Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-30 / 8033. szám

Magyar Nemzet, 1991.IV.23

Az igazi demokrata nem ijed meg egy új kezdeményezéstől

— véli Pozsgay Imre

Bár Pozsgay Imre független képviselő az utóbbi időkben nem szerepel túl gyakran a nyilvánosság előtt, közszereplései Olykor nagy viharit kavarnak.

A nyilatkozata nyomán támadt kisebbfajta viharról kérdeztük Pozsgay Imrét.

— A személyes sértésekre nem szoktam reflektálni, legfeljebb azt jegyzem meg, hogy a közvélemény szemében a politikusokat a nyilatkozatuk minősíti. Általánosságokban ezt mondhatom, ha a magyar közéletet nem tudjuk a személyeskedések és az indulatok világából kivezetni, akkor ugyan formálisan létezhetnek pártok és politikai erők a parlamentben, valójában azonban ezek táborok, amelyek úgy gondolják, hogy örök életre szerveződtek . Úgy vélem; kár volt esetleg rossz interpretációk és túlbuzgó munkatársak referátumai alapján egy reggel elhangzó rádiónyilatkozatra azonnal teljes fegyvertárat felvonultatni, ellennyilatkozatot tenni. Ennek az elhamarkodottságnak tulajdonítom azt is, hogy a miniszterelnök úr és a nyomában megszólaló többi párt vezetői már azt is tudják a mi kezdeményezésünkről, amit mi még talán nem is sejtünk. Sőt már nevet is adtak neki, népfrontként emlegetve és a parlamentáris demokráciától idegen kezdeményezésnek bélyegezve. Ügy hiszem, azoknak a politikusoknak, akik felelősen részt óhajtanak venni a magyarországi átalakulás .további folyamatában, föl kellene idézni néhány alapelvet. Az egyik, hogy a demokrácia nem kizárólag exkluzív parlamenti klub, amely úgy működik, hogy akiket egy történelmi pillanatban — mondjuk egy választás alkalmával — ebbe a klubba felvesznek — teljesen függetlenül attól, hogy ml történik az országban —, kizárólag azok joga a közélet intézményi formáit meghatározni. Az .alkotmány és az alkotmányos jogállam normái rájuk is érvényesek, például az a „csekélység", hogy az állampolgárnak a parlamenti választásokon kívül is kezdeményezési és egyesülési joga van. Ami a parlament helyzetét illeti, természetesen meggyőződéssel vallom, hogy az alkotmányos jogállamban a többpártrendszerre felépülő törvényhozás nélkül nincs demokrácia. De legalább ennyire fontos tudni, hogy a parlamenten kívül is léteznék — ha nincsenek, akkor az nagy hiány — olyan organikus politikai intézmények, kezdeményezések, amelyek néikül szabad ország él sem képzelhető. Nem hiszem, hogy a nyilatkozatunkra reflektálok ezt akarják kétségbe vonni, csupán gyanítom, hogy meg sem gondolták, miről van szó, máris a hatalomvédő vagy pozícióvédő reflex szerint léptek működésbe.

— Az is szerepet játszhat ebben, hogy féltik a kialakult erőviszonyok megbomlását.

— Azt hiszem, nem velünk van igazán bajuik. A demokratikus, szabad választások után nehezen birkóznak azzal a ténnyel, hogy a közvélemény rövid idő alatt elfordult a kormánytól, majd a parlamenti pártoktól és nem tartja kielégítőnek a választás lehetőségét. Erre az első drámai jelzést a helyhatósági választásokon kaptuk, erről az apátiáról és a politikai közönyről adtak üzenetet az időközi képviselő-választások Is. Aki igazán demokrata, annak nem egy új demokratikus kezdeményezéstől kell, hanem ettől a riasztó ténytől kellene megijednie.

— Olyan hírek is elterjedtek, melyek szerint különféle frakciókból „toborozza" a hetedik parlamenti frakciót.

— Semmi csábítási szándékom nincs; semmiféle akciót, amely a parlamentáris demokrácia ellen

irányulna, nem támogatok. Magam ilyenben részt venni nem óhajtók. De öntsünk itt is tiszta vizet a pohárba. Vajon azok, akik képviselői etikáról, s ezzel összefüggésben a mandátumok kötöttségéről beszélnek — egyébként szemben a közjoggal — nem vették volna észre, hogy a választópolgárok már egészen másfajta mandátumokat osztogatnak, mint a tavalyi választásokon adtak? Vajon akik etikáról beszélnek, de dolgaikat végig nem gondolva nyilatkoznak, nem vették észre saját képviselőtársaik körében azt a nyomasztó és már-már valóban erkölcsileg elviselhetetlen gondot, azt a növekvő lelkiismereti váilságot, amit a képviselőkben a választópolgárok és a parlament, a választópolgárok és a kormány között tátongó szakadék kelt? Ez az igazi erkölcsi kérdés ebben a helyzetben, és bér semmi - féle bomlasztó szándék bennem nincs, eg}' kérdésre válaszolni kellene: nem az destábilizálja-e a politikai helyzetet, aki kristályos szerkezetben és mozdulatlanságban képzeli el a parlamenti belső viszonyokat, mintha még kint a világban ugyanazok a hangulatok és ugyanazok az erők léteznének, amelyek 1890 tavaszán odaküldték őket. Ez a demokrácia igazi kérdése, megérteni, hogy egy parlament, különösen ilyen gyorsan mozgó, átalakuló világban négy éven keresztül nem képes a választás kijegecesedett pillanatát őrizni. Ha ezt nem értik meg, akkor maguk fogják fölidézni azokat a politika: erőket, amelyek majd ráébresztik őket erre. Ilyen erők munkájában nem óhajtok részt venni, éppen ezért keresem a parlamentáris megoldás lehetőségét.

(Az összeállítást készítette: császár, cseke, sümegi)