Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Apor Péter az erdélyiek régi nyájasságáról
MAGYAR FIGYELŐ APOR PÉTER AZ ERDÉLYIEK RÉGI NYÁJASSÁGÁRÓL Semmi nyájasság ma Erdélyben, ha csak ottan nincsen tubákpixl vagy feif tubák; nem vala ezeknek híre az régi időben, nem kérik vala akkor elé aZ portobákos pixist, sőt ha mostani szokás szerént azt mondottad volna s úgy kérted volna, hogy tubák pixl, az ki deákul értett volna, azt gondolta s magyarázta volna, hogy tubák szurkot, vagy szurkos tubákot kérsz. Nem szívja vala akkor más sem az portubákot, sem az füst tubákot, kivált gyermekkoromban, hanem kocsis, lovász, dara- bant, azok is ritkán, hanem az hajdúk és az fejedelem németjei s peczér s afféle. Akkor mostani mód szerént egy pipa dohányt ha úgy kértél volna: faif tubák, más azt gondolta volna, fáj valamid a tubák miatt. Az 1687. esztendő előtt olyan emberséges ország vala Erdély, hogy pénz nélkül keresztül mehettél volna rajta, mégis mind magad mind lovad jól lakhatott volna; nem vala híre az vendégfogadónak. Csodálkozva néztünk Kolozsvárott a közép utczában hogy mondották, hogy vendég- fogadó, azon egy nagy szakács vala leírva késsel az tűzhely és írott fazekak előtt. Vala egy rongyos ház Miriszlónál is, az kit hallottam, hogy vendégfogadónak mondottak, de nem láttam, hogy vendég szállott volna belé. Mind az urak, mind nemesség mind parasztság nagy szere te tben éltének; nem vala akkor annyi úr, hogy az kinek apja kereket falazott is, most a fia megharagudnék, ha úrnak hínád. Gyermek koromban hallottam, hogy egy grófnak Magyarországban meg volt öt-hatszáz jobbágya, 3 azt tartották grófnak, mert Erdélyben, az mint oda fel iram, több gróf nem vala gyermekkoromban gróf Csáki Lászlónál, Erdélyben úrnak azt tartották, az kinek háromszáz, jó fő embernek, az kinek száz háiz jobbágya vagy ad minimum hetven vagy hatvan; most némelyek az kik az úri titulust könnyen felveszik, s ha valaki fel nem adja, meghara- gusznak, két három jobbágya alig vagyon, az egyik biró, az másik kol- csár, az harmadik szabados, annyival adós az ilyen úr uram, ha megakarnák venni rajta, bizony az dolmánya sem maradna meg. Az mint más munkámban is leírtam, régen az tizenkét tanács úr, gróf és nagyságos urakon kívül többnek úr nem vala neve, úgy azoknak gyermekin kivűl urfi, kisasszony; sem annyi az asszony nem vala ezeknek az feleségeken kivűl, az mely urakot oda felírék, hanem ha annál nagyobb fő ember volt is, csak úgy mondották: uram, kegyelmed, asszonyom, kegyelmed, mint vagyon asszonyom; gyermekeknek penig kis uram, kisasszonyom, vagy Zsófi asszony, Margit asszony. Tanács úr uram is érte meg az tekintetes, nemzetes titulussal, noha bizony látom, hogy az ifjú Rákóczi György fejedelem idejében az tanács uraknak rendszerént nemzetes titulusok volt; nagyságos úr is érte meg az tekintetes nagyságos titulussal. De most nézd meg, ha egy alábbvaló fő embernek is úgy nem irod: az tekéntetes jimak, vagy az legalábbvaló bárónak: az méltóságos urnák, megharagusznak érette; holott régente az egy fejedelmen kívül Erdélyben méltóságos titulusa senkinek nem volt. Régente az tanács urakon és nagyságos urakon kivűl azért haragusznak vala meg ha úrnak mondják vala, ma nézd meg, egy elévaló városi ember is ha úrnak nem mondod.
