Hitünk, 1972 (20. évfolyam, 6-12. szám)

1972-11-01 / 11-12. szám

-22-álló rendszert, mely sze_ rint gyülekezetünk hü tagjai a Szentlélek sege delmével végzik Megvál tónk munkáját a világban felebarátaikat az üdvös­ség útjára segitik és a társadalmat élő hitük példájával igyekeznek em beribbé, szeretetteljes­sebbé tenni. Krisztus i­­ránti engedelmességgel, szavának, Ígéreteinek el fogadásával és kivitele­zésével a hü pásztorok felelős munkáját végzik. Mindez elsősorban hitbe­li, lelki és nem szerve­zeti kérdés, viszont a hívek e munkájának gyű - nőiesei itt is, ott is megjelennek mindnyájunk örömére és lelkesítésére. Min ezekért a munkába állt, hűséges hittestvé­rekért Istennek mondunk hálát a Krisztus kegyel­mébe ajánlva őket. Ha eddig keményen dől goztunk gyülekezetünk ér dekében —és ha nem aka - runk félmunkát végezni a jövőbe- még többet kell magunkra vállalni. Nem kételkedem, hogy Isten aL várja tőlünk ezt a foko­zottabb áldozathozatalt mert rendkívüli lehető­ségeket tárt elénk. De abban sem kételkedem, hogy ha nem vállaljuk mindnyájan, KÖZÖSEN a még nagyobb mértékben való részvételt, becsuk Urunk előttünk kapukat és lehetőségeket. Ismétlem, amit a Lé - lek által indítatva mondtam az evangélizá - ciós napon? aki ma és az új esztendőben magyar evangélikus keresztyén akar itt lenni, törje össze szívét, ossza ki a szeretetre szomjűhozó hittestvérei között és engedje, hogy szíve kelyhét a Krisztus vére töltse meg s az járja át egész lényét, mert csakis így fogjuk tudni elvégezni és betölteni azokat a rendkívüli fel adatokat, melyeknek táv latát az Ür fellebben — tette előttünk. Az Isten malmai lassan őrölnek, de csak addig őrölnek, mig hitünk gyű mélcseivel lankadatlan tá piáljuk... Hefty László

Next

/
Thumbnails
Contents