Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-02 / 8014. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 25.

A négy szabadság kormánya

A Magyar Közvéleménykutató Intézet a tavaly márciusi választások előtt megpróbálta számbavenni, mit várnak a választók a létrejövő kormánytól. A megkérdezettek 44 százaléka az ország gazdasági válságból való kivezetését, 30 százaléka az infláció megfékezését, 5 százalék a nemzeti vagyon elherdálásának megakadályozását. 78 százalék a szegénység elleni küzdelmet tartotta a legfontosabb téendőnek. (Ez eddig összesen 86 százalék). A válságért felelős személyek felelősségrevonását 5, a demokratikus jogintézmények kiépítését 3, a határainkon túl élő magyarok védelmét 2, a vallásos nevelés széleskörű biztosítását további 3 százalék ítélte a legsürgetőbbnek.

A kormányalakító Antall József május 22-i parlamenti expozéjában előterjesztette a kormányprogramjának irányelveit és rövid távú cselekvési programját. Az utóbbiban a kormányzati irányítás átalakítását, a kiemelt területek: világkiállítás, lakásgazdálkodás, környezetvédelem, Bős-Nagymaros, egészségügy finanszírozása stb. — felülvizsgálatát, a társadalmi-gazdasági helyzet hiteles feltárását és a hároméves újjáépítési program kidolgozását ígérte meg.

Nem tudni persze. hogy a miniszterelnök „rövid táv” alatt pontosan mennyi időt értett, annyi azonban bizonyos, hogy tíz hónap alatt a rövid távú cselekvési programnak számos pontja nem valósult meg. Csak néhány lényegesebbet említve: az államigazgatás sem kisebb létszámú, sem kisebb költségű nem lett. A vállalati sorbanállás nem szűnt meg. A kormány nem indított csődeljárást a legnagyobb csődben lévő vállalatok ellen. Vállalkozásélénkítésről a vállalkozók hallani sem akartak 40 százalékos hitelkamatok mellett. A vállalati tanács, mint vezetési forma maradt, csak a vállalatvezetők cserélődtek le. Nem született döntés a világkiállítás ügyében. Az új lakásgazdálkodási, környezetvédelmi, egészségügyi finanszírozási koncepciók nem készültek el.

Számos egyéb elhatározás megvalósult persze: a költségvetés felülvizsgálata — a hiány csökkentésének áremelés a következménye —, előprivatizáció a belkereskedelemben, a VSZ-ből való kilépés, a szovjet csapatkivonások elősegítése, elkészült a Nemzeti Megújhodás kormányprogramja is, hogy a megtett lépések közül csak néhányat említsünk.

Antall József tavaly májusban kormányát a kulturális-, nevelési-, gazdasági- és természetesen a sajtószabadság kormányának nevezte.

Ez a sokoldalú szabadság azonban nem bizonyult felhőtlennek. A tíz hónap alatt volt idő, amikor a kormány a sajtóval csak közleményekkel érintkezett. A sajtószabadság jegyében főszerkesztőket és vezető újságírókat mozdítottak el pozíciójukból a tömegkommunikáció több pontján. Azokat az orgánumokat, amelyek nem bizonyultak elég lojálisnak, igyekeztek elzárni az információs csatornák elől, sőt, lapunkat még a kormányszóvivő is nyilvános megrovásban részesítette egy ízben.

A nevelési szabadságból diáktüntetés lett, oktatási törvény azonban nem. A kulturális intézmények viszont valóban szabadon, befolyásmentesen tönkremehetnek. A gazdasági szabadság mozgásterét az alapvető gazdasági törvények megalkotásával nem teremtették meg, s a magas adóterhek sem ösztönöznek felhalmozásra, befektetésre.

Amíg tavaly májusban még úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy az ellenzék kritikája is a kormány munkáját segíti elő, hiszen felhívja a figyelmet arra. ha valahol javítani lehet, a kritikát decemberben már egészen másként értékelte. Egy MDF tanácskozáson helyzetértékelését igen szemléletes képbe foglalta össze: a kormány kötéltáncot jár, miközben petárdát durrogtatnak, ahelyett, hogy a közönség néma csöndben figyelné a mutatványt.

A „közönség” azonban, úgy látszik, másként értékeli a szerepeket. A kormánytagoknak nem volt feltétlenül muszáj felmászni arra a kötélre, s ha nagyon félnek fönt, bármikor lejöhetnek. Akkor pedig annak kell felmászni helyette, akinek a néma csöndben figyelő közönség szerepét szánták eredetileg.

Alig akadt néhány tárca, amelynek háza táját a botrányok elkerülték, ahol ne követelte volna a miniszter lemondását az ellenzék. A belügyminiszter székét a taxisblokád rendítette meg végleg. A földművelésügyi tárca élén nehezen egyensúlyozott pártja reprivatizációs igényei és a kormány érdekei között Nagy Ferenc József — miközben a gabonát, bort, sertést, tejet és egyebeket termelő gazdák követeléseivel kellett volna megküzdenie. A Honvédelmi Minisztériumból Raffay Ernő államtitkár két alkalommal is a támadások kereszttüzébe került:

először a „pártállami" múltját bizonyító levél, később a trianoni emlékmű újrafelállításáén indított mozgalomban vállalt szerepe borzolta fel a kedélyeket. Az ipari és kereskedelmi miniszternek sem volt túl dicsőséges a taxisblokád megoldásában játszott szerepe. A környezetvédelmi miniszter kevés hibát követett el, men 10 hónapja egyebet sem tett, mint átszervezett. A kultuszminiszter az első ballépést már akkor elkövette, amikor az is-' kólái hitoktatásról az iskolákat és a szülőket nem kérdezte meg — az egyházakat igen. Később aztán a komplett oktatásügy — tanárokat, diákokat beleértve — felváltva tüntetett döntései ellen. A népjóléti tárca vezetője maga is beismerte, hogy legsürgősebb törvényelőkészítő feladatainak nem tett eleget időben. Még mindig nem állt össze a parlament plenáris ülése elé terjeszthető új szociálpolitikai, egészségügyi, társadalombiztosítási törvénytervezet.

A kormány „sikerágazatának" a külpolitikai tárcának vezetőjét több alkalommal is felszólították a lemondásra. Az első felzúdulást a Magyar Nemzetben megjelent írása keltette, amelyben azt fejtegette, hogy a keresztény, európai eszmeiség leghitelesebb képviselője az MDF. Néhány hónappal később a jugoszláviai fegyverszállítás kapcsán kirobbant nemzetközi botrányban sem állt a helyzet magaslatán a külügyminiszter. Rabár Ferenc viszonylag hamar belátta, hogy kutatói magányában kiérlelt gazdaságpolitikai elképzeléseinek megvalósítására úgyszólván semmi esélye, és a pénzügyi tárca vezetéséről maga mondott le.

Bár a miniszterelnök — az egyik Jeszenszky-ügy kapcsán — kijelentette, hogy nem fogja feláldozni egyetlen miniszterét sem, álláspontján a kormányzat stabilitást megrendítő taxisblokádot követően változtatnia kellett. A kormányátalakítás azonban lassú volt és nehézkes. Az október végén beígért lépést. Tamás Gáspár Miklós SZDSZ képviselő november végén interpellációban sürgette. December közepén be is mutatott Antall József hat új minisztert, további három személycserére azonban január második feléig várni kellett.