Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-02 / 8014. szám
Magyar Hírlap, 1991. március 25. IS Rendszerváltás biankóra sftPÁN BALÁZS Hiábavaló igyekezet eminens dátumot keresni a rendszerváltás időpontjául. Akad érv. és ellenérv is bőven minden kijelölhető időpont mellett és ellen, a folyamatot mégis lehetetlen kimerevíteni egyetlen pontban. Összesűrűsödtek az események október 23-án, amikor először adatott megünnepelni a forradalmat. De a „pártállami” Szűrös Mátyás hirdette ki a Köztársaságot. Persze nem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy a pártállami Szűrös mekkora érzékkel asszisztált a rendszerváltáshoz, az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP és a harmadik oldal tárgyalásaihoz. Azóta politikusok jöttek, mentek, néptribunok éledeztek és tűntek el nyomtalan. A haramincharmadik után első szabadon ünnepelt október huszonhárom mellé társulhat méltán az első szabad választás időpontja. De az első szabad választást megelőzte a négyigenes népszavazás hajszálon múló, de mégis fényes győzelme. És az első politikai reklámhadjárat. Lehetne kötni a rendszerváltást, az első hazai szamizdat megjelenéséhez is, amikor a puha(tolódzó) diktatúra első, átmeneti tanácstalanságában szemet hunyt a stencilezett sokszorosítás megjelenése fölött Magától adódik a demokratikus ellenzék színrelépte és a lakitelki találkozó időpontja. Ám ebben a pillanatban már új dimenzió keveredik a közösen megvívott rendszerváltás menetébe: itt az urbánusok, ott a népiesek szervezkednek — s ez a distinkció a rendszerváltás lényegét lúgozza ki. Tudomásul kell venni, hogy a szétömlő MSZMP vezénylete mellett, az ellenzéki erők nyomására, és az egész társadalom rokonszenvétől övezetten sikerült szétverni és eltakarítani az útból a gerontokrácia rendjét.-Kitüntetett szerepe volt a június 16-i gyásszertartásnak a rendszerváltás menetében. Akkor hangzott el nyilvánosan először a harminchárom éves követelés — Orbán Viktor szájából — a Hősök terén a ravatalok mellől: vonuljon ki az idegen hadsereg Magyarországról. Szimbolikus jelentőséget lehet tulajdonítani annak is, hogy Nagy Imrét és mártírtársait rehabilitáló bírósági tárgyaláson — alig valamivel az ügyészség képviselőjének meaculpázó szavai után — érkezett a hír Kádár János elhúnytáról. Dombach Alajos éppen Maiéter Pál védőbeszédét mondta. Egyetlen pillanatban lehetetlenség kime'revíteni a rendszerváltást, ám az első szabad választás időpontjához számos politikai mozgás és folyamat köthető. Végétén, és azonnal ismét megkezdődött a pártok identifikációs csatája, melyben minden szereplő csupán másságát mutatta föl önazonossága helyett. A távolságok igézetében határozta meg magát a politika összes szereplője, s mindenki pártállamos hajlandóságokkal az MSZMP-től legtávolabbra igyekezett mutatkozni. Ezenközben pártállami attitűdök tömkelegé bukkant a szemünk elé. Pártegységet hirdetett mindenki, s minél távolabbra igyekezett a baloldaltól, mintha a baloldal és nem a kommunizmus vallott volna fiaskót. A választások nem csekély mértékben tették próbára a társadalom idegzetét, az állandóan súlykoló hangoskodás következtében. A nagyok beszélő viszonya megszűnt, a nagykoalíció csak a politológusok tanácsaiban került szóba. A reálpolitika áthúzta a stabilitást kínáló megoldást, az MDF a talányosán viselkedő és kiszámíthatatlan kisgazdákat és a farvizeken hajózó kereszténydemokratákat választotta partnernek. Az előbbit keservesen bánhatja azóta, az utóbbi partner viszont beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Csöndes szótlan, s csak a nagytestvér szorult helyzetében hozakodik elő az egyházi ingatlanok kérdésével. A parlamentarizmusból pedig egyre kiábrándítóbb leckét kaphatunk. A T. Ház hosszasan elpepecselget másod- és harmadlagos kérdésekkel, s görgeti maga élőn a nehezen feloldható konfliktusokat. A honatyák honatyai gőggel értetlenül szemlélik, hogy újra és újra ellenük fordul a közhangulat, jóllehet a társadalom kiábrándultsága már akkora méreteket öltött, hogy alig akadnak akik új választásokat követelnének. A felelős kormány szakértőket ígért ugyan, ám csakhamar lecserélte néhány miniszterét a miniszterelnök. A tekintélyelv dominál a kormányrüdnál. a miniszterek elszürkülnek, felelősségük csekély, ám sokat nem is nagyon tehetnek. S előbukkan innen is onnan is az amatőrizmus késztetése, kétes döntések, vitatható elhatározások, aggályos ötletek nyomán. A pártok kezdeti egységét lassanként a sokszínűség váltja föl, áramlatok, platformok születnek, itt is ott is fölbukkannak a populisták és hangoskodva követelnek helyet maguknak. A mérsékeltekre kevesen kíváncsiak sajnos. A rendszerváltáshoz a társadalom nagy reményi fűzött. Mindenki sorsának javulását remélte. Mert a pártok erős eufémizmussal sokat ígértek anélkül, hogy értelmezhető lenne az ígéret. A rendszerváltás fogalmához sem negatív, sem pozitív előítéletek nem társulnak, csupán egyfajta biankó-igéret, mit kiki úgy tölt ki, ahogyan ő szeretné. A rendszerváltás egy évét követően azonban most a parlamenten, a pártokon meg a kormányon a sor, hogy a bizalomból aláírt biankót kitöltse. A rendszerváltás óta eltelt egy év. Nőttek kétségeink, s alig ! akadt olyan politikai erő, amelyik reményeinket, várakozásainkat 1 lenne kész teljesíteni. Megpróbáljuk valamiféle dátumhoz kötni a rendszerváltást, ám eközben abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy nemcsak a kapitányt cserélték le, de az egész rendszert, gondolkodásmódjával, habitusával, magatartásával, reflexszeivel együtt. Vannak eminens ünnepek a naptárban, de a kérdőjelek sem j hiányoznak mögűlük. Minden eminens évforduló fontos. Nélkü; lük munkához sem lenne érdemes fogni. De tudjuk, hogy mit. ( mikor miért érdemes, és érdemes-e egyáltalán mérföldkőnek tekinteni históriánkban. A rendszerváltást mindenképpen 1 érdemes. Még akkor is ha egyelőre talányos feladván)...
