Hitünk, 1973 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
-4-H ?v {»VrtfMlt? A múlt hónapban kiküldtünk híveinknek egy "S.O„S."körlevelet tudomásukra hozva* hogy összehívtuk a Nagy Buenos Airesben lakó lelkészeket és a gyülekezetek világi vezetőit egy kerekasztal meg bcszélésre. Az alábbi cikk arról számol be* hogy hogyan is történt ez a találkozó» KEREK VAGY SZÖGLETES? Gyülekezetünk vezetősége augusztus 24-én tartotta meg a "kerck"-asztal megbeszélést, melynek az volt a célja* hogy még a szeptemberi zsinati közgyűlés előtt testvéri szellemben, baráti beszélgetés keretében, foglalkozzunk az IELU lelki és anyagi kérdéseivel és ezzel is segítsük elő egy egységes vélemény és állásfoglalás kialakulását. Az összejövetelen a meghívott 12 gyülekezőt közül kilenc képviseltette magát. Az IELU elnökén kivül hat lelkész és hat világi vezető vett részt; többen kimentették magukat. Lelkészünk imája és felügyelőnk megnyitója után dr.Z. Sebess Jenő inditotta el a megbeszélést, öt pontban foglalva össze a zsinat mai helyzetét, jellegét és részben jövőjét is érintő kérdéseket, amit azután hosszabb eszmecsere követett. Az öt pont körülbelül ez volt? 1) Mi az IELU? Eszakamerikaiak által vezetett és fenntartott egyház, vagy felelősségtudattal bíró argentínai hívek lelki közössége, akik tudják, hogy milyen feladatot bízott rájuk Uruk? 2) Mi ma a való helyzet? Az IELU a maga húszegynéhány gyülekezetével és kb»2000 aktiv tagjával valóban független lesz rövidesen gaz-