Hitünk, 1973 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1973-07-01 / 7-8. szám

-11-ditásának a céljából fel­vegyük a kapcsolatot mind azokkal a bel- és külföl­di, magyar és nem magyar, evangélikus és református egyházi szervekkel és té­nyezőkkel, akik közvetle­nül vagy közvetve segíts^ gunkre lehettek egyházi céljaink megvalósításában. Mellőzve ezeknek részle - tes felsorolását, elég ha megemlítjük, hogy az el­múlt 4 esztendő alatt több száz levelet intéztünk e­­zekhez az egyházi szemé - lyekhez és intézményekhez. FOLYTATÁS A 6. OLDALRÓL; Hogy azonban minehhez a legfőbbet; az Úristen áldását és segítségét is megkapjuk, gyülekezetünk fennmaradásának lelki szükségletnek kell lennie Kedves argentínai ma­gyar evangélikus testvé­rem; ehhez elsősorban nem pénz kell, sem anya­giak, hanem lélek! Amikor így őszintén beszélünk az egyház veze tősége irányában kifelé, őszintének kell lennünk Ha az említett négyes irányú tevékenység mellett még megemlítjük, hogy az Ordass és Mindszenty ügyek_ ben ónálló kiadványt (Egy­ház a viharban) jelentet ­tünk meg, akkor kösitiit elül rövid vázlatát adja ez a jelentés az Argentínában az elmúlt négy esztendő' (I948-I952) alatt végzett magyar evangélikus egyhá­zi munkásságnak." V.E. magunk között befelé is; a helyzet feltárásában, a megoldások keresésében, de a feladatok vállalásában, vagy elutasításában is. Adja Isten, hogy öszin te szavainkat gyülekeze - tünk minden tagja még idje jében megszívlelje, magá_é vá tegye és vegyen részt velünk együtt a reánk váró feladatok vállalásában. Vácz Elemér + 11 + 11 + 11 + 11 + tl+ 11 + ll_j_ 11 + 11 + 11+ 11+ 11 +

Next

/
Thumbnails
Contents