Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 7. szám - Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai

Erdély öröklési jogszokásai

381

volt nagy szükség, mert az adománylevelek legnagyobb része csak a fiágra szorította a vagyont, de ezt a bírói magyarázat lassan úgy módosította, hogy egy vagyonból csak egyszer lehet mindenkorra kiadni.®

A jobbágyok örökösödésében szintén fontos elv volt az ingó vagyon ősi és szerzeményi megkülönböztetése. Ha a lányokat már apjuk halála előtt kiházasították, az apai ősi ingókból a fiúkkal egyenlő örökrészt kaptak, a szerzeményiből pedig csak kiházasitás illette őket.® Az atya halála utáni öröklési osztálynál a fiúkat és a lányokat is egyenlő rész illette meg. A 19. század elején a jobbágyi öröklésben is az egyenlő osztály felé iránjmló fejlődés állapítható meg, de ezt az elvet minduntalan a földesúri utasítások és a törvényekben jelentkező birtokminimumok csorbítják.

Városaink öröklési jogában észlelhető, hogy a vázolt magyar és a később ismertetésre kerülő szász öröklési rendszereket igyekszenek összeolvasztani. Egy 1603-ból származó kolozsvári jogi könyv, melyet a város nyolc osztóbírája készített, a házastársak vagyonában eredetre való tekintet nélkül közösséget állapit meg s ebből két rész a férfit, egy pedig a nőt illette. Az osztásnak úgy kellett történnie, hogy „mindenkor az férfi agnak méltósága járjon elől“.’ De az ágiság is erős jellemvonása e jognak, mert a bírákat arra utasítja, hogy „az eostől marat Eoreökségh ez keppen más nemzetségre ne szallyon, szakadjon“.® A leszármazók öröklésére a jogegyenlőség elve volt irányadó. Az atyai ház a magyar joghoz hasonlóan a kolozsvári városjogban is a legkisebb fiút vagy legkisebb lányt illette s a többieket a ,,böcsű“ szerint 15 nap, későbbi határozat szerint egy év három nap alatt tartoznak kifizetni.®

A második bevett erdélyi nemzet, a székelység ősi jogát oklevelekből és az 1555. évi híres konstitúciójából ismerjük. Székeikben minden más törvénynek és jognak hatálya megszűnt. „A székely örökségből a leányt kiházasitás illette meg, de ha ezt nem az atyai javakból kapja, az atyaiban a férfiakkal egyenlően osztozik“.’® E tömör összefoglalásból tisztán kitűnik a székely örökség (ingatlan!) fiági természete is. A fiági öröklés különösen erősen kezd érvényesülni a 15. század közepe óta és a lányok csak akkor örökölnek, ha fiúk már nincsenek a leszállók sorában; de az ingatlanok mind erősebb szétosztása következtében a kiházasitás értéke „sokszor arányban állt a fiúnak maradt székely örökséggel“.” Ezt a szokásokban, gyakorlatban élő valóságos belső életrendi törvényt „kodifikálta“ a fenti udvarhelyi konstitúció és ezt erősítették meg ugyanazon évben Dobó István és Kendi Ferenc erdélyi vajdák is. A székely örökség

5 A negyedre nézve Id. Trip. I. 88. cím 1. §-a; fiágra Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről, Bp., 1919. 76. 1.; a gyakorlatra Dósa i. m. II. 427. 1., aki ellenkezőjét véli jogosnak.

« Trip. in. 29. cím.

r Successioról való Tractatus, Corpus Statutorum, I. kötet 259. 1.

8 Corp. Stat. I. 260. 1.

» Corp. Stat. I. 259. 1.

10 Bónis György: Magyar jog — székely jog, Kolozsvár, 1942. 75. 1.

11 Bónis i. m. 82. 1. ;