Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-11 / 8000. szám

Szabad-e a sajtó? (3.) Az új öncenzúra

Magyar Hírlap 1991. i.árcius 6.

Sajnálatos: a rendszerváltás egyik időszakában sem volt olyan kormányunk, amelyik ne fájlalta volna a nyilvánosságnak a kormányhatalomtól, a kormánytulajdontól és a kormánybefolyástól való,elválását, s ne igyekezett volna lassítani és néhol egyenesen visszavetni ezt a folyamatot. Paradox módon az utolsó állampárti kormány jobban tűrte a sajtó spontán államtalanodását, mint a választásokon hatalomra került ellenzéki pártszövetség. A választások előtti egyetlen hatásos — máig ható — . visszamosási hullám már a jelenlegi kormányerők egyetértésével indult el.

A népszavazási kampány idején rövid időre szabaddá váltak a tévéviták: válaszul az MDF támogatásával felállították a kuratóriumot és bizalmi embert neveztek ki a fő hírműsorok élére. Ennek nem csekély cenzurális hatása lett: a választási kampány alatt sem volt, s máig sincsen szabad politikai vita a magyar televízióban. Sőt, ami kissé emlékeztet rá, azt is megszüntetik; a fő hírműsorokból elüldözték azokat, akik kinyilvánították, hogy a köztévében kormánypropagandát űzni szakmai szégyen. De ennél is súlyosabb hatást tett az ijesztő felismerés, hogy az új uralkodó párt hatalmi eszközöktől sem riad vissza, hogy visszaállítsa a politikai ellenőrzést a tájékoztatás fölött. Ez a sokk messze a tévén túl ismét értelmet adott az újságírói helyezkedés és félelem reflexeinek.

S csak növelhette a félelmet a számos újabb visszamosási hullám, hatalomvédte minipuccs, fenyegető parlamenti szónoklat, pártkongresszusi beszéd, párthetilap-doronglengetés, kormányintézkedés, képviselői kezdeményezés, szóvivői nyilatkozat, fizetett hirdetés, vizsgálóbizottsági kihallgatás, sajtóüzletbe való beavatkozás, s ki EímlTmincrfelsorolni, amiben a választások óta lehetett része a függetlén"ujsagíró-társa dalomnak.

Csorbul-e a sajtószabadság, amikor a hatalomtól való szorongás folytonossága helyreáll, s a szakma ismét kutatja, hogyan hajolhatna el a nyomás elől? Az új öncenzúra nem olyan, mint az egypártrendszerben volt. De nem kevésbé ártalmas, ugyanis — a korábbi öncenzúrához hasonlóan — szintén van bensővé vált, öntudatlan, szinte

már pozitív ideológiává szilárduló része. Sokan begyakorlott mozdulattal ismét elfojtják magukban az újságíró-ösztönt, s hír-hajhászás helyett hír-megtakarításba kezdenek. Nem zengik ugyan a kormán) dícséretét, de cserébe megóvják az ellenzék kommentárjaitól, magukat pedig attól a vádtól, hogy ellenzékiekiek volnának. Jegyrendszerben dolgozó hír-kiméréssé válnak a belpolitikai rovatok, örökös frászban méricskélő hír-csaposokká a tudósítók. Nem kérdezik meg a másomind a sajtó fölötti hatalomért csatáznak.

A nyomástól menekülve oly magasságba szökik a függetlenségre vágyó újságíró a pártok elől. ahonnan azok már egyformának látszanak. Ez lett az új vörös farok: a pártok egyik-kutya-másik-ebezése. Elvek-csatája nincs: ha a sajtóban keresed a nyomát, miért folyik vita a privatizáció, a titkosszolgálat, az önkormányzat, a vallásoktatás, a honvédelmi büdzsé, a számonkérés, a pártatlan tájékoztatás, a kül„Torz ideológiához vezetett a fiatal független sajtó védekezése az antiliberális körnvezet ellen.”

dik, harmadik kérdést, „a” kérdést, nem kíméletlenek, de nem is beleérzőek. Vékonypénzű kommünikék a híradások, nemhogy utánadnyúlnának, inkább homorúak; mindig mindenki elégedetlen velük.

Alacsony hírfelhozatal mellett könnyebb egyensúlyt tartani: a megtaposott sajtó önvédelmének ezért esnek majdnem teljesen áldozatául a pártok argumentált vitái (például a közhiedelemmel ellentétben igencsak tartalmas alternatívákat megfogalmazó parlamenti viták). S amikor az újságíró egyáltalán meggondolja, vajon nem volna-e politikusabb kihúzni riportalanya kijelentését: „Kérem, én nem nagyon érzem, hogy változott volna a rendszer", akkor itt bizony öncenzúrára működik (a riportalanynak tehát igaza van).

Mi más volna a kísérőzenéje ennek az információszint-leszorításnak, mint a politikát, parlamentet, pártokat pokolba könyörgő litánia? A politika ördögének űzése hol a kommentárban, hol a hírekkel délszakján keveredve, s gyakran egyenesen a hírek helyett folyik. A mai magyar politikai újságíró olyasfajta csodalény, amilyen a víztől irtózó hal volna: arról ismerszik meg, hogy szidja a pártoskodást, a pártcsatákat, s pártviszályt.

Talán a legjobb példa éppen a sajtóról folyó vita kezelése. Az újságírók bátran védik magukat a vád ellen, hogy a liberális párt ügynökei volnának, mégis engednek az ellenzéki címkével folytatott zsarolásnak, hiszen ugyanakkor elfogadják a sajtóvita tekintélyelvű értelmezését: kliséjük szerint a pártok

földi tőke. a rendjelek, a centralizáció, a külpolitika vagy bármi más körül, persze nem a magyar tekintélyelvűség és a magyar szabadelvűség harcol, hanem hagyományos zsigeri hasfájásról, törzsi hatalmi harcról, elitek osztozkodásáról van szó, jobb esetben a kormányt hivatalból védők és támadók gittegyletérői. Előzményektől, összefüggésektől és kimeneteltől megfosztott, szigorúan jelenidejű veszekedésekről kapunk ..hírt", mégpedig a különböző álláspontok ismertetése és képviselőik azonosítása nélkül.

(Mellesleg szólván az új öncenzúra máris megölte a közelmúlt történelmét: a rendszerv áltás szereplőinek akár csak egyetlen esztendő alatti tettei és szavai úgy esnek önkéntes újságírói amnézia alá. mintha szakmailag nem volna kötelező a felidézésük.)

„Vitatkozgattak" — ennyi a hír: „a pártok ne vitatkozzanak" — ennyi a kommentár. ..a pártok egyformán semmirevalók" — ez az értelme. Torz ideológiához vezeteti a fiatal független sajtó védekezése az antiliberális környezet ellen. Sokan hinni is kezdik, hogy a politikaellenes etfegtfkség-fliagasabhrendü a pártot állásnál, s hogy az előbbi szabad és független, míg az utóbbi csakis korrumpált és érdekkövető lehet. Bánt ugyan, hogy a hős szabadelvű párt nem kap babért az ő dédelgetett független sajtójától, de nem emiatt vélem, hogy az információs önkorlátozás a szabad sajtót is. a demokratikus berendezkedés egészét is károsítja. Egy szorongástól mentes sajtó legelsősorban szakmai feladatnak találná a párt-