Hitünk, 1974 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1974-06-01 / 6-7. szám

IJ—

miért9 akkor jönnénk rá, hogy csak azért, mert nem is törődtek vele. Elfogadták, mert igy volt könynyebb, vagy mert igy tanította az egyház. Ezek közül sajnos, sokan farizeus módon, fölényesen fordul nak el a hitetlen kételkedőktől, akik napról-napra talán a legfájdalmasabb formában vivják keserves belső harcukat, hogy valóban higgyenek.

A hitről szólva érdemes, sőt szükséges még néhány szót ezekre az utóbb emlitett hitetlenek re "vesztegetni", akikről a Szentirás is sok helyen és esetben emlékezik meg. A hitetlenség bármilyen furcsán hangozzék is - nem ritka dolog a hivök tábo rában sem, Mint már bevezetőben mondottuk kételyeinkkel nem vagyunk egyedül és nemcsak a mi szivünk érzéketlen sokszor a mennyei dolgokkal szemben,

Nincs moat rá mód, de szükség sem, hogy példák sorával igazoljuk ezt. Elégedjünk meg csak egy közismert bibliai történetre való emlékeztetéssel. Elég csak az áldozócsütörtöki evangéliumra gondolnunk, amikor Péternek, a hitében annyira erős Péternek, vagy a kedvenc tanítványának Jánosnak, mint a többi oknek is Jézus szemükre veti hitetlenségüket, mert nem hittek azoknak, akik feltámadva látták 0t.

Olvasod testvérem te is a Szentirást? Tudod, hogy az nem a kegyes, szemforgató keresztényeknek, hanem a legjobbaknak példáján mutatja meg, hogy bizony nekik is hányszor kellett és kell végig jámiok a hitetlenség keserves útját. Nem mindenkié a hit, mondja Pál apostol, A hit bizony nem könnyű dolog. Nem csoda, hogy sok jószándéku, becsületes embert elkeserít, amikor azt hallja, hogy egyesek milyen felületes könnyedséggel beszélnek a keresztény hitről, annak igazságairól és egyesek olyan természetesnek veszik, hogy egyszerű templombajárással, a szegényeknek egy kis alamizsna nyújtással, egv-egy gépiesen elhadart imával,már egészen bizonyos, hogy üdvösséget ayernek.