Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Jakab Antal: Az orosz élet – szovjet írók szemével
Az orosz élet — szovjet írók szemével 133 szintén a minőségi forradalomra apellál és méltán, mert a jelenlegi szovjet állam gyakorlati életéből legjobban éppen ez hiányzik. A bolsevista forradalom a társadalmi osztályok közötti válaszfalak lebontásának jelszavával indult. Ezzel nyerte meg önmagának a cári uralmi rend által embertelen sorsra kárhoztatott milliókat. Az osztálykülönbségeket és ellentéteket azonban a forradalomnak nem sikerült eloszlatnia, mint ahogy fegyverrel és erőszakkal ezt végrehajtani nem is lehet, egyedül csak minőségi fejlődéssel. A véres forradalom csaknem teljesen megsemmisítette az arisztokráciát és a középosztályt. A munkás-, földműves- és tisztviselőosztályt elválasztó határok megmaradtak, legfeljebb smlódási felületei közé igyekszik lökéshárító rugókat szerelni az állami beavatkozás. A földraűvesosztály — bár számbelileg a túlnyomó többséget alkotja — nündmáig kényes problémák elé állítja a központi vezetést. Inkább viteiratok, művészietlen irodalmi köntösbe öltöztetett propaganda-termékek foglalkoznak a jelenlegi orosz irodalomban a faluval. A végtelen mezőkön élő népmilliók sorsának ábrázolása kényes téma a szovjet írók számára. Az orosz parasztnak általában nincs érzéke a világnézeti kérdések iránt, nem szeret politizálni és a hatalommal szembeni magatartását életének materiális feltételei szabják meg. Megzavarodottan néz szét még mindig az államban. Szívós hagyományőrzését, szolgai alázatát a negyedszázados ellenpropagandának nem sikerült kiirtania és valószínűleg az erre irányuló törekvés még sok nemzedéken keresztül eredménytelen marad. Hiába utalnak a szovjet tanítók az „észszerűségre“, a falusi nép apáról-fiúra adja a régi szokásokat s a szájhagyomány, valamint az anyatej determináló hatása ellen még a központosított állami akarat is esélytelenül küzd. Nem arról van szó, mintha az orosz parasztság álmai netovábbjának tartaná a cári rendszerben osztályrészéül jutott sorsot, — mint ahogy ezt éppen a bolsevista államszervezésnek ellenálló falusi tömegek magatartására hivatkozva, a régi Oroszország emigránsai igyekeznek feltüntetni — mégis az évszázados beidegződést nehezen vetkőzi le az orosz falu. Kulturális elmaradottságának színvonalán az orosz paraszt nem tudja meg- éideni, miért keU neki többtermelésre berendezkednie, minőséggazdálkodást foljdatnia. Lusta, álmodozó és igénytelen, ^hogy sem akar beletörődni a kolhozok kollektiv munk^egyelmébe. Márpedig a munkaképes kolhoz-parasztnak évente átlag 194 napot kell dolgoznia a nagybirtokból alakított kolhozban — Benediktow mező- gazdasági biztos megállapítása szerint. A központi kormányzat a parasztság egyéni becsvágyát akarta növelni azzal, hogy kisebb földdarabokat juttatott magántulajdonba. Az eredmény az lett, hogy e magánbirtokokon létesített kertgazdaságok jövedelmezőbbeknek bizonyultad, mint a kolhozok. Érthető. A kolhozban teljesített munka után a paraszt megkapja az arányosan megállapított terményrészt és a hivatalosan megszabott bért. Mind a terménjorész, mind a pénzbér törvényesen jár neki, hacsak nem keveredik szabotázs vádjával a megtorló intézkedések hínárjai közé. Nem erőlteti meg magát, nem ambicionálja, hogy az ötéves gazdasági tervek programját négy, vagy három év alatt valósítsa
