Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-22 / 8028. szám
rfagygx Nemzet, 19 91.IV. 17. Kivonatos jegyzetek Teleki Pál zártkörű beszámolójából „Fel beli rázni a magyar közvélemény!” Kopott másolati példány átirata Teleki Gézától Tegnapi lapunkban hírül adtuk, hogy Síiklay András nyugalmazott diplomata rendelkezésünkre bocsátotta Teleki Pál 1131-ban, tán kürtien elmondott beszédének másolását, amelyet ma kütlünk. Mindig azért küzdöttünk, hogy egy általános és békés európai keretben érjük el a trianoni diktátum revízióját. Annak Idején, 1920. január 15-én, Párizsban, ellentmondhatatlan adatokkal és érvekkel bizonyítottuk a feltételeink néprajzi, földrajzi, gazdasági tarthatatlanságát. Apponyt nagy beszédében, január 16-án népszavazást kért, hivatkozott Wilson elveire, a 15. pont pótlószakaszára, de mindezt válaszra sem méltatták ott, és később sem sikerült választ kapni rá, csak annyit, hogy Mitterrand, a konferencia elnöke, azt mondta, hogy J a Népszövetségben egyes határ- > kiigazításokról lehet tárgyalni. Briand, a francia parlamentben azt a kijelentést tette, hogy az új határok nem megfelelőek, különböző helyeken ésszerűtlenek, s új problémákat támasztanak, egyes igazításokra lesz szükség De mindebből konkrét lépések nem következtek. Tehát magunknak kellett próbálnunk valamilyen kivezető utat találnunk. Ennek természetesen előfeltételei voltak, amelyek a hivatalos nyugat-európai közhangulat irányában voltak óhatatlanul szükségesek. Érett politikai felfogású, szilárd alapon élő társadalom volt szükséges ahhoz, hogy arrafelé komoly hatást érjünk el, és segítséget, végül megoldásokat szerezzünk. A nyugatiak szemünkre vetették már Párizsban, hogy állami berendezkedésünk nem eléggé demokratikus; hogy ! a magyarság a nyugatiak évszázados társadalmi, politikai, gazdasági életmenével nem tartott lépést. ★ Magyaráztuk, hogy ezek a fogyatékosságok nem a magyar nemzet belső alkatából, vagv óhajaiból származnak. Élethalálharcokkal volt tele a történelme a századokon át, nemzeti létét különféle idegen befolyások veszélyeztették, és úgy védekezett, hogy a maga ősi, még középkori alkotmányát és kiváltságait védelmezte, azokhoz ragaszkodott, nem alkalmazkodhatott a folyton fejlődő európai elméletekhez, gyakorlatokhoz, fejlődéshez. Ennek lett a következménye az, hogy a magyar politikai világ besüllyedt a nemesi vármegyék érdekeinek mocsarába, és azok a vármegyék az egész éllamrendnek, az egész nemzeti helyzetnek problémáit nem ismerték, gondjait nem vállalták, érzéketlenek maradtak ilyen tekintetben. Őszintén be kell vallanunk azt, hogy a századok során az elmaradottságunk, amely részint önvédelemből fakadt,, elsősorban fizikai biztonságot keresett, oda vezetett, hogy életünk tragikus óráiban, 1918-ban, csaknem széthullottunk nemzeti egységünk megbénulása és európai elszigeteltségünk miatt. Azután, 1920- tól, reformok, elsősorban földreformok, enyhítettek volna a helyzeten, de rövidlátó ellenállás egyes kormányok és osztályok részéről holt vágányra vitt minden komoly kezdeményezést. A politikai propaganda minden probléma okául, forrásául kizárólag trianoni tragédiánkat vitte ez európai közvélemény elé, és ez nem volt, nem is lehetett hatásos. Így jutottunk el az utóbbi évekig, megfelelő méretű és tartós társadalmi és gazdasági fejlődés nélkül. Amikor Bethlen létrehozta az olasz—magyar baráti szerződést azt remélhettük, hogy ez hatással lesz széles körben, és kiment minket a teljes elszigeteltségből. Mussolini kijelentése, hogy „egy békeszerződés nem lehet egy nemzet sírboltja", lázba hozta a magyar közvéleményt. Bethlen azonban a nemzet romantikus hangulatát realitások felé akarta fordítani, s a revíziós igényeket egy alakuló nemzetközi helyzetben terjeszteni a megfelelő fórumok felé. Mindenütt figyelmet keltett 1930- ban a New York Times-nak adott interjú, amelyben kijelentette, hogy mi mindenekelőtt a magyarsághoz tartozó testvéri tömegeket akarjuk visszakapni, és népszavazást óhajtunk. De nemsokára egy, ránk nézve nagyon szerencsétlen fejlemény állt elő: Mussolini abesszíniái hóditó hadjárata, amely miatt szembekerült Angliával és Franciaországgal. Mint nyugati szószólónk, egyik napról a másikra hitelét vesztette, sőt, a mi revízióskampányunkat az angol—francia érdekszférában úgy tekintették, mint ellenük szóló akciót. Így most már nincs út visszafelé, és ugyanekkor nincs magyar politikus, aki meg merné tagadni a magyar közvéleménytől a revízió bármiféle kínálkozó lehetőségét Így most már részben revíziós politikai vonalvezetésünk, s részben geopolitikai helyzetünk miatt, kényszerpályán futunk, kényszerből csavarodunk rá a Berlin—Róma-tengelyre. Ennek • pörgő tengelynek a verérszóla-T
