Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta 663 TÁRGYILAGOS MEGNYILATKOZÁSOK Ne mosolyogjunk a délibábos nemzeti képzelet féktelen csa- pongásai láttán: jusson eszünkbe Rákosi Jenő harminc millió magyarja. Igaz, akkor régen egy nagyhatalmi állású ország, nyugalomba és gazdasági bőségbe torkolló ezer év s egy soha nem látott méretű és ütemű asszimiláció hangolta át költészetté a politikát, mig ma léte talán legválságosabb időszakát éli a román nép, s vele együtt Délkelet-Európa minden nemzete. Az emlitett terveket, kép- zelgetéseket és jóslatokat nem is tekinthetjük hát másnak, mint a lelki egyensúlytalanság jelének. Mindenképpen harcképtelenségét árulja el a néma paraszti- és munkástömegek fölött légtomászó szellemiség, s a valóság kegyetlen problémái elől menekül, akár indokolatlan optimizmus trapézei után kapkod, akár tehetetlen pesszimizmusba hull. Mert látjuk már a másik pólust is. „Immár puszta létünkért harcolunk ..." — jajdult fel egyik minapi nyilatkozatában E. Lovinescu, a korszerű román műbírálat megalapozója. A népi életösztön azonban e két véglet között mégis csak résen áll, hogy megakadályozza az egyik vagy másik oldalra való végzetes átbillenést. Súlyos hibát követnénk el tehát, ha általános következtetéseket vonnánk le az imént vázolt hipemacionalista mutatványokból. Ezt az intelmet közvetíti felénk egyebek között a vezető román írók jórészének tartózkodó magatartása is. Soha annyi műfordítás és soha oly kevés eredeti munka, mint manapság! Utalásunk elsősorban az ókirályságra érvényes, ahol finomabb a politikai érzék s messzebb tud ellátni a jövőt kémlelő szem. Az erdél5Ü román évszázadokon át a magyar államhatalom biztonságos védőbástyái mögül tekintett keletre, míg az ókirálysági számára örökös Demoklesz-kardot jelentett a Pruton túli világ. Ma tehát arra néz akkor is, amikor lelkesen bólogat az Erdélyből jövő únszolásokra. De találkozhatunk pozitív állásfoglalással is. A »Gändul Nostru« című hirtelen megszűnt bukaresti folyóiratban (három száma jelent meg csupán 1942 első hónapjaiban; a megszűnés okát nem ismerjük, annyit tudunk mindössze, hogy egyik főmunkatársát, Mihail Ralea egyetemi tanárt és v. minisztert internálták) ilyen bírálatot olvashattunk: »Történelmünk nagyon érdekes történelem és akár száz regényt is elláthatna anyaggal. Jellege azonban inkább negatív. A mostoha sors, mely a „gonosz dolgok" útjába helyezett bennünket, nem tette lehetővé, hogy valamit is alkothassunk az európai kultúra és civilizáció számára. Arra kényszerített, hogy létünkért harcoljunk századokon keresztül. Hozadékunk az európai kultúrában és civilizációban a semmivel egyenlő. Egyetlen nagy költőt, filozófust és művészt sem adtunk Európának. Az európai civilizáció története megírható (amint meg is írták) anélkül, hogy rólunk említést kellene tenni.«: A n3oigateurópaí szellemiséggel való kapcsolatokról: »A nyugat-európai közösség jótéteményeiben való részesedés első alkalmát a középkorban szalasztottuk él, amikor visszautasítottuk a katolicizmus felvételét (bár akadnak még történészek, akik megváltásunknak tekintik ezt a visszautasítást, azaz