Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Ifj. Takács Miklós: Külföldi könyvek a románokról
1 Külföldi könyvek a románokról 9 tetésnek a célját, miután belőle felvilágosítást nyer. Ügyes propaganda túl hosszú időn keresztül tudott Franciaország diplomáciai segítségévei visszaélni, a francia közgazdaságot kihasználni, minden ellenszolgáltatás nélkül... A francia közvélemény ne hagyja magát többé félrevezettetni és ne higyjen egy nem létező szövetség értékében, egy összetartás és anyag nélküli hadseregben, hamar kimerülő olajforrásokban, egy ország tönkrement és ingadozó közgazdaságában. Az ember nem támaszkodik korhadt botra. És másrészt: ismerjük fel azt a kárt, amit országunk növekvő balkánizá- lódása okozott és lépjünk fel vele szemben kellő eréllyel; óvakodjunk a balkáni szellemtől, mely minket megfertőzni készül; tegyünk ellene, amíg van rá időnk.“ Az első fejezetben Thomas Pierre Románia földrajzi helyzetét és történelmi alakulását tárgyalja egészen a mai időkig. Helyesen látja azt, hogy maga a románság nem tudja azokat a problémákat megoldani, melyek Nagyrománia létrejöttével felmerültek. „Az ember — írja Thomas — elképzelheti egy ilyen meggyarapodásnak a hatását egy balkáni országra, mely egyáltalán nincs arra felkészülve, hogy ilyen nagy terület közigazgatását ellássa és amely, ahelyett, hogy a hozzácsatolt népek együttműködését felhasználni igyekezne, nem gondol másra, mint őket kizsákmányolni, vagyonuktól és jogaiktól megfosztani, valamint velük szemben teljes bizalmatlanságot és határtalan gyűlöletet tanúsítani.“ Ami a románok eredetét illeti, Thomas is azt a nézetet vallja — érvek és ellenérvek beható tanulmányozása alapján — hogy a dákó-román kontinuitás elméletének nincsen komoly történelmi alapja. Éppen ezért „megbotránkoztató, hogy a hivatalos francia oktatás, először Quinet hatására, majd az 1919-es felháborító szerződések igazolása céljából, a románok eredetéről teljesen hamis elmélet tanítását vezette be az iskolákba.“ (20. 1.). A nagyromán politika egyik sarkpontját alkotja a kisebbségi kérdés. A szerző, mielőtt rátérne a román kisebbségi politikára, megmagyarázza a kisebbség fogalmát. „A keleti és délkeleti államokban azt az állampolgárt nevezik »kisebbségi«-nek, aki etnikai származásánál, vallásánál, nyelvénél fogva különbözik a hatalom birtokában lévő néptől, ki van zárva az uralomból, többé-kevésbé teljesen, mint pl. a köztisztviselői pályáról is, és alá van vetve egy sokszor kibírhatatlan önkényuralomnak. Zaklatásnak van kitéve anyanyelvének használatában, iskoláinak látogatásában, néha még vallásának gyakorlásában is és valóban a másodrendű állampolgárok kategóriájába tartozik. Elvben a versaillesi, saint-germaini, neuillyi és a trianoni szerződések előírták, hogy a kisebbségeket is ugyanolyan jogok és kötelességek illetik meg, mint a többséget alkotó népet, ez azonban csak ígéret maradt és a kormányok állandóan megsértik a szerződéseket, melyekből előnyöket húztak.“ A románok kisebbségi politikáját így jellemzi: „tönkreteszik a kisebbségek iskoláit azzal, hogy önkényesen bezárják őket, vagyonukat elkobozzák, megsokszorozzák a kínzást tanítóikon, bebörtönözik felekezeteik papjait elképzelhetetlen ürügyekkel! Gyűjtő- táborral, sőt legyilkolással fenyegetik őket... A franciák, akik
