Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-18 / 8005. szám

Magyar Hírlap, 1991. 3. 13.

If

Horthy

Hazahozzák vitéz nagybányai Horthy Miklós hamvait. Az újratemetést a Magyar Tengerésztisztek Egyesülete és Kenderes önkormányzata kezdeményezte. Özvegy Horthy Istvánné, a kormányzó Portugáliában élő menye „családi ügynek” tekinti a dolgot, ! s nagyon reméli, hogy „emiatt nem robban ki sajtóvita, s nem indul politikai hadjárat”.

Tiszteletben tartom a Horthy család érzelmeit, valamint a volt kormányzó szóban kifejezett, bár végrendeletében nem szereplő kívánságát, hogy hamvai szülőföldjén helyeztessenek örök nyugalomra. Mégis, ellentétben özvegy Horthy Istvánnéval, én inkább azt remélem, hogy Horthy Miklós hamvainak hazahozatalát megelőzően, akár kemény sajtó- ' vita árán is, megnyugtatóan tisztázódnak azok a feltételek, amelyek mellett egy ilyen kivételesen kényes művelet végrehajtható.

Mert meglehet, Horthy Istvánné és a hamvak hazahozatala mellett érvelő Gosztonyi Péter történész, továbbá az újabb információkat közreadó Magyar Nemzet egyöntetűen az ügy „családi" jellegét igyekszik kidomborítani, már ebből az első publikációból is több helyen szivárog a politika.

Kezdjük azzal, hogy egy ilyen nagyságrendű vezető politikus hamvainak repatriálását ebben a robbanékony indulatokkal teilten magyar társadalomban legfeljebb a család tekintheti „családi ügynek". Ne időzzünk sokat an tál a valójában játékos gondolatnál sem, hogy „családi ügynek” aposztrofálná-e valaki azt az esetet, ha például a Tanácsköztársaság valamelyik vezetőjének újratemetését kezdeményeznék a család vagy a volt harcostársak.

Nem választ igénylő kérdés ez. És annak sincs sok köze - a Magyar Tengerésztisztek Egyesületének kezdeményezéséhez, hogy ebben az egy nap alatt átutazható országban, mely mindig és minden körülmények között egyetlen népes és hangos, időnként acsarkodó pereputty volt, hosszan követték egymást a kihantolások és újratemetések, azaz a tengerésztiszti indítvány nem éppen politikai légüres térben hangzott el. Ebben az országos pereputtyban — akárki a megmondhatója — sem Rajk László, sem Bartók Béla, sem Nagy Imre újratemetése nem volt „családi ügy”.

Az analógiák mindig egy kissé suták, de legalábbis soha nem lehetnek tökéletesen pontosak, legfeljebb csak annak belátásához elegendők, hogy Horthy Miklós hamvainak hazahozatala már pusztán természeténél fogva sem lehet magánügy Magyarországon, s nem is tehető azzá. Az elgondolás pedig abban a formában, ahogyan özvegy Horthy Istvánné és Gosztonyi Péter előadja, éppenséggel az ellenkezőjére vall: a kezdeményezőknek egyáltalán nincs ellenére, már most, egy évvel a tervezett rituálé előtt, egy kevés politikát keverni a családi ügybe.

Nem arról van szó persze, hogy Horthy Miklós hamvait fehér lovon kellene vagy lehetne behozni az országba. Mégsem tekinthető jelentéktelen körülménynek, hogy az egész ötlet egy olyan szervezettől származik, melynek identitása a hazai közvélemény előtt ugyan még nem ismeretes, politikai színezete azonban nevében foglaltatik.

Horthy Istvánné, aki a kormányzónak nemcsak menye, hanem bizalmasa és tanácsadója is volt, alaposan megfontolta, s a fogalmazás félreérthetőségét elkerülendő, előre írásba foglalta véleményét az újratemetés körülményeiről. Annál különösebb, hogy a kétértelműségek és a belőlük fakadó kételyek mégis kisütnek szavaiból.

Először is, ha a család privát akciónak, egy végrendelkezés teljesítésének fogja fel az újratemetést, s főként ha el akarja kerülni a sajtóvitát, akkor miért a legfontosabb hazai napilapok hasábjain indítja ezt a családi vállalkozást?

Másodszor, ha a politikai szándék valóban olyan elenyésző és másodlagos, amint azt Horthy Istvánné a Magyar Nemzetnek adott interjúban állítja, miért nyilatkozik oly kiszámított bizonytalansággal az újratemetés költségeiről. Miért nem szögezi le a család határozottan és idejekorán, hogy nem fogadja el politikai szervezetek szponzori közreműködését?

Harmadszor, ha Horthy hamvainak hazahozatala nem egy olyan terv részét képezi, melynek célja Horthy Miklós rehabilitációja, miért vetíti máris előre özvegy Horthy Istvánné azt a lehetőséget, hogy a volt kormányzó politikai tisztelői elzarándokoljanak a sírhoz?

A csaiaa szándékai ilyenformán sokkal kevésbé tisztázottak. mint az kívánatos volna. Ezzel szemben az elképzelést aktívan támogató Gosztonyi Péter történész nem is tagadja, hogy Horthy hamvainak hazahozatalát „a közvélemény bevonásával” kívánják lebonyolítani.

Ettől kezdve senkinek sem marad kétsége afelől, hogy a „családi ügy” valójában'egy nagyratörő történelmi revíziókísérlet első próbaléggömbje is lehet. És anélkül, hogy a kísérlet létjogosultságával vagy a volt kormányzó történelmi szerepével most érdemben foglalkoznánk, annyit azért tudjanak az ötlet kezdeményezői: a közvéleményt lóvá tenni nem lehet. Horthy Istvánnénak lehetnek szubjektív okai azt állítani, hogy „magánügy ez, semmi más”. De vigyázat: történészek és politikusok részéről ugyanez farizeuskodásnak tűnhet. Egyszerűbb és tisztességesebb, ha most, még mielőtt bármiféle vita megkezdődött volna, valamennyien számolunk vele: közügy ez, semmi más.