Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-18 / 8005. szám
Népszabadság, 1991. 3. 13 41 A rendszerváltás nem köthető dátumhoz Beszélgetés a legfőbb ügyésszel Dr. Györgyi Kálmánt a parlament tavaly júniusban a Magyar Köztársaság legjobb ügyészének választotta. Azóta kilenc hónap telt el. — Nem bánta meg, hogy elvállalta a megbízatást? — Egyáltalán nem — mondta érdeklődésünkre az ötvenkét esztendős büntetőjogász. — Ügy gondoltam, hogy ebben a munkakörben sokat tehetek majd Magyarország jogállammá válásáért, és ezt ma is így érzem. — Mostanában egyre erősödik a követelés, bogy felelősségre keli vonni a múlt rendszer bűnöseit, mindazokat, akiknek tettei fölött egykor szemet hunyt a hatalom. Többek szerint a számonkérés az ügyészség feladata lenne. Ml erről a véleménye? — Nézze, az ügyészség jogalkalmazó szervezet, ami azt jelenti, hogy működése a törvények érvényesítéséhez, meg. tartatásához kapcsolódik. Ugyanakkor nincs ügydöntő hatásköre, hiszen elsősorban azt kell figyelnie, hogy más hatóságok a jogszabályoknak megfelelő döntéseket hozzanak. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a magyar társadalom jelenleg átalakulóban van: a rendszerváltás nem köthető naptári dátumhoz. Véleményem szerint az államszervezet és a jogrendszer csak lépésről lépésre, folyamatba ágyazva alakítható át. Nehézségek természetesen adódnak. A gondot én abban látom, hogy bár az átalakítás szándéka erős, nincs egységes álláspont a megvalósítás módjáról. Tulajdonképpen ma sincs eldöntve, hogy melyik úton haladjunk. Ami a jogrendszer átalakítását illeti, rengeteg ellentmondással kell megküzdenünk. A folyamatosság következtében ugyanis különböző időszakokban született és gyakran egymástól eltérő elképzeléseket hordozó jogszabályok vannak egyszerre hatályban. Amennyiben ezt a keretet átlépnénk, akkor az alkotmánnyal kerülnénk szembe. A kérdésére tehát azt tudom válaszolni, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldása meghaladja az ügyészség lehetőségeit. — Van-e megold!*? — Attól tartok, hogy a történelmünk megítélésével öszszefüggő kérdések ma a jogalkalmazás síkján nem válaszolhatók meg. Az Országgyűlésre hárul az a feladat, hogy olyan törvényeket hozzon, amelyeknek alkalmazása a társadalom túlnyomó többségének egyetértésével találkozik. — Ettől függetlenül, nehezedik az ügyészségre politikai nyomás? — Szeretném határozottan kifejteni, hogy az ügyészség olyan szervezet, amelynek tagjai nem csatlakozhatnak politikai pártokhoz, sőt politikai tevékenységet sem folytathatnak. Másrészt: az ügyészt politikai megfontolások nem vezérelhetik jogi kérdések eldöntésében. Ezt én nagyon komolyan gondolom. — A fog azonban akarva-akaratlanul politikai érdekeket erősíthet, Illetve azokba ütközhet. — Miután a jog emberi viszonyokra vonatkozik, természetesen politikai érdekeket is érinthet. Ennek megfelelően az ügyészség cselekvései és mulasztásai politikai hatásokat válthatnak ki, de ezek olyan következményei a tisztességesen végzett jogalkalmazói munkának, amelyeket átalakulóban levő társadalmunkban az ügyészeknek el kell viselniük. — ön elképzelhetetlennek tartja, hogy az ügyészséget politikai eszközként használj ált? — A múltban erre tengernyi elrettentő példa volt. Ma alapvetően más a helyzet. Az ügyészség jelenlegi alkotmányos helye és szerepe az ilyen irányú törekvésekkel szemben kellő jogi biztosítékot nyújt. Az ügyészek szakmai és erkölcsi kvalitásai pedig emberi garanciát is jelentenek. — Egy hittel ezelőtt ön interpelláció* kérdést kapott, aminek áz volt a lényege, hogy felelősségre vonhatók-e az 195«. decemberi sortüzek elkövetői, vagy sem. Erre azt válaszolta, hogy nem, a helyzeten csak egy uj törvény változtathatna. A képviselő ezt az Indoklást elfogadta, a parlament egésze viszont — minthogy a büntetlenséget nem tartják ez esetben helyénvalónak — nemlegesen szavazott. Nem urtja igazságtalannak a azavazás eredményét? — Az interpelláció szerintem azért született, hogy az Országgyűlés tájékoztatást kapjon arról, milyen szabályok érvényesek a ha^'yos büntetőjog alapján a kérdéses cselekményekre. Amikor a képviselő nemleges szavazásra szólította fel a parlamentet, valószínűleg az járhatott a fejében, hogy az ügy a válaszommal ne kerüljön le a napirendről. Azt hiszem, ez a törekvés érthető. Legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy valóban az interpellációs forma volt-e a legjobb megoldás a kérdés exponálására. Egyáltalán: helyes-e, hogy a parlament szakkérdésben így nyilvánítson véleményt? — A kérdés most mindenesetre exponálva van, a hatályos jog pedig leszavazva. Hogyan tovább? — Az általam megismert képviselői vélemények igen eltérnek egymástól. Van, aki egy szimbolikus felelősségre vonást tartana szerencsésnek, és van, aki az elévülési szabályok ellenére valóságos büntetőjogi eljárást szeretne. A külföldi példák ismeretében én azt mondhatom, hogy a kérdésben politikai döntésre lenne szükség. — Aj interpelláló képviselő felvetette, hogy bizonyos bűncselekmények vonatkozásában a demokratikus parlament megalakulásától újra meg keUene nyitni az elévülést. Javaslatai azzal indokolta, hogy a felelősségre vonásra korábban nem Is volt mód. Elképzelhető-e egy Ilyen szabályozás? — Jogi-technikai szempontból igen. Ezzel kapcsolatosan azonban politikai, erkölcsi és jogi megfontolások is felmerülnek. Az egyik feltétlenül ' úgy hangozna, hogy lehet-e alkotmányosan visszaható hatállyal jogszabályt alkotni. Meg kellene vizsgálni továbbá azt is, hogy az elé 'ülés kiterjesztése nem ütközik-e nemzetközi egyezményekbe. De a probléma talán ennél is általánosabb kérdést vet fel, nevezetesen, miként rendezhető a demokratikus hatalom viszonya a megelőző rendszer állami cselekményeihez. Egyszóval: komplex kérdés. — Milyen külföldi megoldások léteznek? — Több civilizált jogállamban is ismerik az el nem évütös fogalmát. A háborús bűncselekményeken kívül például Ausztriában a gyilkosság büntethetősége nem évül el, csakúgy, mint Németországban. Sereg András
