Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-18 / 8026. szám
úttal egzisztenciájuk kényszerű elvesztését is jelenti majd. Szerencsétlenségüket az csak növeli — és ez a jeleniegi helyzetet súlyosbítja az említett történelmi példákhoz képest —, hogy most nincs egy exteruiv fejlődési szakaszban lévő ipar és egy ennek megfelelő urbanizáció, amely, képes lenne felszívni ezeket a deklasszálódó rétegeket. Ha a jelenlegi koalíciós politikának többek között az ipari munkaerő-felesleg levezetése is célja ezzel a kárpótlási akcióval, akkor ez bizony öngólt érő akció, hiszen elemi szinten is belátható, hogy milyen folyamatokat gerjeszt. Az érem másik oldala, hogy ezen az úton-módon nemcsak hogy nem lehet létrehozni a mezőgazdaságban polgárt, hanem a „klasszikus" — tehát az elmúlt évtizedekben is a mezőgazdaságban élő, s abban ma már bizonyos vállalkozói jegyeket felmutató — mezőgazdasági lakosságtól elzárja a polgárrá válás lehetőségét. Tehát ez a fajta, felülről — és ráadásul dilettáns módon — vezényelt polgárositási folyamat nemhogy a célját nem éri el, de ráadásul kizárja azt, hogy akinek lenne esélye polgárosodni, megjá tszhassa ezt az esélyt. — Miért műkődnek exek az eiélyaorompók? — Azért, mert a mezőgazdasági árrendszer, s a magyar gazdasági struktúrán belüli konkrét szituációk, mint pl. a belföldi túlkínálat, a mezőgazdaság viszonylagos versenyszituációja, ugyanakkor a kapcsolódó szektorok meglévő monopolhelyzete, a külpiac visszaszorulása mind-mind azzal a következménnyel jár. hegy a mezőgazdasági árakból eddig is kimaradó föld járadék ezután sem épül majd be ezekbe. ; Ez persze nem különösebben fog- í ja zavarni az új tulajdonosokat i — akik voltaképpen nőm lesznek sem mezőgazdasági vállalkozók, sem pedig mezőgazdasági dolgozók, hanem egy elkülönült, városban élő réteget alkotnak—, mivel ők ebben a helyzetben is kíméletlenül beszedik a tulajdonuk utáni járadékjellegű jövedelmet. — Ehbez Átért némi politikái m-Kédletre it szükségük lenne, nem? — Minden jel arra mutat, hogy ezt a politikai segítséget meg is fogják kapni, mégpedig sajátos módon. Az új tulajdonosoknak ugyanis mégiscsak a szövetkezeti formában a legcélszerűbb megműveltetni földjeiket, mivel a gazdasági racionalitás kívánatos szintjét leginkább a szövetkezetek képviselik. Ez a szövetkezet persze nem a magántulajdonosok szövetkezése lesz, élén a szakmájához értő szövetkezeti vezetővel... S itt kezdődik a probléma. A szövetkezeti vezetőket, s tágabban az agrártechnokrácia rétegét — mintegy a nélkülözhetetlen szaktudásukért „cserébe" — politikailag tudatosan sakkban kell tartani, mégpedig rutinszerűen, egy pillanatot, egy lehetőséget sem kihagyva. A minap éppen egy olyan politikai állásfoglalás látott napvilágot, amely a szövetkezeti vezetőket nemes egyszerűséggel és még nemesebb egyszerűsítéssel mindössze „nemzetrablóknak” minősíti. Ha a szövetkezeti vezetőket így és ehhez hasonló módon puhítják meg és teszik politikailag fogyaszthatóvá, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy — akár egyéni érdekből, akár a kezük alatt dolgozók felelősségből — feltehetőleg hajlandók lesznek a realitástól „kissé" eltérő földjáradékot is fizetni a külső tulajdonosoknak. Ellenkező esetben nyilvánvalóan további minősítésekkel számolhatnak ... Ezzel a módszerrel a hatalom lényegében megteremti — no nem a gazdasági és képzettségi értelemben vett polgárt, hanem — azt a fajta szövetkezeti vezetőt, aminek ma bélyegzi őket: vagyis a „zöldbárót". — Ódivatúbb, bár mi újra dlvitoi sióval élve íz „Intézd típusát" hívhatja éleire ei a konstrukció? — Igen. És az egész helyzetben az a szembeötlő képtelenség, hogy miközben minden politikai akció úgymond a meghurcolt kulákság rehabilitációja jegyében zajlik, éppen az egykori kulákok gyermekeinek fejét követelik. Szociológiailag ellenőrizhető tény ugyanis, hogy a szövetkezeti vezetők zöme a kulákok gyermekei közül került ki, és ez történetileg és pszichológiailag nem vé' — A tulajdonjog kívül helyezés« a mezőgazdasági rétegen elzárja annak a lehetőségét, hogy ezen a rétegen belül alakuljon ki. Illetőleg folytatódjon a polgárosodás folyamata. De vajon hogyan Jöhetne létre egy Ilyen fejlődési irány a roeaógaidaaágt rétegen belül? — Egészen egyszerűen úgy, hogy a ma is a mezőgazdaságban dolgozók számára kellene lehetővé tenni a föld és a vagyon tulajdonjogának a megszerzését. S erre könnyen lehet megfelelő módszereket találni. Ami persze nem jelenti azt, hogy valamiféle ingyenes tutejdonosztogatásra gondolok. Ezáltal ezen a rétegen belül fennállna annak a lehetősége, hogy megkezdődjön egy differenciálódási folyamat, és bizonyos csoportok — különböző okokból: részben a már meglévő tulajdonuk alapján, részben képzettségük, ügyességük folytán, éi persze a szerencséjük okán is — elindulhatnának a polgárosodás útján. Az Agrárezövetség épp emiatt képviselte azt az álláspontot — és nem azért, mert téeszekét akart menteni —, hogy ha a kárpótlásnál a reprivatizációt nem lehet kiszűrni, és úgy tűnik föl, hogy a koalíció erről mór nem tud lemondani, akkor legalább korlátozni szükséges a reprivatizációra jogosultak körét. Mi ezt a kört a falusi, illetve a mezőgazdasági főfoglalkozású lakosságban jelöltük meg Azt is mondtuk, hogv amennyiben ezt nem tudja elfogadni a parlament, akkor viszont korlátozni keli a reprivatizációba bevonható földtulajdon körét, mégpedig oly módon, hogy összességében minimumkövetelménynek tartjuk -a szövetkezetek mai tagságának tényleges tulajdonában lévő földek és a reprivatizáció alól kivont földek együttes területe a mezőgazdasági szövetkezetekben és a falvakban művelt földterületeknek több mint az 50 százalékát tegye ki. Vagyis semmiképpen ne válhasson döntő ’ tényezővé a külső tulajdonlás! Ma egy nagy történelmi lehetőség kapujában ismét úgy látszik, hogy a parasztság — önhibáján kívül — megint csak elveszti a lehetőséget a szerves polgárosodásra Ez pedig nem csupán az érintettek, hanem az egész nemzet számára több. mint egyszerű veszteség. Ez történelmi léptékű hiba Cs- Kiss Lajos — Gallo Béla ,
