. kósa)

Next

/
Thumbnails
Contents