Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 12. szám - Guoth Kálmán: A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban
A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban 729 a nemzetiségek nem izolált sejtek, hanem a magyar társadalom részei«, s igy természetesen osztoznak annak sorsában, berendezésének változásaiban. A kezdeményező, mint azt például az erdélyi szászok esetében láthatjuk, ismét az államhatalom volt. Mátyás saját elhatározásából adta meg a szebenieknek a királybíró, a comes választásának jogát 1464-ben; ő forrasztotta egységbe a szebeniekkel az eddig különálló szász települési területeket: Besztercét, Meggyest, Selyket és a Barcaságot. Neki köszönheti a szászság bíráskodási, közigazgatási, kulturális és gazdasági önkormányzatát. S hogy mindez királyi kegyből hullott a szászok ölébe, nem pedig ők vívták ki a királlyal szemben, mutatják a következmények: Mátyás halála után sokkal gyengébb uralkodóval szemben sem tudták megvédelmezni autonómiájukat a támadások ellen. A szepesi szászok nem jutottak el az autonómiának erre a teljes fokára. Ennek oka az volt, hogy itt a magyarság erősebb lévén, a szász település nem válhatott zárttá; a Szepesség nemesi megyévé alakult, s így a szepesi főispán kezében maradt a közigazgatás és a magasabb fokú bíráskodás is. Egészen másként alakult a kimok sorsa: a XIV. században még a nádor officiálisai ítélkeztek felettük — a nemeseknek számító jászkúnok által választott bíróval együtt. Helyzetük tehát sok tekintetben hasonló volt a szebeni szászokéhoz. 1456-tól kezdve azonban a székek kapitányai és közkúnjai választottak maguk közül egy-egy esküdt kapitányt, a közkúnok pedig maguk közül 12 esküdtet, s ezek 14-en határoztak, ítélkeztek a kúnok minden ügyében. Szemmel láthatóan mindent megtett a királyság a románok egységbe fogására, önkormányzatuk kialakítására is. A XV. század előtt ezek szervezkedése egyes királyi várak — így Déva, Jófő, Hunyad, Haczak, Fogaras, Karán, Komját — körül indult meg. Egységgé először Hunyadi János fogta őket össze 1451-ben; ekkor, mint kormányzó, a hét román szék szolgabíráihoz intézte parancsát, akik ezután a nemesekkel együtt Sebes városába, a hét román kerület székhelyére jöttek össze közgyűlésre. Ezt az egységet V. László 1457-ben még tovább fejlesztette: élükön ettől kezdve a király által kinevezett ispán állt, aki mellé ellenőrökké a románok bírái rendeltettek. Területüket a király egységesnek és zártnak nyilvánította. Ezeket a nagyfokú lehetőségeket azonban a románság nem tudta kiaknázni, autonómiája így nem forrott ki teljesen. Nem azért, mintha az államhatalom nem tett volna meg mindent ebben az irányban, hanem azért, mert belső szervezetük nem volt még érett az önkormányzatra. Pontosan ez volt a helyzet a munkácsi uradalom kereteiben, s a Bereg megyében élő rutének esetében is: alsóbb fokon még.csak a maguk választotta vajda ítélt felettük: fontosabb ügvekben azonban a főispán, illetőleg a várnagy volt és maradt illetékes. Végül arra mutat még rá Mályusz: nűért nem alakult ki az önkormányzat a tótoknál, holott erre minden lehetőségük megvolt? Azért — mondja —, mert akkor, mikor ez az átalakulás megindult.
