Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-02 / 8014. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 26.

n

Konszenzus és liberalizmus

Sokak véleménye szerint az utóbbi hónapok legígéretesebb elgondolása a liberális konszenzus jelszava. Kétségtelen, hogy szüksége volna az országnak a liberális elveket val, lók valamifajta megállapodására, esetleg akciószövetségére. Ugyanakkor az is tény, hogy a liberális konszenzus korántsem hozható létre varázsütésre, még akkor sem, ha elvontan nézve, a mai Magyarországon igen nagy népszerűsége is van a politikai szabadelvűségnek. Anélkül, hogy részletkérdések boncolgatására vállalkoznék, két alapkérdésre szeretnék válaszolni. Az egyik: vajon miért éppen a liberális (és nem másfajta, mondjuk, demokratikus) konszenzus igénye fogalmazódott meg; a másik: szükség van-e a liberalizmus igazolására, még azon túlmenően is, ami első kérdésre adott válaszunkból következik.

Ha arra a kérdésre próbálunk válaszolni, hogy miért a liberális konszenzus elképzelése fogalmazódott meg a magyar politikában, akkor abból kell kiindulnunk, hogy a demokráciának. a demokratikus jogállamnak a rendszerváltás nyomán már létrejött egy' nagyjából konszenzus-szerűen elfogadott változata. A különféle politikai erők, illetve a politizáló közvélemény mértékadó része egyetért abban, hogy kiépültek a demokratikus intézményi keretek. Az ilyen egyetértés azonban nem elegendő, ugyanis a demokrácia létj rehozása nem merülhet ki a legfontosabb jogintézmények akár felülről történő megteremtésében. Azaz nem elegendő, ha a főszereplők egyek a demokratikus elvek elfogadásában. A modem nyugati társadalomfejlődés fő tanulsága, hogy a demokrácia akkor igazán működőképes, ha liberális alapokon nyugszik, ha a társadalmi-politikai éleiben megvan a liberális értékek elfogadására épülő minimál-konszenzus. Ilyen értelemben a liberalizmus a demokrácia kiegészítése vagy korrekciója, pontosabban annak belátása, hogy a demokrácia önmagában nem jelent védettséget az esetleges tekintélyelvű berendezkedés ellen. Ez a gondolat egyébként már a harmincas évek időszakában is megfogalmazódott, s abban csúcsosodott ki, bogva diktatúrának nem a demokrácia, hanem a liberalizmus az ellentéte.

A jelenlegi Magyarország helyzete jól példázza, mennyire konfliktusos folyamat lehet a demokrácia. A liberális értékek integrálása ugyanis valójában sokkalta nehezebb.

mint a demokratikus keretek megteremtése. A rendszerváltás egyik alapkonfliktusa ragadható meg abban. hogy két egymástól gyökeresen eltérő demokrácia-felfogás találkozott egymással (leegyszerűsítve kormányzati, illetve ellenzéki oldalon), amelyek közül az egyik inkább a demokratikus konszenzusra, a másik a liberális konszenzusra helyezte volna a hangsúlyt. Ezek az eltérő koncepciók mind a mai napig egymás mellen haladnak, nem kerültek közelebb egymáshoz, illetve a koncepciók vallói annak a kérdésnek a tisztázásához sem jutottak közelebb, hogy elfogadható-e közös kiindulópontnak a demokrácia liberális kiegészítésének elve. Úgy tetszik, azok a törekvések, amelyek a kérdés tisztázására irányultak, nem vezettek eredményre. E tisztázatlanság is súlyosan befolyásolja az egyébként is meglehetősen feszült magyar politikai közéletet.

A liberális konszenzusra tehát nézetem szerint, azért is szükség van, hogy továbbfejlődjék és modem alakot ölthessen a demokrácia, amely e továbbfejlődés nélkül könnyen nemkívánatos irányba mozdulhat és a tekintélyelvűség gyanújába keveredhet.

De elegendő igazolás-e, hogy a liberalizmus a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen, mert hiányában torz vagy legalábbis korlátozott, felemás demokrácia jöhet csak létre? S egyáltalán; miért kell valamit igazolni akkor, ha a mértékadó értelmiségi közvélemény nem csekély része a maga számára elfogadja a liberalizmus eszméit és értékeit? Mit és miért kell igazolnunk?

Azért van szükségünk a liberalizmus igazolására, mert többről van szó pusztán eszmék és értékek mozgósításánál. Nem csak a liberalizmus alapvető szabadság-, individuum-, jog-, és tolerancia központúságának politikai érvényesítése a tét. Bár ez is rendkívül lényeges. A liberalizmust azonban nem pusztán a politikai magaskulturában kell igazolni és érvényesíteni, hanem a társadalom szélesebb dimenzióiban is. A politikai elitek szintjénél tehát jóval átfogóbb metszete is van a liberális konszenzusnak, nevezetesen a társadalom és a liberalizmus tekintetében. A liberalizmus eszméjét tehát nem igazolhatjuk a benne rejlő szabadság-potenciállal. Azt kell megnéznünk: rejlik-e a konszenzusban olyan tartalom, amely túllép a liberalizmus elvont eszmei örökségén és tradícióján, és az érvényesíthető-e közvetlenül a magyarországi valóságban.

Ilyen tényezőnek tekinthetjük a liberális magataratás maximáját. Ahhoz ugyanis, hogy egy országban a liberális eszméket vallók sikerrel elvégezhessék a demokratikus keretintézmények és az esetleges "etatista demokrácia” kritikáját, nem elég, ha csak eszméik állnak a rendelkezésükre. Szükségük van valami többletre, valami olyan magatartási készletre és politikai kultúrára, amely a nem liberálisokból vagy másokból hiányzik. A liberálisoknak el kell tudniuk hitetni nem csak politikai riválisaikkal, hanem a nem-politikai közvéleménnyel is. hogy a liberalizmus nem pusztán az eszmék másfajta képviseletét, hanem a magatartás másságát is jelenti. Ennek a másságnak a középponti értéke pedig csakis a tolerancia lehet. Mindezekből következően a liberális konszenzus csak akkor igazolható. ha nem kivételes eszmék, hanem türelmes magatartások megegyezése, és arra irányul, hogy a liberalizmusnak a mindenkinek gyakorolható értékeit és kultúráját terjessze. Amennyiben ugyanis egy liberális konszenzus résztvevői csupán eszméik terjesztésére figyelnek, könnyen maguk is szektásodhatnak. Ennél nagyobb veszély pedig el sem képzelhető egy liberális demokráciában.

Világos, hogy ha egy társadalom tagjai nem tudnak, nem tudhatnak különbséget tenni etatista demokraták és antietatista liberálisok között, ott a liberálisok is hibáznak, mert nem tudják megértetni a közvéleménnyel, hogy ők más magatartást is képviselnek, olyat, amellyel — például — esetleges kormányzásuk alkalmával a demokrácia liberális továbbfejlesztését sikerrel elvégezhetik. Márpedig ha egy ország lakossága nincs tisztában a liberális magatartás toleráns és konstruktív mivoltával, ha ugyanolyannak tekinti, mint a többi irányzatokat, akkor elveszhet a liberalizmus kétségkívül létező népszerűsége, illetve a népszerűség nem terjedhet túl bizonyos fővárosi, jobbára értelmiségi körökön.

S most már annál a kérdésnél vagyunk, hogy kiknek kellene megkötniük a liberális konszenzust. Három különböző metszetet említhetünk. Először is a különféle szervezetekben, pártokban és mozgalmakban működő liberálisoknak egymás-