Hitünk, 1972 (20. évfolyam, 6-12. szám)

1972-11-01 / 11-12. szám

25-re g pap, elragadtatott, földöntúli mosolygással az arcán. Utána egész sor fiatalember következett, ajkukat erősen összeszoritották, szemük villogot. Az idősebb fér fiák lassan, egyenként követték a példát. Nekik nehezebb volt; itt kel - lett hagyniuk sok mindent berendezett üzletet, virágzó vállalatot, házat, földet. Legutóljára az asszonyok álltak fel. Először itt-ott egy fiatal teremtés, aki észrevette a fiúk sorából valakinek a lelkes, siető jelentkezését.. .Végül az anyák sem maradtak ülve, akik kis gyermekeket szó rítottak keblükhöz, ök is felálltak gondterhelten, ijedt szemmel...Es most már állt mind a három - száz lélek, az egész gyű lekezet. Papjuk arcán, amint nézte őket, végigfolytak a boldogság kön^ nyei. íme az ö népe! Az ö királysága! Imára emel te kezét és tekintetére most mind térdreestek. A templom megtelt az ima hang j ával... azoknak imájával, akik elhatározták, hogy elmennek hazájukból mert mindennél többre tartották Istenüket és szabadságukat. "

A szomorú tény; a Ha za kényszerű elhagyása századunkban is sokszor és soknál ismétlődött, sőt sokkal nagyobb arán^ ban, mint azelőtt,. így kerültünk el mi is házul ról.

De mi volt a mi eljö_ vételünknek az oka és in ditéka? Mi is hitünk és szabadságszeretetünk miatt jöttünk el, meggyözö_ dósból, mint Utrecht pol gárai? Vagy csak a háború vihara, a félelem, vagy a véletlen sodort ideki?

Évszázadok távlatából is milyen lelkesitö és megható az ut re eh ti példa. Kérdés, hogy évszázadok múltával a késő utódok hasonló felemelő példát, lelki inditást, a legnemesebb eszményekhez való törhetetlen ragaszkodást fognak látni a mai idők nagy népván — dorlásában, a mi eljövetelünkben is?V.