Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Réthy Andor: A „Termés” és írói köre
A „TERMÉS” ÉS ÍRÓI KÖRE A KARÁCSONYI KÖNYVPIACON jelent meg a Termés első száma, egyszerű, ízléses formában, háborús papíron. Vihar nem előzte meg a jöttét: se elvi viták, se személyi ellentétek hangoskodása nem mutatott arra, hogy külön írói társaság van kialakulóban. A román megszállás alatt Erdély írói a Pásztortüz és az Erdélyi Helikon köré csoportosultak és ennek a két folyóiratnak volt a hivatása, hogy kisebbségi sorsunkban a hatalom minden megnyilatkozásával szemben ébren tartsa és ápolja a nemzeti gondolatot és művészi szabadságot. Egyrészt Reményik Sándor, másrészt Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Kós Károly és Kuncz Aladár személye és írói hitele jelentett annyi összetartó erőt, hogy a költők és írók elfogadták és vállalták szerkesztői-kiadói elvüket. Biztatgatásuk, irányításuk, kritikai mérlegelésük következtében egyre tekintélyesebb és elismertebb lett az erdélyi irodalom. Az élet különböző útjaira leeresztett sorompók is hozzájárultak ahhoz, hogy a fajban rejtőző gazdag erők az irodalom felé kerestek megnyilatkozási lehetőséget. A Pásztortűz a magyar társadalom szélesebb rétegeihez kereste a kapcsolatot, míg az Erdélyi Helikon már irodalompolitikát űzött és arra törekedett, hogy a múlt és a jelen művészeti életének vizsgálatával bennünk az emberi önérzetet erősítse. Kitüntetés volt mindenki számára, akinek az írása akár a Pásztortűzben, akár az Erdélyi Helikonban megjelenhetett, mert ez nemcsak a nyüvánosságot jelentette, hanem a baráti közösséghez tartozást is. Az évek hosszú folyamán ha sok támadás is érte ezt az írói kört, jobboldalról is, baloldalról is egyaránt, magas kritikai és magyar nemzeti szempontja révén mindig sikerült a pillanatnyi nehézségeket áthidalni. Nehezebb volt a berkeken belől támadó ellentéteket legyőzni, amelyek a szerkesztői és kiadói elvek és intézkedések kapcsolatát és természetét érintették. A kisebbségi élet 22 éve alatt csak egyszer került nyílt törésre a sor, amikor az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh irodalompolitikájával elégedetlen írók a rövid életű Emirhe szakadtak. Az elégedetlenségnek ez a kirobbanása és az új utakat kereső boldogulásnak a sikertelensége jelképesen mutatta, hogy más a tehetség és a szerkesztés és adminisztráció is más. Ettől kezdve az írók írtak és a szerkesztő szerkesztett, míg csak a bécsi döntés a helyzetet gyökeresen fel nem forgatta: egyszeriben megszűnt a szerkesztőségnek és az íróknak ez az egymásrautaltsága. Minden út szabad volt és minden folyóirat szívesen közölte az erdélyi írók írásait. A politikai felszabadulás magával hozta a menekülést is a kisebbségi élet minden kényszerűnek érzett fegyelme alól. Tudat alatt, akaratlanul is, a változásra olyan érzékenyen megn5dlatkozó írói természet mindenben megkötöttséget szimatolt és szinte tüntetőén kerülte a régi megszokott helyeket. Elég csak kézbe vennünk a hazatérés után megjelent folyóirat-példányokat. Nem egy-két
