Hitünk, 1977 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1977-10-01 / 10-12. szám
jebb, ha valamilyen formában kényelmetlen számára. A spontán segitést az intézményes segités váltja fel, az őszinteséget a mindenkire mosolygó konvencionalizmus. Alig beszélnek ma már az ember viszonyáról az Istenhez, vagy az ember viszonyáról a másik emberhez. Előtérbe került az Ember és a természettudomány, vagy az Ember és ideológiái. A szeretet törvénye le van fektetve a Bibliában, de az Ember alig-alig emlékszik már rá. Pedig az élet egyik elvitathatatlan igazsága az egymásra utaltság. Senki sem élhet a másik nélkül. Szükségünk van egymásra. Az egész emberi közösség az egymásra utaltság láncolata. Ha az embertárs! viszony az Isten és a szeretet szolgálatában állna, a világ sors döntő problémái lényegesen megváltoznának. A keresztény etika alapja a személy tisztelete és elismerése, az Istentől állította helyen. Krisztus nem tett különbséget faj,nem zetiség, szegény vagy gazdag között. Szeretete minden emberre egyformán áradt. - Ezt az örökséget az embernek minden erejével követnie kell.- Ez az egyetlen valóság, ami a mai világ megmentését szolgálja. A szeretet kölcsönössége akkor igazi, ha az ember elsősorban Isten szeretetét érzi. Embertársunk Isten szeretetének alanya, akihez Isten rajtunk keresztül közeledik és akihez mi Isten szeretete nélkül soha sem jutunk el. Az ellenzék ta Ián megmosolyogja az "istenkedést" és a sok beszédet a szeretetröl, de minden valószinüség szerint, ök azok, akik legjobban nélkülözik azt. Az embert szenvedései nevelik igazán emberré. Ki tudja azonban, hogy a másik bajá-7-
