Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Erdély – újságíró szemmel
Szemle 705 DARVAS JÓZSEF: ERDÉLYI NAPLÓ... Engem mindenekelőtt az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület mimkája érdekelt: az erdélyi parasztság hatalmas összefogó szervezetének mindennapi élete. Bár itt Erdélyben nem igen lehet kimondani a „paraszt“ szót kellemetlen utókövetkezmények nélkül, mert a székely mind nemesember s a többi vidékek parasztsága... akarom mondani gazdái, földművelői, „földészei“ is hamar megorrolnak és csúnyán néznek az emberre a szerintük lealázó névért... Visszatérve az EMGE dolgára: az ismertető nem mondja ki, de megérti az ember, hogy ez a jövőre száz esztendős intézmény egészen az utolsó időkig ugyanaz volt, mint nálunk az OMGE. Az erdélyi nagy- és középbirtokosok gazdasági szervezete. Vagy ha tetszik: érdekvédelmi szervezete. Legfeljebb az erdélyi történelmi hagyományokból eredően, mindig több volt benne a demokratikus hajlandóság s a végvári magyar szorongás, amely már a kisebbségi sors előtt is égő gyötrődés volt itt, s ez enyhített valamit a feudális ridegségen. Még Trianon után is másfél évtizedig ilyen intézménynek maradt meg: alig volt ezer tagja s ezek mind a nagyobb birtokosok sorából kerültek ki. A falu, a nép felé nem volt semmi reális kapcsolata, — hatása is csak annyi, hogy a saját szűkebb keretei között végzett s propagált termelési újításokból közvetett úton valami mégis leszivárgott a nép közé. 1936-ban történik a nagy fordulat. Dr. Szász Pál ekkor az elnök. A kisebbségi sorsban felnövekedett első nemzedék már egy új, reálisabb nemzetszemlélet igazságait hangoztatja s az összeomlás szörnyű víziója alól kikerülve arról beszél, hogy gyökereket szaggató viharban, „a zengő ég alatt az erdélyi magyarság egyetlen útja az időálló, ősi nemzeti és népi forráshoz, a magyar faluhoz kell, hogy vezessen“. Az EMGE akkori vezetősége is megérti ezt s széles kapukat tár a falu felé, a népi elemek számára. Kilép egy gazdasági érdekvédelmi szervezet rezerváltságából és társadalmi szervezetté akar nőni, még pedig úgy, hogy a szervezést alul, a népnél kezdi el. Ekkor lesznek az EMGE alapkövei a falusi gazdakörök s a taglétszám rövidesen megtízszereződik, majd meghússzorozódik. A kérdések, melyekkel szembe kell néznie, igen súlyosak. Erdély földmívelő, falusi magyarsága nagyon szegény. Az erdélyi résznek alig fele művelhető terület, a lakosságnak túlnyomó többsége, mintegy 80%-a viszont mégis földmívelésből próbál megélni. A román földreform, amely a szociális jóvátétel helyett a „nemzeti jóvátétel“ hamis jelszavával fog neki az erdélyi földkérdés megoldásának, a kisajátított három millió holdból csak keveset juttatt a magyarságnak, a magyar földmívelő rétegnek. Az erdélyi magyar parasztságnak komoly terjeszkedési, földszerző lehetősége nincs, — másféle terjeszkedés lehetőségéhez kell tehát hozzásegíteni. Ez pedig legelsősorban a termelés színvonalának emelése. Ezen a téren igen nagy az elmaradottság. Sok helyütt még mindig faekével szántanak s korszerű művelés hiányában felét se hozzák ki annak, amit még a sovány erdélyi földből is ki lehetne hozni. Kalotaszegen, Udvarhely és Csík megyékben még a hármas vetésforgó és az ugarhagyás ósdi rendszere dívik. A hegyi legelők, megfelelő kezelés hiányában, sőt az oktalan talajrombolások következtében, veszedelmes arányban romlanak s az el- sivatagosodás, elkarsztosodás egész vidékeket fenyeget. A gazdasági terjeszkedés, erősödés egyik útja a korszerű állattenyésztés lehetne, — de megfelelő tenyészállatok hijján s okszerű takarmánykezelés nélkül ez is csak elméleti lehetőség. Megkezdődik tehát a munka. Felvilágosító füzetek, könyvek, kiadványok ezreit küldik falura, szegényes eszközökkel bár, de mégis megren
