Hitünk, 1985 (33. évfolyam, 1-8. szám)

1985-01-01 / 1-4. szám

-4-legszükségesebb, hogy a SZENTLÉLEK és Krisztusban vetett hitünk tartson össze bennünket. Az sem elegendő, hogy, mint megkeresztelt és papíron, gyülekezeti tagok, időnként megjelenjünk a templomban. Ez csak annyit jelentene, hogy kizárólag a saját, egyéni és pillanatnyi lelki igényünket elégítenénk ki, de nem óhajtanánk felelősséget vállalni, mint Krisztus munkatársai a reánkbízott evangélizációs munkában.

Sajnos a mi gyülekezetünkben a közömbösség és fáradtság jeleit tapasztaljuk. Szomorúan csóváljuk a fejünket és kérdezzük, hogy mi ennek az oka? Hiányzik a belső meggyőződés afelől, hogy közösségünk Krisztus teste, és hiányzik a célkitűzés, a felelősségérzet, az önkéntes részvétel a szolgálatban. Hiányzik az evangélizáció, ami annyit jelent, hogy egy keresztény ember nem szűnhet meg naponta táplálkozni az Igével, reménykedni és hirdetni Isten megbocsájtó kegyelmét, mindennapi életében bizonyságot tenni Krisztusról és önként vállalni felelősséget a közösség életéért. Kétségtelen azonban, és emberileg érthető, hogy az aktív hívő, sőt még a lelkész is, sokszor elkedvetlenedik és belefárad a látszólag eredménytelen munkába. Szeretném itt kihangsúlyozni azt, hogy „látszólag”. Az ilyen letörtségben megfeledkezünk Isten segítségéről, azaz nem imádkozunk teljes bizalommal azért, amit mi saját erőnkből úgy sem tudunk elérni. Sokszor meg kell elégedjünk a , jó magvető” szerepével, szüntelenül tanítva, hirdetve, irányítva gyülekezetünket, rábízva az eredményt és az aratást ajó Istenre.

Az Egyház feladata ugyanis nem csak újabb tagok toborozása, hanem, hogy mindenkin segítsen, aki erre rászorul, vagy arra igényt tart. Az Egyház elsősorban szolgál, vigasztal és bizonyságot tesz Isten kegyelméről és szeretetéről. A mi közösségünk sem csak önmagáért létezik, hanem hivatása bizonyságot tenni hitéről és segitenie kell ott és amikor arra szükség van. Krisztust követi minden téren, ez létjogosultságának az alapja és meghatározója.

Az 1985 egyházi esztendőnk kezdetén, szeretném felrázni mindannyiónk lelkében a KÖZÖSSÉG, az EGYŰVÉTARTOZÁS, a HŰSÉG és a HÁLA meleg érzését, a jó Istenben vetett, rendíthetetlen bizalmunk alapján.

Dr. Zilahi Sebess Jenőné felügyelő

„Azt tartom, hogy sohasem hallottunk még annyit Isten Igéjéből mint manapság. A történelemben legalább is nincs nyoma. Ha mi ezt hála s megbecsülés nélkül elszalasztjuk, félő, hogy borzasztó sötétséget és csapást szenvedünk. - Édes Atyámfiái! Éljetek Isten kegyelmével és igéjével amíg lehet. Mert tudjátok meg, hogy Isten igéje és kegyelme olyan, mint a futó zápor: Nem tér oda vissza, ahol egyszer volt már. Lám a zsidóknál is járt, de eltűnt és most semmijük sincsen. Ti se gondoljátok, hogy örökké módotok lesz benne, mert a hálátlanság és megvetés tovakergeti. Lásson hát hozzá minden ember, mert lomha népre szűk esztendő jár.!”

Luther Márton