Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-02 / 8014. szám
Magyar Hírlap, 1991. március 25. A szabad parlament 11 hónapja A szabadon választott parlament — amelynek alakuló ülése majd 11 hónapja, május másodikán volt — eddig 88 plenáris és több mint hatszáz bizottsági ülést tartott. A 11 hónap alatt frakcióvezetőt váltott az SZDSZ, az MSZP és a legutóbb a kisgazda párt is. Tíz képviselő lemondott mandátumáról, —helyüket újak foglalták el — négyen pedig kiléptek frakciójukból és függetlenek lettek. Egy független képviselő döntött úgy, hogy az SZDSZ frakcióhoz csatlakozik. A T. Ház alakuló ülése óta megalkotott 36 új törvényt, 53 régit pedig módosított. Hoztak még 75 országgyűlési határozatot és négy állásfoglalást. A törvények közel harmada az új kormányzati, igazgatási struktúra kiépítéséhez, a rendszerváltás- 1 hoz kapcsolódott. (Pl.: Képviselők, államtitkárok jogállása, címer, f nemzeti ünnepek, új intézmények,' hivatalok. További nyolc megalko-! tására a költségvetés, egyes szervezetek vagy ellátások működőképességének fenntartásához volt szükség. Költségvetési törvény, társadalombiztosi törvények, különböző választott funkciók mandátumának meghosszabbítása.) Hét törvény az önkormányzati választásokat, vagy az új önkormányzatok működését szabályozta. Született ezen kívül egy foglalkoztatási törvény, és két „igazságtételi” törvény is. A gazdasági struktúra átalakítását mindössze hat új törvény segíti elő, de ezek között már a Magyar Köztársaság és Luxemburg Nagyhercegség közötti kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó is megtalálható. Nagy, átfogó gazdasági törvénykezés tehát — a kárpótlási törvény előterjesztését kivéve — a 11 hónap alatt nem kezdődött meg. A nagyszámú törvénymódosítással ugyan számos elavult szabályozást hozzáigazítottak a megváltozott követelményekhez, ez azonban átmeneti megoldás, amellyel az új törvények megalkotása hosszú távon nem helyettesíthető. Bár a T. Ház különböző tisztségviselői időről időre kijelentették, hogy az országnak törvényhozó parlamentre van szüksége és nem politizáló parlamentre, s a honatyák tisztában is vannak a felelősséggel, a plenáris üléseken mégis rendszeresen éles politikai vita zajlott. Az első hónapokra — az önkormányzati választásokig — a napirend előtti hosszadalmas pengeváltások voltak jellemzők, s ezek során néhány képviselő rendszeresen kisajátította magának a tárgyalási idő meghatározott részét, s szemmel láthatólag semmiféle felelősséget nem érzett, amiért a politikai szónoklatai alatt a törvényhozás szünetelt. A látványos napirend előtti veszekedések a rövid nyári szünetet és az önkormányzati választásokat követően csillapullak ugyan némileg, a politikai viták azonban nem maradtak el, csak egy-egy törvénytervezet vitájába csempészték őket. Elegendő volt például nemrégiben, hogy az SZDSZ nyilvánosságra hozta: hajlandó vállalni adott esetben a kormányzati felelősséget, s a közkegyelmi törvény vitája során máris hisztérikus politikai vádaskodásra találtak alkalmat az ellenfelek. A törvényalkotás üteme azonban nem csak azért maradt el a várakozástól — ha egyáltalán állíthatunk ilyent, hiszen a T. Ház saját teljesítményével igen elégedett — mert pártcsatározások folytak időnként törvénykezés helyett. A nehézkes törvényalkotás a kormány felelőssége is. hiszen a törvénytervezetek túlnyomó többsé■ ■■ --gét a kormány nyújtotta be. A benyújott törvénytervezetek sorrendjén, előkészítettségükön jóidéig nem érződött határozott kormányzati koncepció, következetesség. Előkészítettségüket mi sem illusztrálja jobban, minthogy nemrégiben a a mindössze 15 paragrafusból álló tisztiorvosi szolgalatról szóló törvénytervezethez nem kevesebb, mint 250 módosító javaslatot nyújtottak be. Pártok közötti konzultációval, szakvélemények figyelembevételével, tárcaegyeztetéssel, s más, a parlamenti demokráciákban nem ismeretlen módszerekkel pedig még sokkal bonyolultabb kérdésekben is elérhető, hogy ne a plenáris ülést terhelje az alapvető szakmai és politikai véleményeltérések egyeztetése, hanem mindez a törvényelőkészítés során megtörténjen. Múlt év májusa óta egyébként a törvényalkotáson kívül saját munkája megszervezésével is bőven volt dolga az új parlamentnek. Komoly működési zavarokat okozott, hogy nem volt többpárti parlament munkarendjéről szóló házszabály — hozzá kell tenni, ma sincs még — és tapasztalat sem. Kezdetben még a következő plenáris ülésnapot is az előző ülésen határozták meg. Apránként azután sikerült kialakítani egy tárgyalási technikát és munkarendet, amelyben a plenáris és bizottsági ülésnapok, a frakcióvezetők, illetve a bizottsági elnökök közötti egyeztetések a helyükre kerültek. Meg kellett tanulni, hogy mit jelent a frakció fegyelem — ez különösen nehezen megy egy gyűjtőpárt esetében, ahol párton belül is jelentős mértékben eltérhetnek egymástól a vélemények — s azt is. hogy ha a hagyományos tárgyalási módok nem vezetnek eredményre, akár pártközi egyeztetések is szükségesek lehetííék, hiszen kétharmados törvények konszenzus nélkül nem alkothatok meg. Ezek a játékszabályok apránként, a Házbizottság egyeztetései során alakultak ki — s ezzel a Házbizottság gyakorlatilag a folyamatos házszabály alkotó szerepét töltötte be. Ez a tárgyalási technika, működési rendszer persze korántsem tökéletes. A plenáris ülések előkészítése még nincs olyan szinten, hogy ne kerüljön sor kiélezett pártvitákra olyan kérdésekben is, amelyekben konszenzussal illene határozni, hiszen az egész nemzet érintett. Ilyen méltatlan vitának a címer és az állami ünnep meghatározásakor is tanúi lehettünk. Azt is mandátuma megszerzésével járó jogának tekinti minden képviselő jelenleg, hogy valamennyi képviselőtársával szöges ellentétes véleményét felszólalásban kifejtse, módosító javaslatban, vagy önálló indítványban előterjessze, akkor is, ha elfogadtatására j semmi esélye. Jelentős mértékben | lassítja a törvényalkotás ütemét. ’ hogy minden egyes, választóinak szereplő képviselő, döntési helyzetet teremthet. A Parlament 11 hónapját értékelve nem szabad megfeledkezni a botrányokról sem. Bár a napirend előtti parázs viták némelyike már botrányszámba ment, igazi vihart két esemény kavart: a nyomógombos ügy néven ismert eset. amikor a távollévő helyen szavaztak merő szívességből némely képviselők és a zárt ülésen hozott, az öbölháborúval kapcsolatos titkos határozatok, amelyeket a mienken kívül nem titkolt el a közvélemény elől egyetlen parlament sem.