Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Csizmadia Andor: Szociális város – szociális Kolozsvár
692 Csizmadia Andor tottakat pótolni. A mnnkásfőiskolák programja, tanulmányi rendje, az oda lelkesen tömörülő munkáshallgatók bizonyítékai annak, hogy ez a kezdeményezés nem jár rossz úton. A városi szociálpolitikának e munkásréteg emelése a legfontosabb feladata. Egyrészt fel kell hívnia a felsőbb hatóságok figyelmét arra, hogy hol van hiány a munkásvédelmi törvényekben, mert a helyes munkásvédelem, a tisztességes és a család számához mért munkabér megadása az alapja minden szociálpolitikának. Bármilyen szétágazó, jól kiépített városi szociálpolitikai munka Don Quichotte-i harc lesz mindaddig, amíg az egészséges, családos munkás teljes értékű munkájáért nem keres annyit, hogy magát és családját tisztességesen eltartsa s ne kelljen az édesanyát is a családtól elvonva a gyárak robotjába állítani. Ezt a kérdést viszont egyetlen város sem tudja önmagától megoldani, ez országos probléma s a városoknak az illetékes tényezők figyelmét fel kell hívni arra, hogy eredményes szociálpolitikát csak az alapok megépítésével lehet kezdeni. Ha jól működik a munkavédelem, ha betegség, baleset, rokkantság esetén a biztosítási szervek bürokráciamentesen nyújtják a törvényben biztosított szolgáltatásokat, akkor a jól kiépített városi szociális igazgatás meg tudja oldani feladatát és tudja pótolni azokat a szükségleteket, amelyek a legjobb törvényes intézkedések mellett is előállnak, és tudja teljesíteni az új magyar nép- és családvédelem folytán reáhárult kötelességeket. Ez pedig abban áll, hogy minél több önálló existenciát kell a városon belül életre hívni. Minél több az önálló ember, önálló család, annál kisebb a szociális feszültség. A városok jövő szociálpolitikájának arra is törekednie kell, hogy minél kevesebb legyen a tanulatlan, szakképzetlen munkás. A szakmunkásnak ugyanis magasabb a bére, könnyebb a megélhetése s így könnyebben illeszkedik bele a nemzeti közösségbe. A tanulatlan munkásnak legtöbbször nincs állandó keresete, családját alig vagy egyáltalán nem tudja eltartani s így állandóan elkeseredett, kívül érzi magát a nemzeti társadalmon. E munkások nagy része falvakról özönük a városba s ahogy elhagyja az ősi rögöt, gyökértelenné válik. Sok remény van az új nép- és család- védelemben, hogy a kiépülő szociális intézmények a falvakon is meg tudják kötni a munkást. Ehhez azonban az is szükséges, hogy megszűnjék a városoknak sokszor indokolatlan, túlzott iparosodása s ugyanakkor egészséges iparvállalatok fejlődjenek vidéken is. Szükséges, hogy a vidék is jobban részesedjék a kultúra áldásaiban (közlekedési utak, villanyvilágítás, rádió, mozi) hogy a falusi munkás, akit már nem köt az ősi föld, ne szakadjon el onnan. Ez megint országos kérdés, amit csak egységesen lehet megoldani. A városnak tehát számolnia kell a meglévő helyzettel s arra keU igyekeznie, hogy a függő helyzetben lévő ipari munkásrétegből minél többen emelkedjenek fel, részben úgy, hogy önálló existen- ciákká válnak, részben pedig úgy, hogy szakmájukban elmélyedve, szakképzést nyerve mint szakmunkások magasabb kereseti lehetőségekre tesznek szert. E szakképzésben az ipari érdekeltségek
