Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Magyar Figyelő - Entz Géza: Erdélyi kastélyok
MAGYAR FIGYELŐ ERDÉLYI KASTÉLYOK A MAGYAR MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÁS az utóbbi húsz évben mél3Úilt el és terebélyesedett ki igazán. Megcsonkitottságunk és nyomorúságunk addig meglehetősen elhanyagolt értékeink felé fordította figyelmünket. Megindult a részletfeldolgozások és a kérdések tömegét felvető összefoglalások hosszú sorozata, mely az egyes országrészek visszatérésekor mindig újabb lendületet kapott. Nemcsak a szakemberek, hanem a magyar társadalom széles rétegei is szomjas érdeklődéssel fordultak a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély műemlékei felé. Kétségtelen, hogy Erdély Ígéri a legnagyobb és leggazdagabb meglepetéseket. Ismeretlensége és művészi kincseinek kiaknázatlansága ezért érint mindnyájunkat a legfájdalmasabban. Nemrég terjedni kezdett az a helyes szemléltető módszer, hogy az egyes munkák szerzői az általuk tárgyalt terület bizonyos fajta műemlékeit térképre vetítik. Ha e térképeket megtekintjük, szinte mindegyiken azonnal szemünkbe ötlik, hogy hazánk egyéb részeinek sűrű telirajzoltságával ellentétben Erdély úgyszólván üresen tátong. Pedig köztudomású, hogy az ország e magas hegyekkel koszorúzott bástyája nemcsak a természet, hanem a műveltség értékeinek is dús tárháza. E tudat azonban leggyakrabban holt és mozdulatlan, megelégszik a fentemlített tény puszta rögzítésével, valami homályos sejtéssel, mely kongó szólamok szürke ködébe fullasztja a valóságot. Természetes, hogy a két évtizedet meghaladó idegen uralom e tekintetben is óriási akadályokat gördített a magyarság elé. Mégis akadtak olyan önzetlen és a nehézségektől vissza nem riadó kutatók, akik a kisebbségi élet szűk medrében is tág látókörrel és csodálatos tárgyszeretettel dolgoztak. S a szétszórt kisebb-nagyobb cikkek a maguk szerény köntösben rejtőzködő mély tartalmukkal bizonyára nemcsak tudást adtak olvasóiknak, hanem hitet és öntudatot is. Érdekes és egyben szomorú, hogy e dolgozatok, sőt az elvétve felbukkanó nagyobb tanulmányok is a csonkaországban alig hatottak, róluk még szakkörök sem igen vettek tudomást. A kézikönyvek és egyéb feldolgozások csak az első vüágháború előtti erdélyi szakirodalmat ismerték, mely jóformán egy^ül a városi és szász műemlékekről adott felvilágosítást és vajmi keveset tudott arról, hogy Erdélyben magyar művészet is virágzott. így merevedett meg még a hivatásos műtörténészek számára is az erdélyi művészet élénk bizonyságául annak, hogy a szellemi szálak, sőt azokon túl a valóságos, élő kapcsolatok elszakadása müyen végzetes következményekkel jár. Északerdély hazatérése mindkét vonatkozásban örvendetes változást jelentett, de éppen az elmúlt három év tanulságai alapján tisztában kell lennünk azzal, hogy mint Erdély művelődésének minden ágában, az itteni művészet
