Hitünk, 1973 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1973-07-01 / 7-8. szám

7

ÉS A SZIVEM IS ELxlii-GYOTT ENGEM

3,Mort bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen, - utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak a fejen hajszálainál - és a szivem is elhagyott engem”.

Zsoltárok könyve AO.13

Ez a legnagyobb bűn.

Ez a legszörnyübb büntetés.

S a legnagyobb nyomorúság is ez:

Elhagyott engem az én szivem is.

ülök a puszta-homok közepén,

Csügged nehéz fejen.

Ülök, akár a kö,

Lomha, kietlen kö-mozdulatokkal Tapogatom magam,

Vad-idegenül kutat a kezem A hely körül,

Hol a szivemnek lenni kellene.

Nincs, nincs.

Elszállt, elillant az évek során.

Őszökkel, tavaszokkal,

Bűnökkel, bajokkal,

Vándormadarakkal.

Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,

Nem tudom, hogyan,

Micsoda percekkel, érákkal, tolvajokkal Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el, Hagyott cl engem az én szivem is.

Meg néha énekelnék.

Egyszercsak a dal torkomon akad,

Elfagy, kihűl,

Nőm érzem szivemet a dal alatt Szólnék néha egy simogató szét,

Egyszerűt, tisztát, édest, meleget. Vigasztalót.