Hitünk, 1980 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1-3. szám

kötelessége hittestvéri szeretekből figyelmeztetni a háládatlanokat, hogy ne éljenek vissza az Ür szeretetével és türelmével, kárhozatukra.

Egyesek még ma is úgy vélekednek, hogy közösségeink szórvány munkája tulajdonképen nem képezi szerves részét intézményes életünknek. Különösen azok vélekednek igy, akik soha nem kisérték el a lelkészt szórvány útjaira, sőt nem is vesznek részt azokon a húsvéti és karácsonyi ünnepségeken, melyeket az öregotthonok lakói részére rendezünk. Pedig az öregotthonokhan végzendő szolgálatunk épp annyira hozzá tartozik egyházi életünkhöz, mint bármelyik másik á ga, melynek szintere gyülekezeti központunk.

Akiket pedig Isten magyarnak rendelt és megtartott, annak kötelessége bizonyságot tenni a Krisztus mindent átfogó és betöltő jelenvalóságáról magyar nyel ven honfitársai részére. Ne feledje közülünk senki, az Úr nem azt fogja tölünk kérdezni, hogy melyik egyházi intézményben éltük keresztyén egyházi életünket, hanem hogy milyenbe szerettük volna leélni s azért mit tettünk. Ezt az alapigazságot mindenféle ellenkező egyházi intézményes, azaz emberi tanok ellenére mindenki, aki veszi magának az időt élete kiértékelésére és hite elemzésére, belátja s ösztön szerüleg követi. Mert hiába kereszteltek valakit evangélikusnak, re fonná tusnak vagy római katolikusnak, ha nem megtért hívő valamelyik keresztyén egyházban, akkor nem is tartozik sehová; sem egyházhoz^ sem Krisztushoz, hanem keresztsége dacára is csak a sátánhoz. Isten iránti szeretetünk pedig elsősorban a még meg nem tért honfitárs felé irányit, hogy ö is megtérjen és hívő keresztyéné váljon abban a közösségben ahol leginkább érzi az élő Krisztus jelen létét a hívők seregében.-4-