Hitünk, 1982 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1982-05-01 / 5-8. szám
17 Bizonyos egyiptomi szobrokról azt tartotta a legendás hagyomány, hogy a rájuk hulló napf ényzuhatagról negzendültek ós csodálatos dallamokat muzsikáltak, így szólal meg a nagymamák szobra is az emlékező szeretet melegéről és mond csodálatos történeteket arról, hogy mit is köszönhetnek a családok a nagymamáknak. Köszönhetik a gyermeknevelés, gondozás, vigyázás terhének részbeni, különleges esetekben a teljes átvállalását. A mai időben, amikor a kényszerű kenyérkeresö munka mindkét szülőt lefoglalja s ezért nőm jut elég idejük a gyermekkel törődésre, milyen áldás a nagymama, akire rá lehet bízni a gyermekeket. Hány és hány olyan családot ismerünk, ahol a gyermekek a szülök elválása, vagy halála miatt korán magukra maradtak s gondozásukat, nevelésüket egészen számyrabocsátásukig a nagymama vállalta. A nagymamák mentik át a múltból és adják át a jövendőnek azokat a lelkűkben őrzött s a jelenben már már időszerűtlennek tartott lelki, szellemi, erkölcsi értékeket, hagyományokat, amelyek az unokák értelmét ma is gazdagítják, szívüket melegítik, jellemüket formálják. Az elszánó évekkel egyre lassúbb lesz a nagymamák lépéstartása a változott és meggyorsult időben. Lemaradnak az unokák gyors életvitelétől. Szolgálatukat a feledésbemerülés fenyegeti. Alakúk egyre kisebbedik, amig egyszer csak végleg eltűnnek az elmúlás ködében. A nagymamáié szobra ezért figyelmeztet; ne engedjük, hogy a mai minden hagyománynak hátat fordító korszellem valamikor is elfeledtesse velünk a nagymamáknak a múlt értékeit megbecsülni tanító szolgálatát. Adjunk hálát Istennek, amiért kegyelme meg-
