Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-18 / 8005. szám
Népszabadság, 1991. 3. 12. 2r (Moszkvai tudósítónktól.) A csehek a Szovjetunióval való kereskedelemben ugyanazokkal a gondokkal küszködnek. mint a magyarok — tűnt ki Petr Pithart cseh miniszterelnök minapi moszkvai tárgyalásain. Ezek: a szovjet központi és köztársasági (orosz föderációs) hatáskörök összegabalyodása, a „rendeletek háborúja”, továbbá a dollárban való kereskedéshez való dogmatikus ragaszkodás mindkét részről. A hét közepén — a szimmetria kedvéért — Moszkvába érkezik a szlovák miniszterelnök is, majd március második felében Cal/a csehszlovák kormányfő helyettesét várják a szovjet fővárosba, és csak I zanak létre részvénytársasági alapon oroszországi kereskedőházat, amely a nemzeti valuták (korona, rubel) alapján koordinálná az árucserét. (Megjegyzendő, hogy a nemzeti valutához való részleges visszatérést a magyar—szovjet viszonylatban is lehetségesnek tartja több magas rangú szovjet vezető.) A cseh és az orosz partnerek megvizsgálták a közvetlen vállalati szintű bartermegállapodások lehetőségét is, de döntésre — éppen a hatáskörök tisztázatlansága folytán — nem jutottak. Dunai Péter NGKM: fordítva, uraim! A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában Tímár László főosztályvezetőnek tettük fel a kérdést: — Elképzelhető-e a magyar —orosz kereskedelemben hasonló elszámolás? — Már töb ízben kaptunk ilyesféle javaslatot. Az egyik változat szerint bilaterális klíringmegáilapodást kellene létrehozni, amelynek keretében nem transzferábilis, hanem belső rubelben vezetnék a számlát, természetesen orosz területen levő külgazdasági bankban. De ebben az esetben semmi garancia nem lenne arra, hogy a magyar áruk ellenében felgyűlő rubellel bármit is tudnánk kezdeni. Vehetne-e például a Mineralimpex a magyar követelésből mondjuk 60 rubelért olajat? És ha igen, akkor az hány forintba kerülne? Persze meg lehet alkotni egy ilyen rendszert, ha nem is egyszerűen. De mi ennek semmi létjogosultságát nem látjuk. Azért állapodtunk meg abban, hogy a világszerte elfogadott kereskedelmi módszereket alkalmazzuk, és konvertibilis pénzben számolunk el, hogy ahhoz tartsuk magunkat. — Aminek azonban nyilvánvaló akadálya a konvertibilis pénz hiánya. Más módon ezt a hiányt nem lehetne áthidalni? — Ha csak úgy nem, ahogy a vállalatok próbálkoznak. Azt mondják: fordítva, uraim! Forintban kell ezt csinálni! Vegyék meg a szovjet vállalatok forintért, amit akarnak, az MNB vagy bármelyik magyar bank vezethetné forintban a számlát. Ezt sem a szovjet, sem az orosz partnernek nem vetettük fel, hiszen, mint mondtam, nekünk az a dolgunk, hogy azt csináljuk, amiben megállapodtunk, vagyis a konvertibilis elszámolást. — Mi ígérkezik elfogadnató megoldásnak? — A gond az, hogy nincs megállapodás a központi kormány és a köztársaságok között abban, melyikük mi felett rendelkezik. Ennek a kínlódásnak a jeleit érzékeljük az orosz javasla okban is. A nemzeti erőforrások elosztása azonban nem tarthat évtizedekig. Orosz parti ereink azt mondják, lehetséges, hogy ez az év még rámegy a huzakodásra, de 1992-től egészen biztosan létrejönnek a kereskedelem feltételei. — Es addig? — Nekünk igen fontos érdekünk a magyar—orosz kereskedelem fejlesztése, ezért szívesen vettük azt a javaslatot is, hogy hozzunk létre közös kereskedőházat, orosz— magyar vegyes tulajdonú vállalatot. Partnereink ugyanis azt mondják, hogy a hagyományos kereskedelmi képviselet tanácsosokkal, bürokratákkal nem a jövő útja, de egy orosz—magyar kereskedőház talán igen. Persze mi semmilyen kreációnak nem adnánk monopóliumot, se orosz, se magyar, se közös vállalatnak, de egy ilyen kereskedőház természetesen részt vehetne a folyamatokban. Gál Zsuzsa Moszkva: lehetséges a részleges visszatérés a nemzeti valutákhoz ettől az úttól remélik, hogy a csehszlovák—szovjet kereskedelem ma még homályos, nem egyértelmű foltjait 6egít eltüntetni. Mindazonáltal Pithart útja is több érdekes kezdeményezést eredményezett. Fölvetették — igaz, csak köztársasági szin. ten, a központ véleményének ismerete nélkül —, hogy hoz-
