Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-04-01 / 4-5. szám
-4-ponteólo Csoportmegbeszélések és azok eredményének, a közös feldolgozása töltötte ki a napot, A kővetkező napon az "Isten embere,Pál", állt a délelőtti munka előterében. Glatz József evang„-és Cseri Gyű la ref. lelkész szóltak az apostol jelentőségéről és tanításáról. Délután pedig "Tegyetek tanítványokká minden népeketn címmel Pősfay György és Terray László evangélikus lelkészek feleltek arra a kérdésre, hogy "van-e még értelme a missziónak?I' A harmadik napon "...és azután?" volt a téma. Szigethy Sándor evang.lelkész, vallástanár és Cseri Gyula ref.lelkész a halál és Örök élet kérdéseiről beszéltek. Szépen kiegészítette ezt este Szabadi Sándor ref.lelkész, vallástanár, előadása, aki "Az ember és Isten" címmel Babits istenélményéröl beszélt és szép versekkel illusztrálta szavait.. Nagy csütörtökön reggel egy szép tanulmányi kiránduláson vehettek részt a konferenciázók. Worms városában megtekinthették az ősi székesegyházat, a reformáció emlékét hirdető Luther szobrot és a középkorban annyira jelentős wormsi zsidóság kultikus helyeit. Amikor húsvét reggelén utoljára hangzott fel az Istent dicsérő ének a résztvevők ajkáról, utoljára szólalt meg köztük Isten útmutató Igéje és útoljára kulcsólódtak imára a kezek,minden bizonnyal sok szívben zengeni kezdtek a hála harangjai is, megkö szönve Istennek, hogy az 0 irántuk való jóságát a 16,Magyar Ifjúsági Konferencia ajándékai által is megmutatta.-y -y. ITT rpTTT'TTT------------------------------------------------------------------------------------------------—-----------------A "krisztus Keresztje" Evangélikus Gyüleke zet havi értesítője. Kiadja és szerkeszti; Hefty László, lelkész, Gépeli és nyomtatja; Lindquist Carlo sné Szerkesztős ég; Amenabar 1749 ■, Buenos Ai_ res, Argentina. X¡XÍÍÍ. évfolyam, 4-5 szám, 1975.