Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Tinódi Gábor: A délerdélyi magyarság szellemi élete
78 Tinódi Gábor népünk szélesebb rétegeihez. Az első könyvek sikere lehetővé tette egy eredeti munka kiadását is, amit valószínűleg most már más eredeti munkák is követni fognak. Félve és bizonytalanul, az új helyzet feladatait és lehetőségeit lassan kitapogatva indult az első szépirodalmi munkák kiadása Dél- erdélyben. Ezt az új indulást nem hasonlíthatjuk az erdélyi irodalomnak 1919 utáni virágzásához. Nem egy Reményik Sándor vagy Áprily Lajos verseskötetével indult az új irodalmi élet, akiknek a tehetségét annak idején egyszerre lángra lobbantotta a reájiik szakadt kisebbségi sors, hanem egy népmese-gyűjteménnyel és már sírban njmgovó nagy magyar írók regényeivel. Az első szépprózai próbálkozások 7. Kubán Endre regénykísérletei, az első verseskötet Boj- hos Mihály és Gálló Géza verseit tartalmazza. A ma dúló világháború kellős közepén, egy kettészakadt országrész nyomorék felében, sanda gyanúsítások és gyűlölködések közepette, talán nem is lehet új irodalmat teremteni, Az író elnyeli a maga legégetőbb fájdalmait, mert kiáltásait nem tudja népéhez eljuttatni. Nem önmagáról kell szólnia, hanem népét kell a magyar szellem örök folyásával, művelődésünk értékeivel, örökségadóival összekapcsolnia. Ennek a népművelő munkának fontossága égeti már az első időtől kezdve értelmiségünket, íróinkat. Ezt mutatja a Déli Hírlap számos cikke, ezt az első tervszerű könyvkiadási kísérletek és ezt a naptárak. A DÉLERDÉLYI MAGYAR irodalmi törekvéseket az első két évben talán naptáraink világítják meg leginkább. A délerdélyi magyarság naptárai az első pillanattól fogva egy egész népkönyvtársorozatot pótoltak. Ezek a naptárak nemcsak múló szórakozást, vagy felületes tudást nyújtottak, hanem alaposan és világosan tájékoztatták az olvasót az élet legkülönbözőbb ismereteiről. Az egyházak életére, a helyes gazdálkodásra, az egészséges életre, a szövetkezetek munkájára stb. vonatkozó cikkeken kívül gazdag szépirodalmi anyagot is adtak, szellemi életünk fontos évfordulóiról is megemlékeztek. 1940-ben a bécsi döntés után közvetlenül nyolc, 1941-ben hét, 1942-ben pedig 15 magyar naptár jelent meg. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy legjelentősebb naptáraink 10—18.000-es példányszámban jelentek meg, akkor tisztában lehetünk népművelő munkájuk jelentőségével. Ha naptárainkat egyenkint tanulmányozzuk, hamar kitűnik, hogy egyházainknak, az EMGÉ-nek, a Hangya-szövetségnek, és a Romániai Magyar Népközösség Bánsági Szervezetének voltak a legtartalmasabb naptárai. Ezeket a naptárakat a le^öbb esetben neves írók, gyakorlott szerkesztők állították össze jól átgondolt terv szerint és a munkatársak seregével. Az első évben, 1940-ben csak a római katolikus és az evangélikus egyház adott ki önálló naptárat, a Han^a-naptár viszont az erdélyi római katolikus, református és az unitárius egyház közreműködésével jelent meg. Ez a több mint 180 oldalas vastag könyv nemcsak azért jelentős, mert egyházaink pontos névtárát adta, hanem azért is, mert a szövetkezeti és gazdasági szakanyagon kívül
