Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-18 / 8005. szám
Magyar Nemzet, 1991. 3. 13 Rományi Béla: „Indokolatlanul senki ne kerüljön az álcára” Kedden este a Televíziós Dolgozók Szakszervezetének titkárától. Rományi Bélától tudakoltuk: — Hol húzódnak most házon belül a frontvonalak? Lát-e esélyt fegyvernyugvásra? — Pillanatnyilag a kemény érdekegyeztető tárgyalások idejét éljük, egyrészt a bérkorrekció kivívásáért, másrészt a beharangozott létszámleépítés mérséklésére. Mindezen kérdésekben hétfőn végre szóbeli. megállapodás jött létre az MTV elnöke, Hankiss Elemér és szakszervezetünk képviselője között Ennek lényege, hogy a tévé vezetése visszamenőlegesen, január elsejétől fizeti ki a húszszázalékos bérkorrekciót. De ennek feltételéül a tévé irányítása jelentősebb létszámleépítést tart szükségesnek. A szakszervezet ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, semmilyen adminisztratív módon végrehajtandó létszámcsökkentésről tárgyalni nem tud, hanem munkaerő-gazdálkodási terv keretében kell meghatározni a tévé feladatainak ellátásához szükséges mennyiségű és szakmai összetételű valós létszámot. Szóbeli egyezségünket az intézmény elnöke kedden megvitatta vezérkarával. Ezt követően délután Hankiss Elemér úgy tájékoztatott: végrehajtja a megállapodásban szereplő bérkorrekciót, s a jövő hét folyamán a munkaadók és munkavállalók képviselőiből létrehozza azt a közös bizottságot, amely az MTV létszámproblémájának kezelésére hivatott: meghatározza a létszámcsökkentés időpontját és mértékét, mindenképpen ügyelve arra, hogy szakmailag indokolt legyen a leépítés nagyságrendje. Szakszervezetünk ragaszkodik ahhoz, hogy garanciákat nyújtó, Írásos dokumentumban is rögzítsük az egyezség konkrét feltételeit. Ügyelünk arra, hogy szakszervezetünk kiszámítható, korrekt partner legyén, de joggal várjuk el ugyanezt a tévé vezetésétől is. — Tud-e orra egyértelmű választ adni, hány embert érinthet á létszámleépítés, hány dolgozót fenyeget az utcára kerülés? — (Rém)hírek terjedtek el dolgozóink körében, hogy mintegy 700-800 munkatársunkat fenyegeti az elbocsátás veszélye. Ezt mi semmiképpen sem tudjuk így elfogadni. A végsőkig is hajlandók vagyunk elmenni az érdekérvényesítésben, hogy egyetlen munkatársunk se kerüljön indokolatlanul az utcára. — Most, hogy — úgy tűnik — dűlőre jutottak az alkudozásban, nem. lesz sztrájk a televízióban? Letettek erről? — Ha az említett feltételek a szakmai szempontok figyelembevételével maradéktalanul és megnyugtató módon teljesülnek, akkor nem valószínű, hogy sor kerül sztrájkra ... (k. b.)