Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Szemle - Incze Andor: A magyar földrajz huszonkét éve
174 Szemle tanyakérdéssel Gesztelyi Nagy László is foglalkozott.®’ Kiemeli, hogy az éghajlat szélsőségességén csak öntözéssel vagy az ismert „dry farming“ rendszerrel lehet segíteni. A legsürgősebb teendők: a vadvizek lecsapo- lása, a szikesek átalakítása, homokos vidékek beültetése, a terméshozam emelése stb. A szikesek kérdése azonban nemcsak antropogeográfusoknak, hanem gyakorlati szakembereinknek: a talajkutatóknak is állandó gondja. Ezek között különösen Treitz Péternek köszönhetünk sokat. A településföldrajzi kutatások során nem lehet említés nélkül hagyni Glazer Lajos nevét sem. „Az Alföld régi vizrajza és a települések“ c. tanulmányában®® megállapítja, hogy a XVIII. sz. búzakonjunkturájában meginduló vízle- csapolás és folyószabályozás teljesen a gabonatermeléshez és az istállózó állattenyésztéshez idomítja az Alföld képét. Elek Péter a táj formakincséből kiindulva jut el a terület kihasználásának, gazdasági erőforrásainak megrajzolásához.®» A városföldrajz terén Pécsi Albertp^ Hanák Károly,''^ Liptúk PáZ’2 és Hantos Gyula"'^ tűnnek ki. ELJtJTVA e házagos és aránytalan felsorolás végére, méltán feltehetjük a kérdést: ha ennyi, európai viszonylatban is kiváló geográfus egyéniséget tudott a magyar tudományosság magából kitermelni, mi az oka hát közönségünk földrajzi tájékozatlanságának, népünk túlságosan maradi, belkontinentális szemléletének, közgazdászaink hiányos földrajzi tudásának és annak, hogy hazánk földjét közönségünk még ma sem ismeri a modern geográfia szellemében, hanem elavult, lekszikonszerű helyrajzi szemléletté zsugorodik össze benne a földrajzi kép? Ennek a diszharmóniának az okát elsősorban a középiskolai földrajzoktatás hiányosságában látjuk. Még a balkáninak nevezett Romániában is a középiskola minden osztályában tanítanak földrajzot, nálunk ellenben negyediktől fölfelé egyedül a hetedik osztályban és heti egy órában „tanítják“ az ország földrajzát. Emellett az alsó osztályok földrajztanításának szelleme is tisztán topográfiai, enciklopédikus adathalmaz, gondolkodásra nem késztet, okozati kapcsolatok keresésére alkalmat nem igen ad. Miért kell ennek így lennie? A neohumanista nevelési szemlélet miatt. A budapesti egyetemen a történelemnek tizenhárom tanszéke van, míg a földrajznak — Mendöl Tibor antropogeografiai tanszékének felállítása óta — kettő Pedig a történelmet, politikai, gazdasági mozzanatokat csak a földrajzzal lehet értelmesen megmagyarázni! Emellett nálunk az egyetemen a földrajz professzorának egész sor tudományt kell előadnia (éghajlattan, hidrográfia, óceánográfia, légkörtan, morfológia, leíróföldrajz, földszerkezettan, földszármazástan stb.) még abban a jobbik esetben is, ha az emberföldrajzot külön tanár tanítja. Vájjon mit tenne a történelem tanára, ha egyedül kellene előadnia a magyar, az egyetemes, az ókori, stb. történetet? A külföldi egyetemeken a földrajz valamennyi ágának külön előadója van! Ez a históriai irányzat nálunk régmúlt idők maradványa, a múlt század elején ugyanis az ” Gesztelyi Nagy László: A magyar tanyakérdés. Kecskemét 1927. Földrajzi Közlemények, 1939. 297. Elek Péter: A Szentes és Szarvas k02wtti terület tájrajza. Földrajzi Közlemények, 1937. 133. Földrajzi Közlemények, 1937. 191. 71 Hanák Károly dr:: Adatok Kassa földrajzához. Földrajzi Közlemények, 1940. 13. 72 Lipták Pál: Békéscsaba földrajza. Békéscsaba 1938. 73 Dr. Hantos Gyula: Vázlatok Pécs földrajzához. Bp. 1940. 7* Cholnoky Jenő: Egyetemünk második földrajzi tanszéke. Földrajzi Közlemények, 1940. 77.
