Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1975-11-01 / 11-12. szám

-2-0SZINTEN, NYÍLTAN A MEGSZOKÁSRÓL

Nem egyszer hallottam a megjegyzést másokra vonatkoztatva, sőt másoktól visszamondva magammal kapcsolatosan is, hogy csak megszokásból veszünk részt az egyházi életben, járunk el a templomba, az istentiszteletekre. Hogy egyénileg kinél-kinél ez valójában micsoda: igazi lelki szükséglet vagy csak megszokás-e vájjon ki tudja ezt közülünk megmondani, amikor az írás szerint még magunkat sem Ítélhetjük meg helyesen, mennyivel kevésbbé másokat.

De maradjunk a megszokásnál. Kedves testvérem, aki most elitélsz ezért, elgondolkoztál-e már egyszer komolyan erről a kérdésről? Mert én a magam esetéböl kiindulva szeretnék most egy-két megjegyzést fűzni ehhez. Nem általánosítva, nyíltan,oöszintén magamról szólani. Gyermekkoromtól fogva szüleimmel, nagyszüleimmel rendszeresen jártam templomba.Később, gimnazista koromban a hitoktatás mellett kőtelező volt a vasárnapi istentiszteleten való részvétel is. Es igy, amikor az a szülői "kényszer" és iskolai "kő telezettség" egyszer megszűnt, azon vettem magam és re, hogy továbbra is - most még évtizedek múltával is ritka kivételtől eltekintve vasámapról-vasámapra elmegyek a templomba.

Megszokásból? Ezt nem állíthatom, mint az ellen kezűjét sem. De kérdem csak azt: rossz szokás az eljárni az istentiszteletre vagy résztvenni az egyházi életben és munkában? Rossz szokás naponként imádkozni vagy bármilyen más egyházi cselekményt elvégezni? Ha valaki keresztyén, illetve annak tartja magát: mindez nem kötelesség számára?! Miért akarom minden képen keresni annak az okát, hogy miért ül valaki mellettem a templomban? Hogy új ruháját jött-e bemuI N I