Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám
NÉPI TÉRFOGLALÁS ■'tt. 1 Györffy István jegyzi meg egyik könyvében, hogy az alföldi parasztság nem az őt támogatni hívatott állami adminisztráció segítségével, hanem annak sokszor jószándékú és mégis ellenséges nyomása ellenére alkotta meg modern életformáját. Ez némi túlzással az egész iskolán kívül rekedt magyarságra áll. Ez az iskolán kívül rekedt magyarság megszállotta, gyakran hihetetlen nehézségek árán, nem is titkolt ellenséges nyomás ellenére, az ország minden megszállható területét, elsősorban az Alföldön, majd megülte a városokat. E pillanatban a munkahelyeket túlnyomó többségben a magyar nép fiai tartják megszállva. Az idegen származásúak mindinkább a vezető állásokba szorulnák és vagy idegesen vagy megértéssel fogadják az ostromot. Hogy van-e közöttük érdekszövetség vagy nincs, azt nem tudom, de ez tökéletesen mindegy is; a magyar elem ostromának már nem tudnak ellenállni. A polgárságba egyre növekvő mértékben ömlik a magyar vér s a magyar elem itt is főleg a perifériákon foglal helyet. Aki emiatt panaszkodik, az nem lát világosan. Kétségtelen, hogy ez a helyzet járhat — s jár is — pillanatnyi kellemetlenségekkel; a jövő szempontjából azonban mégis a helyzet ilyetén alakulása a megnyugtató. Megnyugtató, hogy polgárságunknak éppen magyarabb részét — mely leginkább érzi, mert legkénytelenebb érezni a törvényt, hogy „itt élned, halnod kell“ — nemcsak vérségi, hanem társadalmi szolidári- tás is kapcsolja a legszélesebb tömegekhez. Valóban a 19. század legnagyobb súlyú művelődéstörténeti eseménye az, hogy a kor és helyzet követelte munkahelyek megszállása, a magyar társadalom modern munkakereteinek magyar vérségű elemmel való feltöltése, elindította természetszerűen a magyar nép differenciálódását és így megteremtette a korszerű magyar műveltség kialakulásának a társadalmi feltételeit. Ez a korszerű magyar műveltség a differenciálódott nép egyes rétegeinek kölcsöinös egymásrahatásából fog megszületni, illetve szemeink előtt alakul ki. Kétségtelen, hogy régi hagyományaihoz ma már egyetlen réteg sem ragaszkodik programmszerűen, sőt egyik-másik réteg mintha mohón, dühösen törne megtagadásukra. Aki messzebb néz, nem ijed meg ettől, mert tudja, hogy egy egész nép még akkor sem bújhat ki a bőréből, ha akarja — vagy ha vezetői akarják. De legyünk tisztában azzal is, hogy az életben való boldogulás nem jutalomkönyv, melyet vizsga alkalmával oszt ki az iskola. Ugyanazt a társadalmi csoportot, pl. az ipari munkásságot, melyet intellektueljeink népi mozgalma népi műveltségből vizsgáztat, a magyar társadalom egésze is vizsgáztatja, ha nem is olyan feltűnően és nem is olyan hangosan, mint ezek. Lehet, hogy a magyar nép szemre-látszatra hűtlen lesz népi hagyományaihoz, de ez csekélység ahhoz a herkulesi munkához képest, mellyel a csendben vizsgáztató magyar társadalom egészét teszi napról-napra növekvő mértékben magáévá és ezzel mind magyarabbá. Szabédi László: Népi írástudók vagy írástudó nép? (Termés, 1943. őszi kötet, 115—116. 1.)
