Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-30 / 8033. szám

tam, mindenhol a pénz, meg a gondok. Ha csak a sebeinket nya­logatjuk, abból nem lesz előrelé­pés! Itt van például Mariazell! Jár­tak már Mariazellben? Én nem jártam, Klárika járt. — Micsoda paradicsomot vará­zsoltak az osztrákok oda, pedig az nem Máriapócs! Itt Klárikánál udvariasan elpat­tan egy húr. — Azt nem tetszik gondolni, hogy mások a gazdasági körülmé­nyek Ausztriában? - így a polgár­mesternő a képviselőhöz. — Jaj Klárika, persze, hogy mások. Nehezebb is megközelíte­ni, mert hegyek között van. De én a modellről beszélek. A struktúrá­ból lehet meríteni. Hát milyen nagyszerű bazársort lehetne itt építeni kegytárgyaknak! Egy por­celántányér, bele a pápa képét — I háromszáz forint! Klárika feljajdul. — Hát ez az, amit nem enged az egyház! Ami a pápa látogatás­hoz kapcsolódik, az az ő kizáróla­gos bevételük. — Mindent csak nem sajátíthat ki az egyház! Csináljanak képesla­pot a faluról. Nem kell ahhoz a pá­pa. Vagy a templomról. — Azt se engedi az egyház. — Van fánk Klárika? Van. Összeáll itt néhány tucat ügyeske­zű ember, és fatárgyakat készít. Esztergál, fényez és eladja jó pén­zért. Vagy pékség, hentesbolt. Ön­­kormányzati részesedéssel. Én mondom, minimum 50 ezer ham­burgert el lehet majd itt adni. Pici kolbász, itt termelt tormával, bele­nyomni a zarándok kezébe! Ez a jövő. — Mi erről a véleménye Klári­ka — kérdem. — Én itt élek. Csak ennyi. A képviselnek még van egy öt­lete. — Vagy a rózsafűzérek. Renge­teg fiatal lány nyakában látok ke­resztet meg rózsafűzért. Nem olyan bonyolult dolgok ezek. Len­gyelországban megtömött lovas­kocsikról árulják a bóvlit. Bóvli plusz egy matrica Máriapócsról, és veszik, mint a cukrot. * * * A híres templom kőhajtásnyira van a polgármesteri hivataltól. Te­tejét most fedik rézzel, messzire hangzik a kopácsolás. Bent a jól ismert hűvös levegő fogad. Hama­rosan kezdődik a félhatos esti mi­se. Nyolc-tíz valószínűtlenül idős, fejkendős asszony imádkozik han­gosan egy csokorban. A bejárattal szemközti falról A Könnyező Szűz Mária néz rám rezzenéstele­nül. Vagy inkább várakozón? Évente félmillióan jönnek el Euró­pa minden részéről, hogy láthas­sák. Hogy erőt merítsenek, hogy meggyógyuljanak. A képtől jobbra és balra számtalan márványtáblás felirat és aranyosan csillogó ék­szer emlékezteti az idejövőt: a hit hegyeket tud mozdítani. A főoltár ! előtt persely, kétoldalt hat nyelven kiírva, hogy adományok. A fej- ' kendős nénik tekintetétől kísérve indulok kifelé. Az ajtóban egy má­sik perselyt pillantok meg: ez a szegények perselye. Rajta csekk­halom. „A Magyar Katolikus Püs­pöki Kar II. János Pál pápa látoga­tása Közérdekű Kötelezettségvál­lalás'— olvasom a sárga átutalási postautalvány alján. Visszafelé félúton találkozom a korábbi tisztviselővel. — Hallom, gond van a hely­pénzzel — kezdem a beszélgetést. Mosolyra induló arca egy pilla­nat alatt elkomorul. — Le is mondok, ha az lesz amit ők akarnak. — Miért, mit akarnak? — Hát, tizenkétezer forintot fo­lyóméteréért. A legolcsóbb lenne háromezer. Hát, hogy nézzek én azoknak a szemébe, akik eddig ti­zenöt forintot fizettek egy négy­zetméterért plusz áfa. Nem mon­dom, legyen most több valamivel. De hát ezek nincsenek tisztában a valósággal. — De ha mégis, maguk is jól járnak. — No, ez se biztos. Mert akar­ják az egész bevételt. Jó, mondom én, odaadjuk a felét, de akkor ők is I adják a fele perselypénzt! I — Mennyi perselypénz gyűlik lösszé egy ilyen búcsú alkalmával? ■— A Jóisten annak a megmond­hatója. De nem két fiHér, az biz- ‘ tos. Plusz a valuták, ugye. * • * Kocka Jánosnéval csak pár szót tudok váltani. A hivatalsegéd épp a bejárat előtti kövezetét súrolja. — Megszaporodtak a vendégek Máriapócson? — Ajjaj! Jönnek-mennek. Nem győzök kóláért futni a boltba. Meg kávéért. — Akkor maga nem örül annyi­ra a pápának. — Csak ezt a nyarat éljük túl. — Elmegy majd a Szentmisé­re? — Lesz nekünk-5itt dolgunk elég. Meg oda se nagyon férnénk a sok emberiségtől. Klárika tűnik fel az ajtóban Dr. Szendreivel. Közös nevezőre jut­hattak, mert mindkettő mosolyog. Kicsit összetapodjuk a frissen sú­rolt kövezetét, míg elbúcsúzunk a képviselőtől, ó Nyíregyházára megy, mi meg a terepre. A temp­lomtól odalátni. Ez is volt a cél, magyarázza a polgármesternő, már kint a földeken a leendő oltár helyén. Az oltár mögött ugyanis jól lehet majd látni a Bazilikát. Egyelőre még se oltár, se szekto­rok, (tíz kilométernyi faanyag kell a körülkerítésére), se híd, se fedett csatorna. Csak a hatalmas, zöldel­lő, enyhén hullámos föld, egyik oldalon házak, a másikon meg a végiben erdő. Tavaszi eső perme­tez, esernyő alól folytatja Klárika. Egyébként nincsen vita köztünk, ne gondolja. Ötven-ötven száza­lékban osztozunk a helypénzen az ' egyházzal. Meglátja, úgy megy itt > majd minden mint a karikacsapás. Ahogy döcögünk tovább a Búcsú­tér felé, kerékközépig süllyedve a homokos úton, a polgármesternő szelíden sorolja: negwenezer sze­mélygépkocsi és hatezer autóbusz számára kell majd parkolót készí­teni. A faluban pillanatnyilat 12 százalék a szilárd útburkolat ará­nya. A Búcsú-tér most azért fontos, mert két helikopternek lesz hely leszállni rajta. A futballpálya nagyságú terület útfelőli szélén fe­szület áll s mellette egy kis kápol­na. A kápolna le van lakatolva, de egy kis résen keresztül itt is lehet adakozni. Az út másik oldalán a temető. — A napokban közös temetőta­karítás lesz— mondja Klárika. — Mivégre? — A Szentatya felülről érkezik. — És mindent lát? — Igen. És a héten közmeghall­gatásra is készülünk. Kiküldtük mind a hatszáz családnak a meghí­vót. Aki akar jön. — Faggatják az emberek? — Hát persze, mindenkit érde­kel mire jut Máriapócs. Sok szerencsét kívánok Klári­kának, és igyekszem vissza a maj­dani szertartás helyére, mielőtt tel­jesen besötétedik. Kiváncsi lennék egy máriapócsira, aki majd az ab­lakából, könyökölve nézi végig a szentmisét. Találomra csöngetek be az első mezőszéli házba. — Szeressük, hogy jön — vála­szolja kérdésemre Tejfel Miklós, ötven fölötti testes férfi, az elkép-

Next

/
Thumbnails
Contents