Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-03 / 8015. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 27 24 Magyarország és a lengyel adósságelengedés Felelős magyar gazdaságpoliti­kusok nyilatkozatait olvasva a len­gyel adósságelengedésről furcsa benyomásunk támadhat. Érthető a politikusok aggodalma a nemzet­közi bankvilág bizalmának megőr­zésért, és az is, hogy ezt semmi­képpen nem akarják veszélyeztet­ni. Mégis úgy vélem átesnek a má­sik oldalra, amikor „túlmagyaráz­zák” a bizonyítványukat és már­­már azt kívánják elhitetni velünk: a bizalom kitüntető gesztusának szá­mít, hogy a Nyugat nekünk egyet­len centet sem enged el, míg Len­gyelországnak valamiféle baljós következményekkel kell számol­nia. Ez az érvelés, miközben az igazság számos elemét tartalmaz­za, mégis erőltetett és így nem hat őszintének. Úgy vélem, többet érünk vele, ha a valós helyzet té­nyeit tárjuk fel. Mi is tehát a helyzet a lengyel adósságelengedés körül? Az első itthon használatos érv az, hogy azért engedték el azokat, mert úgyis, reménytelen lett volna visszakapni. Valóban, Lengyelor­szág immár 10 éve fizetésképtelen, azóta nem törleszt, kamatokat is gyakran csak késedelmesen és részlegesen fizet. Magyarország ez idő alatt — ha nem kis nehézségek árán is, de — pontos fizető és tör­lesztő volt. Az elmúlt év azonban Lengyelországban igen jelentős változást hozott. A dollár viszonylatú lengyel ke­reskedelmi mérleg közel 4 milli­­árd(!) dollár többlettel, minden idők legnagyobb kereskedelmi ak­tívumával zárult, ahogyan Magyar­­országon is. Sőt a fizetési mérleg­ben is — tehát az esedékes kamat­­törlesztések után — mintegy 1 mil­liárd dolláros többlet volt. Paradox módon tehát a lengyel adósságokat akkor engedték el, amikor Len­gyelország több mint egy évtized után először vált képessé törleszté­sére. Az intézkedésben tehát egyál­talán nem a lemondás, hanem ép­pen ellenkezőleg a bíztatás, a tá­mogatás az elsődleges motívum. Másodszor: az adósságelenge­dés egyfajta gesztus a lengyel re­formintézkedések felé. Mert mi­közben húsz éven keresztül Ma­gyarország vezette a reformfolya­matot Kelet-Európábán, Nyugat ma ezt nem így értékeli. Vitatkozni lehet persze az értékelés objektivi­tásán, de aligha várhatjuk el, hogy a nyugati — akár szakmai — köz­vélemény is az apró részletekig is­merje a kelet-európai országok gazdasági helyzetét, gazdaságpoli­tikáját. Ami pedig a látványosabb, „bátrabb” akciókat illeti, azokban kétségtelenül Lengyelországé az elsőbbség. A zloty belső konverti­bilitásának bevezetése és árfolya­mának immár közel másfél éves megszilárdítása, az átváltás teljes piaci alapokra helyezése, a „sokk­terápia”, az ár- és bérarányok radi­kális átrendeződése, a piaci egyen­súly megteremtése nem tagadható jelentős eredmény. Harmadszor: az adósságelenge­dés fontos oka az aggodalom. A „sokk-terápia” következtében nagy szociális feszültségek gyűltek fel és azok kiszámíthatatlan veszé­lyekkel járnak. A Nyugat tehát ko­molyan aggódik Balcerowiczért és kurzusáért. Személyének és politi­kájának fenntartása, megerősítése érdekében még komoly anyagi ál­dozatokra is hajlandó. Negyedszer: Lengyelország po­litikai megítélése teljesen más. Lengyelország középhatalom Eu­rópában a lehető legkényesebb ge­opolitikai pozícióban, amelynek stabilitásához mindenkinek rendkí­vüli érdeke fűződik. Lengyelország a második világháborúban a Nyu­gat szövetségese volt — miatta tört ki a háború —, amelyet azután akár Jaltában, akár másutt, a Nyu­gat mégis eladott Sztálinnak, így lelkiismerete emiatt azóta sem tisz­ta. Lengyelország élén ma olyan államférfi áll, aki a kommunizmus elleni küzdelemnek immár több, mint egy évtizede nemzetközi szimbóluma. Végül az Egyesült Államokban 8-10 millió lengyel választó, egy jól szervezett lengyel lobbi van, Franciaországban több százezer lengyel él és ezek kormá­nyaikra hatékony nyomást tudnak gyakorolni. Ami pedig Lengyelor­szág további terhelését illeti, a kö­vetkező három évben az ország 10- 11 milliárd dollár exportbevételből évi 600 millió dollár adósságszol­gálatot fizet. 1990-ig bezárólag, ha nem is törlesztett, de évi 3 milliárd dollárt meghaladó kamatot fizetett. Három év múlva valóban fizetnie kell adósságainak kétharmada, ezt követően pedig fele után. Adósság­­szolgálata ekkor átmenetileg fel­mehet 5 milliárd dollárra, majd két év után lecsökkenhet ismét 3 milli­­árdra. Ha meggondoljuk, hogy Ma­gyarországnak ezalatt mindvégig csaknem 4 milliárd adósságszolgá­latot kell teljesítenie — kisebb ex­portból —, akkor Lengyelország helyzete számunkra mégis irigylés­­reméltó. Az új hitelfelvételi lehető­ségek, valamint a működő tőke im­portja tekintetében pedig ez az új rendezés csak növelheti Lengyelor­szág kilátásait. Melyek tehát azok a tanulságok, amelyeket a fejleményekből Ma­gyarországnak le kell vonnia? Az első, hogy tudomásul kell vennünk, a Nyugat kelet-európai értékrendjében ma távolról sem mi állunk az első helyen. Ebből követ­kezően egyrészt figyelembe kell venni, hogy minden, az elsőbbsé­get, az eminensséget erőltető meg­nyilatkozás csak visszatetszést és nem megértést szül, még akkor is, ha valóban igazunk van. Másrészt meg kell fontolnunk, hogy a Len­gyelországgal és Csehszlovákiával való együttműködés hozhat olyan előnyöket számunkra, hogy az ő hajójuknak „oldalvizén” mi is könnyebben eljuthatunk valamed­dig. A második tanulság negatív; po­litikai, adósságösszetételi és sok más ok miatt számunkra a lengyel út nem járható. Számunkra való­ban az egyetlen ésszerű alternatíva az adósságszolgálatok pontos és

Next

/
Thumbnails
Contents