Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta 667 pesedési viszonyokra vonatkozó grafikonja, melyen — a román terjeszkedés manapság annyiszor és a magyarság felé oly éles fenyegetéssel előrángatott biopolitikai érveinek komor cáfolataképpen — lefelé hajló vonal mutatja a születést és a természetes szaporulatot. ROMÁNSÁG ÉS ORTODOXIA Veszedelmes szakadékok tátonganak a mindennapok valósága és a jövőbe szálló képzelet között. Nem különleges román jelenség ez ugyan, mert hiszen minden élettel teli nemzet eszményteremtő képzelete örömest szárnyal a reálitások fölé, ama sejtéstől hajtva, melyet Kossuth úgy fejezett ki, hogy történeti étvágy nélküli népnek nem terítenek asztalt, — de egyedülálló abban, ahogy a valóságot át tudja színesíteni a képzelet, ahogyan a vágyak el tudják homályosítani a tényeket. Üjból és újból az ortodox spiritualizmus kisugárzásaira kell utalnunk. (Az erdélyi görög katolikus egyházról azért nem teszünk külön említést, mivel szellemtörténeti és nem dogmatikai alapon vizsgáljuk a jelenségeket, ebből a szempontból pedig alig találunk különbséget a két nemzeti egyház felfogása, szerepe és hatása között. „Egy katolikus nem lehet román — írja Nae Jonescu, a román egyházbölcsészek legkíválóbbja „Rosa Vánturílor“ című művében. — Egyáltalán nem véletlen — folytatja, — hogy Európa keleti része ortodox, míg délnyugati fele katoükus. A vallás az illető táj lelkiségét fejezi ki . . . Különböző vallások vannak, mert a nemzetek lelki anyaga is különböző. Mi románok vagyunk, mert ortodoxok vagyunk és ortodoxok vágunk, mivel románok vagyunk , . . Hogyan? 1518-ig a németek igaz katolikusok voltak és ettől az időponttól kezdve igaz protestánsokká váltak? És az erdélyi románok egyrésze 1690-ig igaz ortodox volt, majd igaz katolikussá vált? Ugyan! Ne tréfáljunk. Gondolom, helyénvalóbb, ha azt mondjuk, hogy a németek sohasem voltak katolikusok, hanem mindig protestánsok s igazában a románok sem váltak katolikusokká: megmaradtak ortodoxnak, mégha egyesek másképpen vélekednek és nyilatkoznak erről.“) Itt élt hát egy nép, melyet racionalistává edzettek történelmének viszontagságai, és hitének elvontsága révén mégis a föld fölött lebeg; elbűvölt je a n3rugati szellemiségnek, míg egyháza, erkölcse, társadalmi berendezkedése s jórészt nyelve is kelethez láncolja; hajszoltja a magateremtette történeti mítosznak, mely erejének legjavát vonja el a valóságos történelme sürgette délkeleteurópai közös építőmunkától; európai szerepet álmodik magának és mégis az Európához vezető egyetlen hidat gyújtogatja a magyarellenesség kultuszával. S itt van maga az egyház, mely a nemzettel együtt szintén ég és föld között lebeg: az isteni és politikai kin3Úlatkoz- tatás, a földi uralom és az isteni rend szolgálata, a keresztény uni- verzálizmus és a betokosodott xenofóbia között. A román önvizsgálat későbbi eredményei szempontjából bíztató jel, hogy a román bölcsészet már régóta nem siklik el érzéketlenül a kérdések fölött. Ezúttal csak az új filozófiai irány két kiemelkedő képviselőjére: Radulescu Motru-ra, a Román Akadémia volt
