Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 7. szám
A FORMALIZMUS VESZEDELME A kiváltságos osztályok maguk számára foglalták le az emberi haladás minden vívmányait; de azáltal, hogy féltékenyen és kapzsian őrizték a lefoglalt kincset, tényleg megkötötték a haladást. Megcsömörlött az emberiségben a lélek, s a megmerevülés s tétlenség következtében megundorodott önmagától; azért tör, ront azután minden fönnállót, azért indul ki új világot alkotni, mert a régi formákból kiveszett már minden élet; a társadalom s a rendi alkotmány vén fáján nem nyílhatott többé új hajtás. Nézzünk csak hazánk történelmébe, nézzünk bele abba a poshadó XVIII. századba, hol a copfok és rizsporos parókák uralkodnak. A nemzet az élet új jelenségeit nem ismerte s nem értette; hatszáz év előtt kelt törvényeket, ha újabb törvény hatályon kívül nem helyezte, éppoly megnyúgvással idéztek s alkalmaztak a jelenre, mint a legújabbakat; a jelent nem ismerték; a léleknek új útjai előttük zárva voltak, nézeteikkel, fogalmaikkal mindig csak a múltban éltek. Merev formákban éltek. A közjog volt a vesszőparipa, melyen a státusférfiak tekintélye lovagolt, de a haladás gyakorlati problémáit nem ismerték. ,,Magyarországon a külügy, hadügy, pénzügy, a közgazdaság, a közoktatás, az igazságszolgáltatás és közigazgatás gyakorlati problémáinak ismerete nélkül is lehetséges volt jelentékeny államférfiúi tekintélyre szert tenni. Azért nem is marad meg egyéb a közjogi formáknál, a lényeg mindenütt elveszett.“ Formalizmus mindenütt lehet. A forma megmarad, s a szellem kiesik. S a formalizmus ott foglal tért, ahol új igényeket, új érdekeket nem ismernek, új jelenségeket észre nem vesznek, azokhoz nem alkalmazkodnak, hanem a régi múltnak viszonyaihoz ragaszkodnak. (Prohászka Ottokár: Korunk lelke. iS—'fJf. l.)
