Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-14 / 8003. szám
Magyar Hírlap, 1991. 3. 11. U A múzeum már elköltözött Mátyásföldről A szovjet tiszt maradna, a kiskatonának honvágya van Lenin Mátyásföldön még állja a sarat. Pontosabban a talapzatot állja szobor formájában a szovjet laktanyaközpont közepén, néhány méterre a kultúrháztól, amelynek bejárata fölött öles betűk buzdítják az am járót a huszonnyolcadik pártkongresszus határozatainak maradéktalan végrehajtására. Hogy az itt élő mintegy négyszáz családnak, valamint a sorkatonáknak mennyi idejük jut erre, azt nehéz lenne pontosan megmondani, hiszen a párthatározatok mellett teljesíteni kell a csapatkivonásról szóló határozatot is, amire ugyan itt nem buzdít semmiféle felirat sem, ellenben parancs van róla, részletes ütemterv szabályozza, meg aztán már itt a nyakunkon a határidő. E pillanatban azonban még Lenin áll Mátyásföld kellős közepén, s ez az egész környéknek ad valamiféle pártállami patinát. Kísérőim — Kereskov ezredes és Hlikov százados — ellenben határozottan kijelentik, a peresztrojka ide is begyűrűzött, nehogy azt higgyem már, hogy ez a szovjet hadsereg ugyanaz, amelyik ötvenhatban beharckocsizott ide Kádárostul, Apróstul. A téma később vissza-visszatér, míg járjuk az objektumot, egyfolytában ott leng fölöttünk ötvenhat szelleme, ha másmás olvasatban is. Viktor Koreskov azt mondja, a tisztek sem örülnek felhőtlenül annak, hogy haza kell menniük, legtöbbjének nincs otthon semmije, se háza, se reménye, hogy egyszer saját otthona lesz. A kiskatonákkal más a helyzet, ők nem hozták magukkal a családot, így aztán őket jobban szorítja a honvágy, de hát ezt meg lehet érteni. Egyébként itt mindenkinek jobban megy a sora, mint odahaza. Itt minden kapható, otthon meg áruhiány van, sorok állnak a boltok előtt, nincs választék, nincs hús, néha kenyér sincs... Mindjárt be is megyünk a kolónia élelmiszerboltjába, nézelődjek csak kedvemre, akár vásároljak is, ha úgy tetszik. Forintért árusít a bolt, az árak nagyjából olyanok^ mint odakint, a vasrácson túl, ha mégsem, hát inkább magasabbak valamivel. Egy dobozos rostos üdítő hatvan forintba kerül, a tojás ára öthetven, a párizsié tizenhárom... Többé-kevésbé minden kapható, bár kísérőim szerint néhány hónappal ezelőtt jóval nagyobb volt a választék, csak most csappant meg a kínálat, hogy közeleg a kivonulás ideje, s nincs értelme feltölteni a készletet... Nincs nagy forgalom a boltban. Talán mert a kolónia egy része már hazautazott, esetleg azért, mert odakint is lehet vásárolni, és az mégiscsak olcsóbb néhány forinttal. Vagy azért nincs, mert nincs miből vásárolni... Utóbbi változaton egy kicsit eldiskurálunk, Koreskov elmondja, hogy az ő ezredesi fizetése havi tizenegyezer forint. Ez nem sok, viszont el ne felejtsem, hogy megkapja a teljes ellátást szállással, koszttal, mindennel. Ez a tizenegyezer inkább csak amolyan költőpénz asszonynak, gyereknek enearra... A sorkatonák (két év a katonaidő) havi zsoldja négyszáz forint, ehhez egyikük sem fűz kommentárt, csak én jegyzem meg, mint gyakorló mátyásföldi lakos, hogy ezek után jobban átérzem, miért kilincselnek időnként a környékünkön szovjet kiskatonák eladó szamovárral, ikonnal, benzinnel, néha Junoszty tévével, szuronnyal, derékszíjjal... Van valamiféle orosz kisvárosjellege ennek a mátyásföldi bázisnak. Az élelmiszerbolt mellett ott az uszoda, arrább az általános iskola, az orvosi rendelő, a sportpálya, a kábeltévé stúdiója... Nemrég még a múzeum is állt. Pontosabban az épület áll most is, csupán a kiállítási anyagot szállították haza. Azt kellett volna megnéznem, kacsint rám a százados, az volt ám a lenyűgöző anyag a Nagy Honvédő Háborúról... Persze, azért a kultúra még nem vonult ki teljesen az objektumból, itt van például ez a színházterem, szinte minden este van valamilyen előadás, hol vetítenek, nol színdarabokat mutatnak be, hol Koncertet adnak. Gyakran magyar művészeket fogadnak. Játszott már itt a Zizi Labor is, volt ám nagy csápolás a nézőtéren.... A színház melletti sajtóteremben Viktor Koreskov néhány fotóalbumot mutat. Ezek a felvételek bizonyítékul készültek, nézzem csak meg, milyen jó állapotba: adták át a magyaroknak ezeket a vidéki laktanyákat. Szóval, nem igazak az< a hírek, hogy ők lepusztítcrt. romos épületeket hagynak hátra. Az az igazság, hogy egy kicsit úgy érzik, propagandahadjáratot folytat ellenük a magyar sajtó, pedig ók ezt nem érdemlik meg. A legjobban arra a Tovarisi, konyec! plakátra haragszanak, az nagyon nem volt szép tőlünk. Nem is a szöveggel van baj elsősorban, hanem azzal a hurkás, zsírpámás tiszti nyakkal on, a képen. A mai szovjet tisztek nem ilyenek, a grafikus bizonyára Czinege elvtársékról vene a mintát, no de ők ezt kikérik maguknak... Ma a szovjet hadseregben nagyon sok reform születik, sőt, előfordul, hogy régi, haladó hagyományhoz nyúlnak vissza. Itt vannak például a tiszti gyűlések. Ezt a fórumot még a cári időkben találták ki, és most élesztették újjá. A tiszti gyűlés amolyan helyi katonai parlament, itt mindenki rangtól, beosztástól függetlenül egyenlő jogokkal rendelkezik. És ami a leglényegesebb, az itt születő döntéseket a kinevezett elöljárók nagyon komolyan figyelembe veszik. Mi ez, ha nem a demokrácia kezdete?... Maradjunk már magunknak azzal a hurkás nyakú Czinege-rajzzal... Közbevetem, a hírekből úgy tudjuk, hogy a Szovjetunióban a reformerek legnagyobb ellenfelei a hadseregre támaszkodnak, bennük bízik minden konzervatív. Nincs azonnal válasz. Hlikov százados — ő a tolmács —, mielőtt fordítana, azt mondja: kérem szépen, amiről maga most beszél, az egy marhaság, de várjon, lefordítom. Lefordítja. Az ezredes nem mondja, hogy marhaság, amiről beszélek, bár nem kizárt, hogy ezt gon:-55
