Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-14 / 8003. szám
Magyar Nemzet, 1991. 3. 11 *5 Viharos előzmények után nevették ki a közelmúltban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium I új politikai államtitkárát, Kálmán Attilát. Tavaly május óta már a harmadik ember ül a politikai államtitkár székében: először Lukács Miklós, majd Beke Kata, s most Kálmán Attila tölti be a funkciót. Beke Kata távozása, annak körülményei és okai alaposan felíorrósították a minisztérium munkájával és tevékenységével kapcsolatos szenvedélyeket. Nem kis kockázatot vállal az, aki ebben a helyzetben közszereplésre vállalkozik. Vajon milyen megfontolások alapján teszi valaki kockára szakmai tekintélyét? Kálmán Attiláról tudnunk kell, hogy pedagógus szakmai körökben jó véleménnyel vannak róla, kiváló tanárnak tartják, aki azon kevesek közé tartozik, aki a magyar oktatás szinte minden szintjén dolgozott már. — Nem tagadom, sok szorongással fogadtam a felkérést — mondja Kálmán Attila. — Először nemet mondtam, de két oldalról is erőteljes nyomást éreztem ... Egyfelől: csakugyan a padlón vagyunk, mármint a magyar oktatásügy és a kultúra egésze, s én naponta szembekerülök azzal a követeléssel, hogy valamit tenni kell. Másrészt ha mindenki félreáll, akkor nem juthatunk előre. Egész eddigi pedagóguspályám arra kötelez, hogy ha hívnak, akkor megpróbáljak segíteni. Hozzáteszem, magam sem vagyok abban biztos, hogy alkalmas vagyok erre a posztra, de abban reménykedem, hogy sikerül megőrizni kapcsolatomat a valósággal, és találok majd olyan tanácsadókat, akiknek segítségével talán tudok majd tenni valamit. A lehetőségek elöl nem szabad elfutni. Az is bún, ha az ember olyasmire vállalkozik, amit nem tud megoldani, ám az is hiba, ha a lehetőségeket kihagyja. — Az elmúlt etilem!<5 sorozatot váltásokat hozott tz egén magyar kulturális életben, él óbban o minisztériumban Is, amely szervezet okár Irányítóként, okár csak 0 Jó ügyek menedzsereként, de mégiscsak felelős sok mindenért. Miben látja ónnak tz okát, hogy o társadalomban o kultúra ét a közoktatás gondjai ennyire negatívan jelennek még? — Az alapvető- ok az életszínvonal csökkenése. Ha ez zuhan,, akkor a gazdaság irányítói ott próbálnak takarékoskodni, ahol látszólag nem fáj... S a kultúra ilyen „puha” területnek látszik — természetesen csak felszínes megközelítésben. A másik ok szerintem valahol abban keresendő, hogy a kulturális éleiben értelemszerűen rengeteg magasan képzett értelmiségi van, és ezek az emberek sokszor megalázóan nehéz életkörülmények között élnek, miközben az igényeik nagyobbak. Azonkívül ezt a szférát járta át az elmúlt évtizedekben legjobban az ideológia, tehát a legjobban kiszolgáltatott emberek dolgoztak itt. Ezek az emberek részben meggyőződésből, részben kényszerből meglehetősen átpolitizálódtak, és így a mai válságot is érzékenyebben, magasabb szinten, indulatokkal élik át. Sok a meghasonlás, a politikai, emberi, művészi kudarc, és mindez együtt gyúanyagot jelent. — Mii tart ma önmaga isámárm • legfontosabbnak, véleménye szerint mely területeken kellene a leggyorsabban lépni? — A legnagyobb gondnak azt tartom, hogy az önkormányzati törvény és az idei költségvetés vitájából — finoman szólva — nem kerültünk ki győztesen... A maradékelvet szóban mindenki elveti, ugyanakkor azonban a gyakorlatban kénytelenek vagyunk alkalmazkodni hozzá, mert erősebb lobbykkal kellett volna megküzdeni. Mondok egy példát: a honvédség kulturális intézményeire a civilekhez viszonyítva aránytalanul sokat szánt a kormány és a parlament. A tárca vezetője mondott egy ragyogó beszédet, minekutána az eredeti költségvetéshez már nem lehetett hozzányúlni. Mi nem tudtunk ilyen hatásosan érvelni. A mai helyzetben a legfontosabbnak azt tartom, hogy megteremtsük az iskolák működésének anyagi feltételeit. Tudniillik, most még az sem biztos, hogy a különböző támogatások nem mindig oda és akkor jutnak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az a benyomásom, hogy az önkormányzatok túlságosan is szabad kezet kaptak... — Ez némiképp meglepő tintáinak hangzik. Mert önillósigot csakugyan kapuk, de pénzt annál kevesebbet. — Én arra gondoltam, hogy az önkormányzatok szeretnék megőrizni népszerűségüket választóik előtt, s ezért nem akarnak bevezetni helyi adókat, pedig ezt megtehetnék, s aztán dönthetnének arról, kiket mentenek fel az adófizetési kötelezettség alól. Ha ezt megtennék, akkor a helyi adók csak azokat érintenék, akik képesek fizetni! ' Ehelyett inkább nem vetik ki a terheket, ám de a normatív támogatás elosztása és felosztása rájuk van bízva. Gondoljunk csak a pedagógusfi'zeté'sek émélésének viharos körülményeire. Néhol az erre a célra szánt pénzt másra fordítják. S nem mellesleg: a pedagógustársadalmat a kormány és a parlament ellen hangolják ezzel az eljárással. De kanyarodjunk másfelé ... A működési feltételek romlása most már azt is jelenti, hogy például az egyetemek, a könyvtárak, a közgyűjtemények némelyikében már nem tudják előteremteni az év második felében a tevékenységükhöz elengedhetetlenül szükséges anyagiakat. Itt valamit tenni kell, mert nem engedhetjük meg, hogy a bomlás visszafordíthatatlan legyen. De ezért harcolni kell! • Kookréubban mire gondol? — Például arra, amelynek folyamata éppen most indult eL Köztudomású, hogy létezik a költségvetésnek egy 7 milliárdos tartalékalapja. Az igazságügy-miniszter ennek terhére most nyújtott be egy tervezetet a közigazgatási bíróságok létrehozására. Ez majdnem másfél milliárd forintba kerülne. Kerek perec kijelentem, hogy mindent el fogok követni azért, hogy ezt. a javaslatot ne fogadják el! Fontosabbnak érzem a kulturális költségvetés tátongó lyukainak befoltozását. £s tudom azt is, hogy akkor kell résen lenni, amikor elkezdik merni a fazekat, s nem akkor, amikor már üres! — Megkezdődtek sí okulást törvény tervezetének lakóul vitát. Blárii látható, hogy ennek kapetán különböző nézetek, koncepciók ét elképzeléaek csapnak ötiie. Mi erről a véleménye? — Először is: jó lenne, ha a közoktatási, a szakoktatási, a felsőoktatási egymással összefüggő, értelmes egészet alkotna. Jó lenne továbbá az is, hogy ha ezek a jogszabályok szakmai viták nyomán alakulnának ki, s nem parlamenti csatározások eredményeként. A különböző pártok oktatáspolitikai elképzeléseit tanulmányozva látható, hogy sok bennük a közös elem, sőt meg merem kockáztatni azt is, hogy több bennük az összetartó kapocs, mint az ellentét. És ez jó dolog, mert őszinte meggyőződésem, hogy a kultúra és az oktatás pártpolitikák felett álló ügy. A közoktatási törvény tervezetét egy Gazsó Ferenc által vezetett 18 fős csoport csinálta. Az ő műve az előző is, s ennek alapján sokkal jobban látja a gondokat és a hibákat. Ugyanakkor ennek van veszélye is, nem akarom tagadni. Ezért van tehát szükség az országos vitára és arra, hogy más szakmai csoportok is kifejthessék véleményüket és beleszólhassanak a törvény-előkészítés folyamatába.- Lappbagó veszélyként emlegetik «okán bz Iskolaigazgatók poziclójánbk bizonyulanná válisát. Vannak, akik egy mozdulatul kUőpömék őket él a jelenlegi helyzetet egyenesen törvénytelennek Urijbk. — Hibának tartanám, ha az igazgatóválasztások ügye újabb feszültségeket gerjesztene az iskolákban. A mostani igazgatók egy részét már választás útján nevezték ki. Ne akarjuk most ezt felülbírálni! A jelenlegi igazgatók nem kis része jó szakember, tisztességes és hozzáértő pedagógus. Okét valószínűleg minden újabb választás csak megerősítené. Annak viszont nem szabad gátat szabni, hogy a pedagógusok megszabaduljanak azoktól, akik alkalmatlanok a feladatukra. A »9...a padlón vagyunk’’ Válságok közt, reménykedve
